KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "CSANK_JANOS"
Csank felállt a ZTE kispadjáról 2011. augusztus 27. 12:51 A Győri ETO FC elleni pénteki 5-1-es vereség volt az utolsó csepp a pohárban: Csank János vezetőedző elköszönt az NB I-ben sereghajtó ZTE FC-től. Az együttes eddigi hét mérkőzésén mindössze 1 pontot gyűjtött.
 
Csank: Kirúgtak-e? Nem tudok róla 2011. augusztus 15. 18:38 Csank János kérdésünkre nem tudta megerősíteni a Nemzeti Sport hétfői értesülését, miszerint már nem ő lenne az élvonalbeli ZTE futballcsapatának vezetőedzője. Azt mondta, nem tud róla, hogy kirúgták volna, ettől azonban még megtörténhetett... A mester mindenesetre Zalaegerszeg felé veszi az irányt.
 
Hosszabbított Csank mester 2011. május 5. 15:44 Csank János és jobb keze, Vass László három évvel meghosszabbította szerződését a Zalegerszegi TE együttesénél - közölte a klub hivatalos honlapja. A hírt a ZTE első embere, Nagy Ferenc jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatón.
 
Csank: Tököli gólt rúg az azeriek ellen 2011. február 8. 18:45 Csank János nem aggódik amiatt, hogy Szalai Ádám kiválásával gól nélkül marad a magyar válogatott, és a SportHirado.hu-nak azt jósolta, az ifjú támadó helyére behívott Tököli Attila betalál Azerbajdzsán ellen. A korábbi szövetségi kapitány szerint egyetlen célt szolgál a szerdai mérkőzés: futballozni egy jót a hollandok elleni Európa-bajnoki selejtezők előtt.
 
A szakma örül Egervári kapitányságának 2010. július 23. 19:53 Egervári Sándor kinevezésének egy emberként örül a magyar edzői kar, legalábbis gyors közvélemény-kutatásunkból ez derült ki. A SportHirado.hu négy tekintélyes szakembert kérdezett meg arról, vajon jól tette-e az újjáalakult Magyar Labdarúgó-szövetség, hogy Erwin Koemant menesztette és az U20-as válogatottal világbajnoki bronzérmet szerzett mesterrel kötött szerződést. A vélemények önmagukért beszélnek.
 
Csank: Nagyon jó ez a Debrecen 2010. május 27. 15:21 A halvány kecskeméti bajnoki szezonzáró után nagyszerű játékkal rukkolt elő a Debrecen szerdán a Magyar Kupa döntőjében Budapesten, ahol izgalmas mérkőzésen 3-2-re verte a Zalaegerszeget. A Loki produkcióját Csank János a ZTE vezetőedzője is elismerte, Herczeg András, a triplázó együttes trénere csak gratulálni tudott fiainak a finálét követően.
 
Sisáért hagyta ott Csankot és Zalát 2009. június 23. 17:17 Németh Gábor után újabb játékossal erősödött a Bp. Honvéd labdarúgócsapata. A piros-feketék ugyanis leigazolták a Zalaeegerszeg középpályását, Tóth Zoltánt. Minderről a kispesti klub számolt be a hivatalos weboldalán.
 
Van hely, ahol még bíznak az edzőben! 2009. június 9. 13:40 Megerősítették pozíciójában a labdarúgó NB I-ben legutóbb negyedik helyen végzett Zalaegerszeg vezetőedzőjét, Csank Jánost.
 
Csank: Elveszíthetjük a két gólvágónkat 2008. november 21. 15:38 Csank János korábbi szövetségi kapitány, a ZTE FC jelenlegi vezetőedzője az NB I őszi idényének lezárultával a SportHirado.hu-nak úgy értékelt, a csapat jól hajrázott az ő irányítása alatt, és a hatodik hellyel a szezon alakulását ismerve mindenki elégedett lehet Zalaegerszegen. A kétszeres magyar bajnok mesteredző hozzátette, benne van a pakliban, hogy két kapós gólgyárosuk, Waltner Róbert és Roguly Meyé is távozik a télen, de a helyükre minőségi igazolásoknak kell érkezniük.
 
Bajnokin is megkezdődik a Csank-éra 2008. október 18. 10:35 Csank János, a ZTE FC labdarúgócsapatának (egyelőre) nyárig szerződést kötött újdonsült vezetőedzője hétfőn állt munkába Zalaegerszegen, s bajnokin rögtön egykori együttese, a fehérváiak ellen mutatkozik be a ZTE Aréna közönsége előtt az NB I 11. fordulójában.
 
Következő »
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu