KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "CSEH LÁSZLÓ"
Egerbe igazolt Cseh László 2015. január 29. 20:54 Az Egri Úszó Klubhoz igazolt, márciusban ott kezdi meg felkészülését Cseh László. Az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világbajnok és Európa-bajnok úszó elmondta: szerződése lejárta után, decemberben távozott nevelőegyesületétől, a Kőbánya SC-től.
 
Elégtételt érez Cseh László 2013. augusztus 3. 21:55 Cseh László úgy érzi erős mezőnyben mutatta meg barcelonai ezüstjével, hogy még mindig tud úszni. Bízott az állóképességében, a felkészüléssel nem volt gond, csak elidegeskedte a 200 vegyest. Sorozatban hatodik vébéjéről távozott éremmel. Kockázatos számnak tartja a 100 pillangót, de most megjött a kedve hozzá. Örül, hogy végre sikerült egyszer legyőznie az amerikai szupersztár Ryan Lochte-t. Nézd meg az interjút, amelyet Siklós Erik készített a magyar úszóklasszissal!
 
Cseh László ezüstérmes Barcelonában! 2013. augusztus 3. 18:52 Meglepetésezüst! Cseh a legrosszabb rajtot produkálta, majd csupán a hatodik helyen fordult, de őrületesen nagyot hajrázott, és a második helyen csapott célba 100 méter pillangón, a barcelonai világbajnokság szombati versenynapján! A dél-afrikai Chad le Clos a vb-győztes, az amerikai szupersztár Ryan Lochte csak a hatodik lett.
 
Hosszú Katinka: öt szám, öt érem 2012. december 16. 20:22 Cseh László 200 méter pillangón, Hosszú Katinka 200 méter háton lett ezüstérmes az Isztambulban zajló rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
 
Cseh ezüst-, Verrasztó bronzérmes 400-on 2012. december 13. 18:38 Cseh László ezüst-, Verrasztó Dávid pedig bronzérmet nyert 400 méter vegyesen az Isztambulban zajló rövidpályás úszó-világbajnokság csütörtöki versenynapján.
 
Három érem, Cseh és Hosszú harmadszor! 2012. november 24. 17:04 Hosszú Katinka háromszoros Európa-bajnok lett rövidpályán szombaton, franciaországi Chartres-ban, miután 68,63-as időeredménnyel megelőzte Jakabos Zsuzsannát a 100 vegyes döntőjében. A harmadik helyen a brit Slobham-Marie O'Connor végzett. Cseh László is a harmadik aranyát szerezte 200 pillangón, szintén szombat délután, a dán Bromert és a holland Verlindent maga mögé utasítva. Biczó Bencének be kellett érnie a negyedik hellyel.
 
Három magyar arany az úszó Eb-n! 2012. november 22. 18:40 Cseh László 200 vegyesen, Hosszú Katinka 200 vegyesen és 200 pillangón szerzett aranyérmet a franciaországi Chartres-ban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.
 
A Sportkórház válaszolt a kapitánynak 2012. augusztus 3. 23:36 A Sportkórház nevében Soós Ágnes főigazgató nem ért egyet Kiss Lászlónak, az úszók szövetségi kapitányának az intézetre vonatkozó kritikájával, melyet csütörtökön fogalmazott meg a londoni olimpián.
 
Cseh László bronzérmes Londonban! 2012. augusztus 2. 21:26 Cseh László a harmadik helyen végzett 200 méteres vegyesúszásban a londoni olimpia csütörtöki versenynapján két nagy amerikai vetélytársa, Michael Phelps és Ryan Lochte mögött. A brazil Thiago Pereirát előzte meg hatalmas hajrával.
 
Úszó ob: Cseh és Bernek volt a hős 2012. március 30. 21:28 Cseh László sikerével indult a nemzetközi mezőnyt felvonultató debreceni országos úszóbajnokság második versenynapja: a Kőbánya SC kiválósága címét megvédve diadalmaskodott a 100 m pillangó pénteki döntőjében, a legjobb teljesítmény azonban a klubtárs Bernek Péter nevéhez fűződik, aki a világranglistán a harmadik helyre jött föl a 200 m háton elért győztes idejével.
 
Következő »
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu