Török megbolondította a tököli védelmet

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 9. 15:04
Egy félideig állt ellen a Tököl csapata Budapesten a BKV Előre rohamainak a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 14. fordulójában. A hazai gárda szinte végig egykapuzott, amely az első félidei góltalanság után végül 4-0-val mosta le ellenfelét. Hasonló arányban győzött öt mérkőzésnyi nyeretlenség után az ESMTK is, a Szolnok pedig továbbra sem nyújtja ugyanazt, mint tavaly - ezúttal az MTK II verte meg őket idegenben 2-1-re.


LABDARÚGÓ NB II, KELETI CSOPORT, 14. FORDULÓ:
BKV ELŐRE SC – TÖKÖL KSK 4-0 (0-0)

Budapest, Sport utca. Vezette: Fábián Mihály (Ortó Gyula, Demeter János).

BKV ELŐRE: Stefán – Molnár, Páles, Gulyás (Krász, 88.), Forró – Galántai, Baranyai (Skita, 46.), Benke (19.) – Csopaki, Török, Halgas (Varga, 70.). Vezetőedző: Gergely Károly.

TÖKÖL: Balázs – Gálhidi (Hamar, 46.), Helgert, Demény, Mojzes – Vejmola , Palásti, Csépe, Csabai, Horváth B. – Gasparik. Vezetőedző: Gyimesi László.

Gólszerző:
Csopaki (50., 88.), Skita (62.), Csépe (öngól, 71.)

Sárga lap: Csabai (55.), Vejmola (75')


Hatalmas hazai offenzívák sorozatából állt az NB II Keleti csoportjának 14. fordulójában rendezett BKV Előre – Tököl mérkőzés. Az első félidőben három nagy BKV-helyzet mellett egy Gasparik-csúsztatást láthattunk.

A második félidőben a BKV pontosabb volt a befejezésekben. Az 50. percben egy szöglet után Balázs kiütött labdáját Csopaki vágta 12 méterről felső sarokba (1-0).


Egy órányi játékot követően Török a kaputól 11 méterre, az alapvonalról tálalt hátra, Skita átvette a labdát, és a kapu közepébe, Balázs feje fölé bombázta (2-0).

A 70. percben megint Török bolondította a vendég védelmet a bal oldalon. Hét méterről középre lőtt labdájába Csépe esett bele, így az öngóllal már 3-0-ra vezettek a hazaiak.

A végére teljesen macska-egér harc alakult ki. A 88. percben Skitát ugratták ki, aki önzetlenül Csopaki elé tálalt. A rutinos csatár nem hibázhatott: szemben az üres kapuval, hat méterről passzolhatott a hálóba (4-0)

A BKV győzelmével tartja ötödik helyét, míg a Tököl zsinórban ötödik mérkőzésén maradt gólképtelen és a sereghajtó pozícióban.

 

EDZŐSZEMMEL:
Gergely Károly: Első félidőben idegesen játszottunk helyzeteinket elpuskáztuk, jókor szereztük meg a vezetést, és utána már gördülékeny támadásokat vezettünk és megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.

Gyimesi László: Függetlenül a négy-nullától, nem akarok és nem is tudok rosszat mondani a csapatról. Az első félidőben kifejezetten jól játszottunk magunkhoz képest, a második félidőben elkövettük azokat a hibákat, amik jellemzők az őszi idényünkre.

 

 


LABDARÚGÓ NB II, KELETI CSOPORT, 14. FORDULÓ:
ESMTK – BAKTALÓRÁNTHÁZA 4-0 (2-0)

Budapest, Ady Endre u. 300 néző. Vezette: Fajkusz.

ESMTK: Bonica – Agócs (Marosfalvi 48., Péter 75.), Czakó, Kővári, Tvaruska - Füzi K., Samuel, Nagy D. (Élő 65.), Farkas A. – Ujhegyi, Vörös. Vezetőedző: Menczeles Iván.

BAKTALÓRÁNTHÁZA: Sándor – Vágó (Illés 53.), Szilágyi, Mező, Bodnár – Koskovits (Szenes 33.), Kozma J., Tolnai, Kozma A. – Mazics (Tóth Sz. 75.), Szabó R. Vezetőedző: Kovács János.

Gólszerző: Ujhegyi (20., 64.), Tvaruska (45.), Vörös (86.)

Sárga lap: Agócs (16.), ill. Mező (30.), Szilágyi (53.), Kozma A. (79.)

 

 

Az ESMTK öt mérkőzés után ünnepelhetett ismét győzelmet.

 

Az első percekben az idegenben még nyeretlen Baktalórántháza próbált kezdeményezni, a vezetést mégis a hazaiak szerezték meg a 20. percben, miután egy balról érkező Farkas András beadás után a hazaiak gólfelelőse Ujhegyi Gábor a kapu bal alsó sarkába helyezte a labdát (1-0).

 

A félidő utolsó percében azonban egy veszélytelen baloldali ESMTK támadás góllal fejeződött be. Tvaruska Attila futott el a baloldalon, beadása lecsúszott, de a kapujából kimozduló Sándor Gábor elvétette a labda ívét, így hatalmas potyagól lett az akció vége (2-0).

 

A 64. percben az elbóbiskoló vendégvédők mögül Ujhegyi ugrott ki és helyezte a labdát a bal alsó sarokba, eldöntve ezzel a 3 pont sorsát (3-0).

 

A mérkőzés utolsó tíz perce hazai örömjátékot hozott, a 86. percben a lefújást már türelmetlenül váró Bakta játékosainak újabb hibáját Vörös könyörtelenül kihasználta (4-0).


EDZŐSZEMMEL:

 

Menczeles Iván: Úgy érzem hetek óta jól játszunk, de az eredmény eddig elmaradt. A mai jó játék azonban eredménnyel is párosult.

Kovács János: A hazai csapat könyörtelenül kihasználta hibáinkat.

 

 

 

LABDARÚGÓ NB II, KELETI CSOPORT, 14. FORDULÓ:
MTK II – SZOLNOKI MÁV 2-1 (1-1)
Budafok, 50 néző. V: Janitz (Berettyán, Horváth R.)
MTK: Szatmári – Hauser, Rodenbücher, Kornis, Présinger – Radulovic, Gál, Kis (Nagy T., 68.), Busai – Eppel (Molnár M., 63.), Szabó L. (Kákonyi, 77.). Vezetőedző: Simon Antal
SZOLNOK: Rézsó – Urbán-Szabó, Antal, Balogh, Szalai – Bozori, Mile, Zana (Freud, 73.), Hegedűs (Kiss, 46.), Szabó T. – Kotula. Vezetőedző: Vágó Attila
Gólszerző: Eppel (17.), Rodenbücher (67.), ill. Szabó T. (5.)
Sárga lap: Szabó L. (69.), ill. Zana (36.), Antal (57.), Mile (66.)

Az MTK második csapata az előző idényben a Keleti csoportban ezüstérmet szerző, ám azóta kissé meggyengülő Szolnokot fogadta a 14. fordulóban Budafokon.

Nem óvatoskodtak sokat a csapatok, hiszen a vendégek már az 5. percben megzörgették az MTK hálóját: egy jobb oldali beadás után Szatmári kapus és Rodenbücher egymásra vártak, s a közöttük kibújó Szabó Tamás öt méterről lőtt a kapus fölött a léc alá (0-1).

Az egyenlítés sem váratott sokat magára: a 17. percben Gál ment el a jobb oldalon, s beadását Eppel lőtte középről, nyolc méterről a vetődő kapus mellett a kapu jobb oldalába (1-1).


Sokáig a második félidőben sem kellett lerágniuk a körmüket a szurkolóknak az izgalmaktól, ám a 67. percben a bal oldalról a felezővonal közeléből ívelt előre egy szabadrúgást Kis Róbert, s a vendég védők közül az előrehúzódó Rodenbücher fejelt középről, hét méterről a léc alá (2-1).

A gól után már nem tudtak újítani a vendégek, s bár a játék képe alapján a döntetlen reálisabb lett volna, az vitathatatlan, hogy a kék-fehérek többet tettek a győzelemért.

EDZŐSZEMMEL:
Simon Antal: - Az első félidőben jól játszottunk, aztán a másodikban a vezető gól megszerzése után már csak az eredmény tartására törekedtünk. Értékes ez a siker, mert jó csapatot győztünk le.
Vágó Attila: - Nem volt jó mérkőzés, egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet. Sajnálom, hogy elvesztettük a veretlenségünket.

 



 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu