Andrejkovics bánta a magyar összecsapást

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 31. 15:44
Alig egy órával a harmadik nap rajtja után a négy talpon magyar játékos közül ketten, Saskőy Szabolcs és Andrejkovics Milán máris búcsúzott a PokerStars EPT (Európai Pókersorozat) Budapesttől. Előbbi a 41., utóbbi a 39. helyen zárt. Délután négy órakor Tolnai Tibor is kiesett, ezzel a 22. lett 10,340 euróval gazdagodott, ezzel már csak Tóth Zoltán tartja a hazai reményeket.


Andrejkovics honfitársa, Tóth Zoltán áldozata lett. A legjobban álló magyar A8-cal emelt, amelyre a Mili becenévre hallgató játékos K3-mal blöffölni próbált és all int mondott, ellenfele azonban elfogadta.

 

Az A25 K 7 közös lapok eredményeként Tóth vitte a kasszát egyben kiejtette Andrejkovicsot, aki ezzel a csütörtöki rendkívül szerencsélten partija utáni feltámadását nem tudta igazán kamatoztatni. 

 

Egy másik hazai reménység, Saskőy Szabolcs, aki átlag körüli zsetonnal ült asztalhoz pénteken egy valódi profival, a félelmetes kinézetű Alex Kravcsenkóval csapott össze. A7-tel AK-ra talált, bajban volt és nem is volt kiút, hiába a 227 flop, elszomorító turn, egy király érkezett, így mivel a riverre maradó négy lehetősége (két kettes és két hetes lap) nem jött, a 41. helyen végzett.

 

Szárnyal azonban Tóth Zoltán, aki sorra nyeri a partikat, jelenleg a negyedik 360 ezer zsetonnal, Tolnai Tibor csendben kapaszkodott, míg délután négy órakor elérte a végzet.

 

QQ5 flopnál a magyar és ellenfele i betolta összes zsetonját, Tolnai: AA, riválisa QK, azaz szett. A két közös lap már semmit nem változatott a magyar a 22. helyen zárt, 10,340 euróval gazdagodott.

 

PÓKER, EPT BUDAPEST, ZSETONÁLLÁS 15:45 ÓRAKOR:
Albert Iversen 710,000
Ciprian Hrisca 500,000
Martin Jacobson 479,000
Tóth Zoltán (Magyarország) 360,000
Johnny Lodden 298,000
William Fry 292,000
Sebastian Saffari 290,000
Jari Pekka Juhola 231,000
Christophe Haller 222,500
Ivo Donev 218,500
Menno Antonius Bussinik 200,000
Korotkov Oleg 190,000
Micha Hoedemaker 180,000
Robin Keston 140,000
Ofer Golko 135,000
Casey Kastle 130,000
Lukas Benkovic 125,000
Alex Kravchenko 114,500
Simeon Tsonev 111,000
Marino Serenelli 110,000
Gino Alacqua 76,500

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu