Mindenki egyért, Magyarország összefog

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 10. 17:01
Az Országgyűlés Sport- és turisztikai bizottsága csütörtökön egyhangú szavazással tört lándzsát a vizes szövetségek kezdeményezése mellett, azaz teljes vállszélességgel kiáll a 2013-as világbajnokság rendezése mellett. 2009. július 18-án dönt a Nemzetközi Úszószövetség (FINA), a konkurencia bivalyerős. Budapesten kívül Dubai, London, Madrid, Belgrád, Hamburg, Hongkong és Moszkva is kandidál.


 

A helyszín a Képviselői Iroda épülete a Duna partján, a Széchenyi rakparton: 5. emelet, 520-as szoba. Az időpont pedig hétfő reggel nyolc óra. Az Országgyűlés Sport- és turisztikai bizottsága ülésezik, a napirendi pontok közül pedig az élre kívánkozik a magyar pályázat a 2013-as vizes világbajnokságra.

A vizes sportágak csúcsvezetőin kívül több díszvendég is tiszteletét teszi, Kemény Dénes, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, a sydneyi, az athéni és a pekingi sikerből is oroszlánrészt vállaló pólós sztár, Molnár Tamás, valamint Cseh László, a magyar úszósport elsőszámú csillaga, aki három Európa-csúccsal három ezüstérmet nyert a kínai fővárosban.

Gyárfás Tamás prezentációja alapos és meggyőző, a temérdek számadat és a gazdag illusztráció garantálja a pazar összképet. Az MÚSZ-elnöki, LEN-alelnöki tisztség mellett FINA végrehajtó bizottsági tagsággal is büszkélkedő sportdiplomata előadásából azt is megtudjuk, hogy a fedett uszoda a Dagály Strandfürdő Árpád híd felőli oldalán vagy a Dagállyal szemközti területen, a volt ERDÉRT Sporttelepen épülhet fel.

A 2013-as vizes vb-re kandidáló városoknak október 31-ig kellett eljuttatni a szándéknyilatkozatukat a a nemzetközi szövetséghez, ezt Budapest is megtette. Akárcsak Dubai, London, Madrid, Belgrád, Hamburg, Hongkong és Moszkva. Ejha, micsoda illusztris társaság!

A FINA december 4-én Lausanne-ban ad részletes tájékoztatást a jelentkezőknek a feltételekről. Március másodika a pályázati anyagok leadásának határideje, a helyszíni szemlére március 16. és május 29. között kerül sor. A pályázókkal március 9-én kötött megállapodásokat június 1. és 30. között véglegesíti a nemzetközi szövetség, a nagy nap, a végső döntés pedig július 18-án lesz Rómában.

Sportdiplomáciai bravúr, hogy Budapest 2006 után 2010-ben is Eb-t rendezhet egy nyitott uszodával, ahhoz viszont már mindenképpen kell egy fedett, hogy legyen egyáltalán esélye a magyar fővárosnak a 2013-as vb-rendezésre.

A helyszínnel kapcsolatos követelményeket ismerve kijelenthetjük, igen magasan van a léc. Egy 15-20 ezer néző befogadására alkalmas ultramodern sportkomplexumra lesz szükség az úszás, a műugrás, a szinkronúszás és a vízilabda programjának lebonyolítására.

Mindez Budapesten lenne, a hosszútávúszás pedig Balatonfüreden, ott minden feltétel adott. Vízilabdában a selejtezők helyszíneként képbe kerülhet a Széchy Tamás Uszoda, a Komjádi uszoda és a Szőnyi úti uszoda is.

A 2010-es hazai rendezésű úszó Eb jelmondata "Open mind, open heart, open arms", azaz "Nyitott elmével, nyitott szívvel és tárt karokkal". Kabalafigurája pedig egy piros szív, amelyet két kar ölel körbe.

Három évvel később a magyar főváros és a magyar tenger nemcsak Európát, az egész világot tárt karokkal várja. Július 18-án Rómában minden kiderül.

VÉLEMÉNYEK
Kemény Dénes: - Amikor Sydneyben, huszonnégy év után a férfi vízilabda-válogatott megnyerte az olimpiát, volt egy fogadás, ahol a miniszterelnök megígérte, hogy kapunk egy olimpiai sportuszodát. Nem kaptunk. Négy évvel később Athénban megvédtük a címünket, az akkori kormányfő is biztosított minket arról, hogy végre valahára felépül a létesítmény. Nem épült fel. Pekingből is aranyéremmel tértünk haza, ki lesz a hős, aki garantálja, hogy most már tényleg kész lesz az uszoda?
Molnár Tamás: - Vb-rendezés? Mellette rengeteg érv szól, ellene egy sem. A 2006-os és a 2010-es úszó Eb-nek a vízilabdázók csupán külső szemlélői voltak és lesznek, 2013-ban egy hazai rendezésű vizes vb-n viszont hosszú idő után ez a sportág is megmutathatná magát újra idehaza, egy világversenyen.
Cseh László: - Uszodát építeni sohasem felesleges, így meg főleg nem. Ahhoz, hogy a magyar pályázat esélyesként szálljon harcba a 2013-as vizes világbajnokság megrendezéséért, erre mindenképpen szükség van. Akár megkapjuk a vb-t, akár nem, kell egy multifunkcionális létesítmény.

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu