KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "TENISZ_FERFIAK"
Nem folytatódott Fucsovics kínai meséje 2013. május 7. 06:54 Fucsovics Márton vasárnap legyőzte a brit James Wardot egy kínai, salakos Challenger döntőjében, de két nappal később, a kővetkező állomáson, már keménypályán 3:6, 7:5, 6:3-mal a londoni legény visszavágott. Lehetne azon elmélkedni, hogy melyik volt a fontosabb mérkőzés, de nincs sok értelme. A teniszezőknél hihetetlen ritka, hogy két játékos, két nap alatt, kétszer találkozzon a pályán – ráadásul különböző versenyen és más borításon. A kunmingi, 125 000 dolláros viadalon Fucsovics Márton az előző heti eredményének köszönhetően indulhatott a főtábláról (ranglistahelyezése alapján selejtezőt kellett volna játszania). A második összecsapáson is a harmadik szettre maradt a döntés, de ezúttal a rutinosabb angol jobban bírta a hajrát. Mindegyik játszmában egyetlen brék kellett a sikerhez. A meccs kulcsa az lehetett, hogy a második szettben Fucsovics a három fogadóelőnyéből egyet sem tudott értékesíteni (Ward kettőből egyet) és a folytatásban már nem is volt bréklabdája.
 
Elmosta az eső Djoko és Nadal párbaját 2012. június 10. 20:17 Talán, ha délután három helyett, tudva, hogy eső várható, előbb kezdték volna az idei Roland Garros utolsó mérkőzését, a férfiak döntőjét, akkor már vasárnap megtudhattuk volna, hogy Nadal hetedszer, vagy Djokovicsé a GS? Persze, ha a címvédő úgy teniszezik végig, mint az első 15 percben, akkor is befejezhették volna még időben a csatát. Így ott tartunk, hogy 3 óra játék után a spanyol salakkirály 6:4, 6:3, 2:6, 1:2-re vezet a világelső ellen, aki adogathat majd a folytatásban és a harmadik szett elejétől (0:2-ről) sorozatban nyolc gémet nyert az addig domináló Nadal ellen. A mérkőzés nagyobb részét esőben teljesítették és ez különösen a harmadik játszmától láthatóan zavarta a mallorcait, de a váratlan fordulathoz kellett az elnyűhetetlen Novak Djokovics is.
 
Előadta a nagyhalált, de nyert Djoko 2012. január 25. 12:43 SZAVAZZ! Utolsóként csatlakozott a címvédő Novak Djokovics a mesés négyeshez, azaz egy újabb Grand Slamen jutott az elődöntőbe a teniszvilág jelenlegi négy legjobbja: Roger Federer, Rafa Nadal, Andy Murray és Novak Djokovics.
 
A filozófia doktora lett a top-teniszező 2011. december 15. 18:30 Joggal lehet büszke magára Mihail Juzsnij: a világranglista 8. helyén álló orosz teniszező ugyanis nem csak a pályán, hanem az iskolapadban is remekelt. A kiváló játékos ugyanis a filozófia doktora lett a moszkvai testnevelési egyetemen.
 
Lemondott a spanyolok sikerkapitánya 2011. december 15. 16:05 Új kihívást keres, ezért lemondott Albert Costa, a friss Davis-kupa-győztes spanyol férfi teniszválogatott szövetségi edzője. Utódjáról később születik döntés.
 
Teniszsztárból parlamenti képviselő lett 2011. december 9. 13:32 Két évvel visszavonulása után ismét hatalmas sikert ért el a korábbi világelső Marat Szafin, de az eddiginél jóval nehezebb feladatot vett a nyakába. A 31 éves sportember ugyanis bekerült az orosz parlamentbe, vagyis a Dumába, ahol a Vlagyimir Putyin nevével fémjelzett Egységes Oroszország nevű párt színeiben politizál majd.
 
Kirúgták az argentinok sikerkapitányát 2011. december 6. 19:22 Az argentin férfi teniszválogatott vasárnap negyedszer veszített a Davis Kupa döntőjében, a szövetség pedig máris elengedte a csapat edzőjét, Tito Vazquezt. A hivatalos indoklást nem hozták nyilvánosságra, csak az tűnik bizonyosnak, nem hosszabbították meg a szakember szerződését.
 
Nadal jövőre kihagyja a Davis-kupát 2011. december 5. 12:19 Nem nagyon hagyták ünnepelni az újságírók a játékosokat és a kapitányt a spanyolok ötödik Davis-kupa-diadala után. Rafael Nadalt és Albert Costát is visszatérően a jövőről kérdezték. A mallorcai legenda nem beszélt mellé, egyértelművé tette, hogy 2012-ben, az olimpia évében nem vállalja a szereplést a Davis-kupában. Londonban viszont szeretne indulni. Albert Costa, aki 2000-ben játékosként hódította el a serleget, majd kétszer kapitányként ünnepelhetett, nem tudta megmondani, hogy folytatja-e a munkát.
 
Brutális csatában dőlt el a Davis-kupa 2011. december 4. 17:04 Hiába nyert sorozatban hét játékot Juan Martin del Potro a salakkirály Rafael Nadal ellen, a vörös porzón a sevillai Davis-kupa-döntő negyedik mérkőzésén. A mallorcai nem roppant össze a 6:1-re elvesztett első szett után, és megőrizve a hét éve tartó DK veretlenségét megszerezte Spanyolországnak a diadalt jelentő harmadik pontot. Nadal végül 4 óra 8 perc alatt 1:6, 6:4, 6:1, 7:6 -ra győzött, így az utolsó meccset le sem kellett játszani, kezdődhetett a hazai örömünnep. Spanyolország ötödször nyerte meg a Davis-kupát, ráadásul úgy, hogy először 2000-ben hódította el a legendás serleget.
 
Doppingellenőrzések árnyékában DK-döntő 2011. december 4. 12:24 Vasárnapra maradt a döntés Sevillában az idei Davis-kupa-döntőn: a spanyolok ötödször, vagy az argentinok először. Hihetetlen lélektani hadviselés folyik a színfalak mögött, pedig emberi számítás szerint elképzelhetetlen, hogy a pénteken közel öt órát teniszezett Juan Martin del Potro legyőzze a salakkirály Rafael Nadalt a negyedik meccsen és egyenlítsenek a dél-amerikaiak. Ha a csoda mégis megtörténne, mindig ott van David Ferrer, aki egyértelműen a második legjobb teniszező salakon. Közben lassan naponta viszik doppingtesztre a játékosokat: Nadalt és Ferrert szombaton, a páros alatt, a lelátóról hívták ellenőrzésre.
 
Következő »
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu