KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "BKV ELŐRE"
Mi lesz veled, BKV? 2012. február 16. 11:13 A BKV Előre SC ügyvezető igazgatója szerint halvány esély még van rá, hogy megmeneküljön az idén nyáron százéves fővárosi sportegyesület.
 
Stefán: Nem mészároltam le Ferenczit! 2009. március 30. 13:38 Aludt már rá kettőt, mégsem tér napirendre Stefán Gábor a szombaton történtekkel kapcsolatban. Mint ismert, a BKV Előre kapusa teljesen véletlenül úgy lekönyökölte Ferenczi Istvánt, hogy a ferencvárosi csatár arccsontörést szenvedett és három foga is megsérült. A hálóőr azóta már beszélt a pórul járt futballistával, aki megnyugtatta őt. A kapus azt viszont nem bírja megemészteni, hogy egyszerűen mészárosnak titulálták a másnapi pletykalapok. Közben a támadó elhagyta a kórházat, s a jövő héten már elkezdhet kocogni.
 
Török megbolondította a tököli védelmet 2008. november 9. 15:04 Egy félideig állt ellen a Tököl csapata Budapesten a BKV Előre rohamainak a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 14. fordulójában. A hazai gárda szinte végig egykapuzott, amely az első félidei góltalanság után végül 4-0-val mosta le ellenfelét. Hasonló arányban győzött öt mérkőzésnyi nyeretlenség után az ESMTK is, a Szolnok pedig továbbra sem nyújtja ugyanazt, mint tavaly - ezúttal az MTK II verte meg őket idegenben 2-1-re.
 
Érintetlen maradt a háló Vecsésen 2008. november 1. 15:06 A hazaiak csak kapufáig, a vendég BKV Előre pedig helyzetekig jutott, igaz, Farkas játékvezető egy büntetőt nem adott meg a javukra a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 13. fordulójában. A mérkőzés hajrájában Pisont István játékos-edző is pályára lépett.
 
Megidézték Beckhamet a Sport utcában 2008. október 26. 15:20 A BKV Előre bár az első félidő után még 3-1-es vezetésre állt, végül 4-3-ra kikapott a Makó ellen a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 12. fordulójában. A „közlekedésiek” a második játékrészben ráültek kétgólos előnyükre, és annak ellenére, hogy megnyomták az utolsó negyedórát-húsz percet, a három pontot érő találatot ellenfelük gyötörte be.
 
Meglepetésre kikapott a DVSC-DEAC 2008. október 19. 16:45 Gólokban gazdag találkozón szerezte meg a három pontot Debrecenben a DVSC második számú csapata ellen a BKV Előre a labdarúgó NB II Keleti csoportjában, a 11. fordulóban.. A fővárosi egyesület 4-3-ra győzött idegenben, elsősorban a mesterhármast szerző Csopaki Istvánnak köszönhetően.
 
Hármat lőtt a BKV a megtépázott Baktának 2008. október 12. 17:06 A BKV Előre sima, 3–0-s győzelmet aratott hazai pályán a sérülésekkel tizedelt Baktalórántháza ellen. A gyenge színvonalú mérkőzésen a hazai együttes főleg a második félidőben kerekedett ellenfele fölé. A vendégeket vészes balszerencse kísérte vasárnap délután.
 
A BKV-hoz is pontért utazik a Bakta 2008. október 12. 09:12 Hetedik helyen állva és három pont előnnyel fogadja a BKV Előre csapata a Baktalórántháza VSE együttesét, a másodosztályú labdarúgó-bajnokség Keleti csoportjának vasárnapi játéknapján. A vendégcsapat legutóbb - hazai pályán vesztett állásból felállva - a Békéscsabát fektette kétvállra, míg a hazaiak Kazincbarcikán szenvedtek vereséget, így most minden bizonnyal javítani szeretnének.
 
Remek hajrával nyert a Kazincbarcika 2008. október 4. 17:15 A labdarúgó NB II Keleti csoportjának 9. fordulójában a Kazincbarcikai SC a BKV Előrét fogadta szombaton, 1-1-es félidő után a remekül hajrázó házigazda 4-2-re nyert.
 
BKV-győzelem a szomszédok ellen 2008. szeptember 28. 18:22 Hazai pályán 2-0-ás győzelmet aratott a BKV Előre együttese az MTK Budapest második csapatával szemben. A mezőny legjobbja a mindkét félidőben betaláló Halgas Tibor volt, aki egymaga döntötte el a szomszédvárak összecsapását.
 
Következő »
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu