Nadal jövőre kihagyja a Davis-kupát

Szerző: Siklós ErikLétrehozva: 2011. december 5. 12:19
Nem nagyon hagyták ünnepelni az újságírók a játékosokat és a kapitányt a spanyolok ötödik Davis-kupa-diadala után. Rafael Nadalt és Albert Costát is visszatérően a jövőről kérdezték. A mallorcai legenda nem beszélt mellé, egyértelművé tette, hogy 2012-ben, az olimpia évében nem vállalja a szereplést a Davis-kupában. Londonban viszont szeretne indulni. Albert Costa, aki 2000-ben játékosként hódította el a serleget, majd kétszer kapitányként ünnepelhetett, nem tudta megmondani, hogy folytatja-e a munkát.



„Ennél jobb befejezése nem is lehetett volna a szezonnak. Nagyszerű csapat vesz körül. Mindannyian nagyon boldogok vagyunk, csodálatos hangulatban játszottunk, de tudjuk, hogy ezt gyakorlatilag lehetetlen lesz megismételni, főleg így együtt” - mondta Rafael Nadal, aki 2004-ben mutatkozott be a Davis-kupában, de 2007-ben és 2010-ben nem lépett pályára. Összesen tizennégy találkozón szerepelt és 23 egyéni mérkőzéséből 22-t megnyert (párosban hatból kettőt).

„Borzasztó nehéz pillanatokat éltem át az utolsó meccsen, de végig hittem magamban, és csak a győzelemre koncentráltam. Juan Martín elképesztő agresszíven teniszezett az alapvonalról, fantasztikus ütései voltak, nagyon mélyen játszott, alig pattant fel a labda. Amikor a második szettben 1:6, 0:1, 0:40-ről visszabrékeltem, akkor kezdődött számomra a meccs. Nem lepett meg a teljesítménye, mert tudtam, hogy képes ilyen kivételesen magas szinten teniszezni. Nagyon hosszú ideig egészen különleges ütésekkel játszott, olyanokkal, amikre senki más nem képes. Briliáns hozzáállással küzdött végig, csak gratulálni tudok neki. Teljesen tiszta, hogy esélyes a világelsőségre. Egyetértünk a többiekkel abban, hogy jövőre ott lesz a helye az első négy között. Nincs gyenge pont a játékában, rendkívül kiegyensúlyozott, fantasztikus teniszező. Ha nem jön közbe sérülés, akkor 2012-ben megállíthatatlan lesz” - vélekedett Rafael Nadal Juan Martin del Potróról.

„Nem a legalkalmasabb idő erről beszélni, de jövőre biztos nem játszom a Davis-kupában. Nagyon összetett év lesz az olimpia miatt, nem szeretném túlteniszezni magam, fontos, hogy megfelelően állítsuk össze a versenynaptárom. Évek óta az egyik legtöbbet teniszező játékos vagyok. Szerencsére Spanyolországnak nagyszerű teniszezői vannak, akik képesek lesznek helyettesíteni. Majd meglátjuk, hogy mi lesz 2013-tól” - búcsúzott Rafael Nadal, akinek két és fél hete maradt kipihennie magát és felkészülni a következő szezonra. Az idén még játszik Dél-Amerikában bemutatót és december végén, Federerrel, Djokoviccsal már Abu-Dzabiban gálázik. A spanyolok február 10-től a kazahokat fogadják legközelebb a Davis-kupában, az tehát biztos, hogy Rafael Nadal nélkül.

Del Potro derekasan küzdött, de alulmaradt Fotó: Reuters

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Brutális csatában dőlt el a Davis-kupa
Hiába nyert sorozatban hét játékot Juan Martin del Potro a salakkirály Rafael Nadal ellen, a vörös porzón a sevillai Davis-kupa-döntő negyedik mérkőzésén. A mallorcai nem roppant össze a 6:1-re elvesztett első szett után, és...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu