JÁTÉKOS

0_8

John Juanda

Sportág:póker
Poszt:null
Súly:0 kg
Magasság:0 cm
Születési idő:1971. július 8.
Születési hely:Medan, Indonézia
Eddigi csapatai:
PROFIL
AZ INDONÉZ BUBI PÁR

 

John Juanda Indonéziában született, majd 1990-ben felsőfokú tanulmányait az Egyesült Államokban kezdte. Ekkor magas szinten atletizált, az egyetemi bajnokságokon számtalan győzelmet szerzett rövid- és hosszútávon egyaránt, 200 és 5000 méteren is.

 

Pókerkarrierje 1999-ben vette kezdetét, ekkor végzett először fizetős helyen a WSOP-n, majd 2002-ben az év játékosának választották. Ebben az esztendőben nemcsak a világbajnokságon, hanem a Póker Világsorozat (WPT) egyik állomásán sem talált legyőzőre.

 

A kitűnő év után ha lehet mégjobb következett, két újabb WSOP karkötővel, majd az elmúlt időszakban első lett egy Monte Carlo-i jelentős tornán és az Ausztrál Bajnokságon is. A két verseny együttesen több mint 1,3 millió dollárt hozott a konyhára számára.

 

A 2008-as évben a világbajnokság kevés sikert hozott, ám a WSOPE mindenért kárpótolta a 37 éves klasszist. A főversenyen végig az élmezőnyben tartózkodott, majd túlélte két orosz riválisa, Sztaniszlav Aljekin és Ivan Demidov ellen vívott kiélezett csatát és megnyerte a viadalt. A 23 órás döntő asztalon végül egy hatos póker jelentette számára karrierje negyedik karkötőjét. Napokkal később duplázhatott volna Londonban, azonban az EPT Million Pound Showdown párbajában alulmaradt honfitársával Jason Mercierrel szemben.

 

John Juanda annak az új fiatal generációnak a tagja, ahova Phil Ivey, Daniel Negreanu és Allen Cunningham is tartozik, nyugodt stílusa példamutató játékkal párosul. Beceneve monogramjából leírva JJ, azaz bubi pár.

 

WSOP KARKÖTŐK SZÁMA: 4
Év Verseny Nyeremény
2008. 10,000 fontos NL Hold'em főverseny (WSOPE, London) 1,734,836 dollár
2003. 2,500 dolláros Pot Limit Omaha 203,840 dollár
2003. 2,500 dolláros Hétlapos Stud Magas/Alacsony Split 130,200 dollár
2002. 1,500 dolláros Triple Draw Lowball Ace to Five 49,620 dollár

 


EGYÉB JELENTŐS EREDMÉNYEI:
Év Helyezés Verseny Nyeremény
2008. 2. hely EPT, London Million Pound Showdown, 20,000 fontos NL Hold'em 649,196 dollár
2008. 1. hely WSOPE, főverseny, 10,000 fontos NL Hold'em 1,724,836 dollár
2008. 6. hely WSOP, 5,000 dolláros Pot Limit Omaha 154,296 dollár
2008. 7. hely WSOP, 5,000 dolláros NL Hold'em Shootout 16,920 dollár
2008. 27. hely WSOP, 1,000 dolláros NL Hold'em 16,496 dollár
2008. 40. hely WPT, Borgata Winter Open, 10,000 dolláros NL Hold'em 17,213 dollár
2007. 6. hely APPT, Asian Poker Tour, Makaó, 15,000 dolláros NL Hold'em 46,080 dollár
2007. 7. hely WSOP, 5,000 dolláros Pot Limit Omaha 107,196 dollár
2007. 12. hely WPT, Mandalay Bay Pókerbajnokság, 10,000 dolláros NL Hold'em 26,235 dollár
2007. 14. hely WSOP Európa, 2,500 fontos H.O.R.S.E. 10,826 dollár
2006. 1. hely Ausztrál Pókerbajnokság, 100,000 ausztrál dolláros NL Hold'em 759,340 dollár
2006. 5. hely WPT, Észak-amerikai Pókerbajnokság, 10,000 dolláros NL Hold'em 217,320 dollár
2006. 8. hely WPT, Legends of Poker, 10,000 dolláros NL Hold'em 88,730 dollár
2006. 8. hely WSOP, 1,500 dolláros Pot Limit Hold'em 37,606 dollár
2006. 17. hely WSOP, 5,000 dolláros NL Hold'em Shorthanded 19,063 dollár
2006. 25. hely WSOP, 1,000 dolláros NL Hold'em 11,589 dollár
2006. 27. hely WPT, Mandalay Bay Pókerbajnokság, főverseny, 10,000 d-os NL Hold'em 20,160 dollár
2006. 27. hely WPT, Mirage Poker Showdown, főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 20,346 dollár
2006. 31. hely WPT, Foxwoods Poker Classic, 10,000 dolláros NL Hold'em bajnokság 12,525 dollár
2006. 35. hely WPT, Borgata Poker Open, 10,000 dolláros NL Hold'em bajnokság 14,783 dollár
2006. 45. hely Bellagio Cup II, főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 12,470 dollár
2005. 2. hely WSOP-sorozat, Atlantic City Pókertorna, 10,000 dolláros NL Hold'em 186,240 dollár
2005. 5. hely Egyesült Államok Pókerbajnoksága, főverseny, 10,000 d-os NL Hold'em 98,212 dollár
2005. 5. hely WPT, Five-Star World Poker Classic, 1,500 dolláros NL Hold'em 26,275 dollár
2005. 6. hely Monte Carlo Millions, 25,000 dolláros NL Hold'em 125,000 dollár
2005. 8. hely WSOP-sorozat, G. Casino Tunica Pókertorna, 10,000 d-os NL Hold'em 51,015 dollár
2005. 8. hely Nemzeti Heads Up Pókerbajnokság, NL Hold'em 75,000 dollár
2005. 13. hely Ultimate Poker Challenge, 10,000 dolláros NL Hold'em 11,000 dollár
2005. 17. hely WSOP, 5,000 dolláros NL Hold'em 11,320 dollár
2005. 17. hely WSOP, 2,000 dolláros Pot Limit Omaha 11,565 dollár
2005. 17. hely WSOP, 2,500 dolláros NL Hold'em 10,085 dollár
2005. 26. hely WSOP, 2,500 dolláros NL Hold'em 12,145 dollár
2005. 31. hely WSOP, főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em világbajnokság 274,090 dollár
2004. 1. hely PPT 500,000 dolláros Freeroll NL Hold'em 225,000 dollár
2004. 1. hely WPT, World Poker Finals, 2,000 dolláros Limit Hétlapos Stud 41,340 dollár
2004. 1. hely WPT, Festa al Lago III, 1,500 dolláros NL Hold'em 151,485 dollár
2004. 2. hely WSOP, 1,000 dolláros NL Hold'em 193,020 dollár
2004. 2. hely WPT, Five-Star World Poker Classic, 2,500 dolláros Limit Hétlapos Stud 37,369 dollár
2004. 3. hely WPT, Festa al Lago III, 1,500 dolláros NL Hold'em 22,476 dollár
2004. 3. hely Championship Poker az Turning Stone, 10,000 dolláros NL Hold'em 125,000 dollár
2004. 3. hely WPT, meghívásos 200,000 dolláros Freeroll, NL Hold'em 18,000 dollár
2004. 4. hely WPT, Mirage Poker Showdown, 10,000 dolláros NL Hold'em 162,012 dollár
2004. 5. hely WPT, Aruba Poker Classic, 6,000 dolláros NL Hold'em 130,000 dollár
2004. 5. hely WSOP, 1,500 dolláros Limit Razz 17,500 dollár
2004. 5. hely WSOP, 1,500 dolláros NL Hold'em Shootout 33,000 dollár
2004. 6. hely WPT, Festa al Lago III, főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 84,000 dollár
2004. 6. hely WSOP, 5,000 dolláros Limit Hétlapos Stud 33,840 dollár
2004. 7. hely WPT, Five-Star World Poker Classic, 5,000 dolláros NL Hold'em 65,420 dollár
2004. 7. hely WPT, Party Poker Million III, főverseny, 7,500 dolláros NL Hold'em 103,874 dollár
2004. 15. hely WSOP, 3,000 dolláros NL Hold'em 16,180 dollár
2004. 16. hely WPT, World Poker Challenge, 5,000 dolláros NL Hold'em 13,070 dollár
2004. 17. hely WSOP, 5,000 dolláros Pot Limit Omaha 15,000 dollár
2004. 34. hely WPT, Five-Star W. Poker Classic, főverseny, 25,000 dolláros NL Hold'em 41,583 dollár
2003. 1. hely Festa al Lago Pókertorna, 1,500 dolláros NL Hold'em 126,340 dollár
2003. 1. hely WPT, L.A. Poker Classic, 1,500 dolláros Limit Hétlapos Stud 141,155 dollár
2003. 4. hely WSOP, 5,000 dolláros Limit Razz 14,000 dollár
2003. 5. hely WPT, Five-Star World Poker Classic, 2,500 dolláros NL Hold'em 21,966 dollár
2003. 7. hely WSOP, 5,000 dolláros Pot Limit Omaha 13,800 dollár
2002. 1. hely Hall of Fame Poker Classic, 1,500 dolláros Pot Limit Hold'em 36,850 dollár
2002. 1. hely Hall of Fame Poker Classic, 1,500 dolláros Limit Razz 16,500 dollár
2002. 1. hely WPT, Legends of Poker, 300 dolláros NL Hold'em 43,560 dollár
2002. 2. hely Négy Dáma Poker Classic, 1,000 dolláros Pot Limit Omaha 17,460 dollár
2002. 2. hely Hall of Fame Poker Classic, 1,000 dolláros Pot Limit Omaha 19,550 dollár
2002. 2. hely WPT, 5 Diamond World Poker Classic, 10,000 dolláros NL Hold'em 278,240 dollár
2002. 2. hely L.A. Poker Classic, 540 dolláros Limit Hétlapos Stud 19,300 dollár
2002. 4. hely 3 Napos NL Hold'em, 3,000 dolláros NL Hold'em 23,920 dollár
2002. 5. hely Kaliforniai Pókerbajnokság, 500 dolláros NL Hold'em 11,365 dollár
2002. 5. hely WSOP, 1,500 dolláros Limit Hold'em Shootout 13,600 dollár
2002. 5. hely Kaliforniai Pókerbajnokság, 330 dolláros Limit Hold'em 10,868 dollár
2002. 7. hely Egyesült Államok Pókerbajnoksága, 7,500 dolláros NL Hold'em 18,900 dollár
2002. 7. hely L.A. Poker Classic, 7,000 dolláros NL Hold'em 30,000 dollár
2001. 1. hely World Poker Finals, 500 dolláros Limit Hétlapos Stud Magas/Alacsony 22,035 dollár
2001. 1. hely Négy Dáma Poker Classic, 1,000 dolláros NL Hold'em 34,920 dollár
2001. 1. hely Legends of Poker, 500 dolláros Pot Limit Hold'em 33,200 dollár
2001. 1. hely Jack Binion's World Poker Open, főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 283,240 dollár
2001. 1. hely L.A. Poker Classic, 1,060 dolláros Limit Omaha Magas/Alacsony 41,810 dollár
2001. 2. hely Egyesült Államok Pókerbajnoksága, főverseny, 7,500 dolláros NL Hold'em 131,000 dollár
2001. 2. hely America's Poker Classic, 330 dolláros NL Hold'em 11,400 dollár
2001. 3. hely Egyesült Államok Pókerbajnoksága, 4,000 dolláros Limit Hétlapos Stud 38,890 dollár
2001. 3. hely WSOP, 2,500 dolláros Limit Hétlapos Stud Magas/Alacsony 39,770 dollár
2001. 3. hely Jack Binion's World Poker Open, 1,000 dolláros Pot Limit Hold'em 11,349 dollár
2001. 4. hely World Poker Finals, 2,500 dolláros NL Hold'em 16,750 dollár
2001. 6. hely L.A. Poker Classic, 330 dolláros Limit Hold'em 12,065 dollár
2001. 7. hely WSOP, 3,000 dolláros Pot Limit Hold'em 16,440 dollár
2000. 1. hely Global Pot Limit NL Open, 330 dolláros NL Hold'em 14,760 dollár
2000. 1. hely Kaliforniai Poker Classic, 330 dolláros Limit H.O.R.S.E. 33,240 dollár
2000. 2. hely Egyesült Államok Pókerbajnoksága, főverseny, 7,500 dolláros NL Hold'em 159,000 dollár
1999. 7. hely WSOP, 3,000 dolláros Limit Hold'em 12,675 dollár
1999. 9. hely WSOP, 1,500 dolláros Limit Hold'em 14,615 dollár
1998. 1. hely L.A. Poker Classic, 500 dolláros Limit Hold'em 31,800 dollár
1998. 2. hely Legends of Poker, 300 dolláros NL Hold'em 14,820 dollár
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu