Cseh László bronzérmes Londonban!

Létrehozva: 2012. augusztus 2. 21:26
Cseh László a harmadik helyen végzett 200 méteres vegyesúszásban a londoni olimpia csütörtöki versenynapján két nagy amerikai vetélytársa, Michael Phelps és Ryan Lochte mögött. A brazil Thiago Pereirát előzte meg hatalmas hajrával.


A szám pekingi ezüstérmese 1:56.22 perccel csapott a célba a két amerikai szupersztár, Michael Phelps és Ryan Lochte mögött. Közülük előbbi, aki minden idők legeredményesebb olimpikonja, pályafutása 16. aranyát és 20. érmét nyerte az ötkarikás játékokon.

Phelps, Pereira, Lochte volt a sorrend száznál, 150-nél Phelpsnek nyolc tized volt az előnye, amelyet nagyjából meg is tartott a végéig. Cseh a negyedik helyről kezdte a gyorsúszást, és nagy hajrával maga mögé utasította az éremre pályázó brazilt.

Cseh a londoni magyar küldöttség ötödik érmét szerezte. Gyurta Dániel szerdai, 200 m mellen és Szilágyi Áron vasárnap kardban aratott diadala előtt két cselgáncsozó végzett dobogós helyen: a 48 kg-os Csernoviczki Éva szombaton bronzot, a 66 kilós Ungvári Miklós pedig vasárnap ezüstöt nyert.

Az esti programban érdekelt másik két magyar nem járt szerencsével az elődöntőben: Takács Krisztián 12. lett 50 m gyorson, míg Pulai Bence a 14. helyen zárt 100 m pillangón.

Cseh László: "Az első százat borzasztóan úsztam, a végén, gyorson viszont sikerült lehajráznom a brazilt, és meglett a bronz, ami nagyon kellett a 400 vegyes és a 200 pillangó kudarca után. Mivel örök elégedtelen vagyok, csak kis boldogságot érzek a bronzérem miatt, de a célba éréskor megerősödött bennem az elhatározás, hogy folytatom tovább, egészen a riói olimpiáig" - nyilatkozta az MTI-nek az eredményhirdetést követően.

Arra kérdésre, hogy látja utólag a két balsikerű versenyét, így válaszolt:

"A 400-at nagyon elrontottam, Phelps oldalvizén akartam célba érni, ahelyett, hogy beleadtam volna apait-anyait, mert akkor nem esek ki kilencedikként. Ilyet többet nem csinálok, butaság volt, nem szabad taktikázni, inkább reggel is ússzam ki magam, ezt a hibát, amit itt elkövettem, nem akarom többet megismételni. A 200 pillangó nem volt az igazi, az ottani gyenge szereplésemet én az önbizalomhiányra vezetem vissza, ez már a 400 vegyes utóhatása volt. Fel kell tennem a kérdést, és választ is kell adnom majd rá, hogy érdemes-e erőltetnem a jövőben is a pillangót. Hogy mára összeszedtem magam, ahhoz az is kellett, hogy kibeszéltem magamból a bajaimat, jó, hogy a dobogó alsó fokát azért sikerült megcsípnem."



KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Lassító sztrájk a magyar úszócsapatban?
VÉLEMÉNY. A szerdai nap nemcsak a magyar úszósikerekről szólt. Verrasztó Dávid arcpirító teljesítménnyel tette le a névjegyét a 200 vegyes előfutamában Londonban, és még az sem lenne meglepetés, ha kiderülne, szándékosan tett...
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: Cseh László
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu