Jól hajráztak a Gerendás-legények

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 31. 19:13
Szorosnak indult, ám annál simábban végződött az Eger-PVSK összecsapás a férfi vízilabda-bajnokság 12. fordulójában. Nyéki Balázs három góllal járult hozzá a hevesiek 13-5-ös sikeréhez. A Ferencváros tovább folytatta menetelését, a zöld-fehérek a Népligetben fogadták a Szolnok együttesét, és nagyobb nehézség nélkül, 13-5-el otthon tartották a pontokat. A Vasas tulajdonképpen edzőmeccset játszott az OSC ellen (19-4), míg a Domino magabiztosan hozta a sereghajtó Szentes elleni összecsapását. Előbbi meccsen Varga Dénes, utóbbin Szivós Márton talált be ötször.


Pihentető mérkőzés várt a válogatott németországi túrájáról hazatért kerettagokra a vízilabda-bajnokság 12. fordulójában. Az élcsapatok az elmúlt körhöz hasonlóan ezúttal is elkerülték egymást, így a legérdekesebb összecsapásnak a kupagyőztes Eger és a múlt héten a Vasas ellen zakózó PVSK csatája ígérkezett.

 

A baranyaiak így a hevesi megyeszékhelyen folytathatták kőkemény sorozatukat, amely eddig nem hozott sok örömöt a számukra. Két héttel ezelőtt a Domino, múlt szombaton a Vasas ellen bukott a csapat, ezúttal pedig a negyedik helyen álló Eger került az útjukba - ismét idegenben.

 

A vendégeknél ott volt a vízben az elmúlt héten a Komjádi uszodában remeklő Ágner Zoltán és Czigány Károly is, ám ezúttal egyik sem tudott kiemelkedőt nyújtani. Ennek ellenére sokáig úgy tűnt, szoros meccset láthat az egri közönség. A pécsiek az első negyedben két emberelőnyös helyzetből azonnal magukhoz ragadták a kezdeményezést, ám a félidőre fordított az Eger.

 

Heinrich Dávid találata után mintha leállt volna a PVSK, a hazaiaknál viszont beindult Nyéki Balázs és góljaival (3) lendületet adott Gerendás György csapatának. A szakember egyébként ezúttal is lappal fejezett be egy bajnokit: egyik reklamálásának sárga kártya lett a jutalma. A második félidőben 8-1-es rohamot vezetett az Eger, és simán, 13-5-re nyert.

 

A vendégeknél egyébként két egri kölcsönjátékos is szerepelt, Kovács Gábor kétszer talált be nevelőegyesülete ellen, míg Jakab Dániel "néma" maradt.

 

A Ferencváros szekerét ezúttal is Regős Áron és Babay Árpád tolta, akik három-három találatukkal a mezőny egyik legjobbjai voltak. Rajtuk kívül még Császár György szerzett ugyanennyi gólt.

 

A jászságiak nem könnyítették meg a saját dolgukat, nyolc emberelőnyös szituációból mindössze egyszer voltak képesek gólt dobni Jászberényi Gábornak.

 

Sporthíradó Archív

 

Az előző fordulóban gólparádét rendező Dominóra a sereghajtó Szentes ellen sem várt izzadtságszagú meccs. A Honvéd sem akart lemaradni a Fradi és az Eger mögött, Vad Lajos tanítványai is 13-5-re nyertek a sereghajtó ellen. Ahogy a múlt héten a BVSC ellen, úgy most is Szivós Márton lett a meccs legjobbja, hiszen megismételve akkori teljesítményét, ezúttal is ötször talált be. A Szentes tulajdonképpen csak a harmadik negyedben tudta megszorítani a fővárosiakat, akik győzelmükkel továbbra is veretlenek hazai pályán.

 

A Vasas gólfesztivált rendezett a Komjádi uszodában, a szenvedő fél pedig a Bíró Attila vezette OSC volt. Varga Dénes megtartotta válogatottbeli formáját és öt gólt dobott a vendégeknek, akiknél Benczúr Márton azt a bravúrt vitte véghez, hogy csapata mind a négy találatát ő szerezte. Az edzőmeccsnek beillő bajnokin a piros-kékek végül 19-4-re diadalmaskodtak.

 

FÉRFI VÍZILABDA OB I, 12. FORDULÓ:
FTC - SZOLNOKI FŐISKOLA 13-5 (4-1, 4-2, 2-1, 3-1)
Góldobók: Babay, Regős, Császár 3-3, Kincses, Dávid 2-2, ill. Hangay, Süveges 2-2, Munkácsy.
Gólok emberelőnyből: 10/5, ill. 8/1.
Gólok ötméteresből: 1/1, ill. 1/1.
ZF EGER - PVSK 13-5 (2-3, 3-1, 3-1, 5-0)
Góldobók: Nyéki 3, Bárány, Varga, Feltham 2-2, Hárai, Binder, Bundschuh, Hegedűs, ill. Kovács 2, Ágner, Bereczki, Heinrich.
Gólok emberelőnyből: 11/2, ill. 9/3.
Gólok ötméteresből: 3/2, ill. 0/0.
DOMINO-HONVÉD - SZENTESI VK 13-5 (3-1, 3-0, 4-3, 3-1)
Góldobók: Szívós 5, Molnár 2, Iosep, Matajsz, Bátori, Vindisch, Vári, Paján, ill. Szabó, Csente 2-2, Torday.
Gólok emberelőnyből: 13/4, ill. 4/0.
Gólok ötméteresből: 2/1, ill. 0/0.
VASAS PLAKET - OSC 19-4 (4-0, 5-1, 5-1, 5-2)
Góldobók: Varga Dénes 5, Vörös, Kis 3-3, Kállay, Steinmetz, Hosnyánszky 2-2, Kovács, Katonás, ill. Benczúr 4.
Gólok emberelőnyből: 7/5, ill 5/0.
Gólok ötméteresből: 1/0, ill. 2/2.
SZEGED BETON VE - BVSC 12-5 (2-0, 3-2, 2-2, 5-1)
Góldobók: Mihajlo Korolija, Weszelovszky 3-3, Komlósi 2, Török, Vejzagics, Milos Korolija, Lehmann, ill. Tóth Z. 3, Pecz, Kriszt.
Gólok emberelőnyből: 11/5, ill. 8/2.
Gólok ötméteresből: 0/0. ill. 2/2.
UNIQUA-UTE - FEHÉRVÁR PSE 12-4 (3-1, 4-3, 3-0, 2-0)
Góldobók: Salamon, Létay 3-3, Suti, Somogyi 2-2, Rékasy, Szabó B, ill. Tóth B., Lázár, Hesz, Naganuma.
Gólok emberelőnyből: 12/6, ill. 8/0.
Gólok ötméteresből: 0/0, ill 0/0.

 

AZ OB I ÁLLÁSA A 12. FORDULÓT KÖVETŐEN:
1. TEVA -VasasPlaket 12 12 0 0 155 79 76 36
2. Domino Honvéd 12 10 0 2 141 90 51 30
3. FTC Aprilia 12 10 0 2 130 79 51 30
4. Brendon-UPC-ZF-Eger 12 9 0 3 144 93 51 27
5. Szeged-Beton VE 12 7 1 4 124 89 35 22
6. Uniqa Újpest TE 12 6 1 5 122 111 11 19
7. PVSK-Füszért 12 6 0 6 97 107 –10 18
8. BVSC 12 3 0 9 97 135 –38 9
9. Szolnoki Főiskola VSC 12 2 1 9 92 133 –41 7
10. OSC-Opus Via 12 2 1 9 87 148 –61 7
11. Fehérvár-Póló SE 12 1 1 10 76 139 –63 4
12. Pendola Szentes Elektrog. 12 1 1 10 75 137 –62 4
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu