KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "MOLNÁR TAMÁS"
Molnár Tamás: olimpiai bajnokból bíró 2010. november 14. 09:59 Molnár Tamás, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó játékvezetőként működhet közre a nemzetközi szövetség (FINA) 2011-es világeseményein.
 
Egy bíró, aki játékosként ment a mennybe 2009. július 21. 13:40 Tizenkét év után először nem vett részt a válogatott nyári felkészülésében Molnár Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott korábbi klasszisa. Furcsa érzés. Nemcsak nekünk. Saját magának is. Rutinja, tapasztalata szinte pótolhatatlan a csapat számára. A Papesz becenévre hallgató centerfenomén a SportHirado.hu-nak elmondta, bízik korábbi társai éremszerzésében és nem bánja elhatározását.
 
Molnár Tamás Szegeden folytatja 2009. június 11. 11:43 A Szeged Beton együttesénél folytatja pályafutását a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Molnár Tamás. A válogatottságtól visszavonuló klasszis a Domino Honvéd csapatát hagyja ott a LEN-kupa győztes csongrádiak kedvéért. Minderről a delmagyar.hu számolt be.
 
Molnár Tamás: Mi emelt fővel fejeztük be 2009. április 24. 13:04 Történelmet írtak. A Szeged Beton férfi vízilabdázói ugyanis szenzációs közönségük támogatásával hazai pályán nyerték meg a LEN-kupát a görög Panioniosszal szemben. Összejött tehát az, ami tizenhárom évvel ezelőtt a Pescara ellen nem. A háromszoros olimpiai bajnok Dr. Molnár Tamás részese volt az olaszok elleni párharcnak, ám úgy gondolja, nem lehet a két sorozatot összehasonlítani. A Domino Honvéd pólósa a SportHirado.hu-nak hozzátette, valóban szükség van reformokra a sportágban.
 
Válasszon sportágat olimpikonokkal! 2009. április 23. 14:59 A korábbi évek nagy sikerei után idén is megrendezik a Nagy Sportágválasztót, május 22-23-án, a Maglódi úti Merkapt Maraton Sportközpontban. Immáron a negyedik felvonásánál tart az esemény, amelynek fő célja, hogy gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt kedvet csináljon a sporthoz. A tavalyi hatvan sportág után ezúttal már több mint nyolcvan szakágban próbálhatják ki magukat a fiatalok. A csütörtök délelőtti, budapesti sajtótájékoztatón Ipacs Endre főszervező - nem mellékesen pedig korábbi vb-bronzérmes kenus - elmondta, egyre többen érdeklődnek a sportágválasztó iránt. A rendezőknek segítségére lesz több olimpikon is. Többek között Kozmann György, Dr. Molnár Tamás és Nagy Tímea is részt vesz majd a kétnapos eseményen.
 
MOB: Molnár Tamás az Olimpikonok a drog ellen egyesület elnöke 2008. december 4. 15:35 Molnár Tamás, a Domino Honvéd háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázója vezeti vasárnaptól a Magyar Olimpiai Bizottság égisze alatt tevékenykedő Olimpikonok a drog ellen elnevezésű egyesületet.
 
Molnár Tamás: 2012-ig azért még kitartok 2008. november 12. 08:30 A SportHirado.hu-nak adott interjújában Dr. Molnár Tamás, a T-Mobile Honvéd vízilabdacsapatának háromszoros olimpiai bajnok centere elárulta, 2012-ig még mindenképpen kitart, ekkorra tervezi pályafutása befejezését. Ez azonban nem jelenti azt, hogy folytatná a válogatottban, a továbbiakban csak klubszinten pólózik. A Papesz becenévre hallgató klasszist az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának ülése után faggattuk, amelyen napirendre került a 2013-as vizes világbajnokság pályázata is.
 
Mindenki egyért, Magyarország összefog 2008. november 10. 17:01 Az Országgyűlés Sport- és turisztikai bizottsága csütörtökön egyhangú szavazással tört lándzsát a vizes szövetségek kezdeményezése mellett, azaz teljes vállszélességgel kiáll a 2013-as világbajnokság rendezése mellett. 2009. július 18-án dönt a Nemzetközi Úszószövetség (FINA), a konkurencia bivalyerős. Budapesten kívül Dubai, London, Madrid, Belgrád, Hamburg, Hongkong és Moszkva is kandidál.
 
A Domino háromgólos hátrányból nyert 2008. október 11. 18:58 Közel volt a bravúrhoz a Szeged Beton VE férfi vízilabdacsapata a Domino-Honvéd ellen a férfi vízilabda-bajnokság alapszakaszának második fordulójában. Hiába dobott öt gólt a mérkőzés legjobbja, Mihajlo Korolija, a hajrát jobban bírta az előző idényben bronzérmese, így a végén a Domino örülhetett.
 
Vízilabda: a Honvéd pólóscsapata meghatározó szereplő maradna 2008. szeptember 19. 12:04 A Domino-Honvéd megújult és megfiatalodott férfi vízilabda-együttesének a jövőben is a magyar bajnoki versengés egyik meghatározó szereplőjének kell lennie, s az októberben induló ob I-es szezonban minimális célkitűzés a legjobb négy közé jutás. Ezt a „parancsot" a csapatgyűlésen adta ki a pólószakosztály vezetése.
 
Következő »
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu