Csank: Elveszíthetjük a két gólvágónkat

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 21. 15:38
Csank János korábbi szövetségi kapitány, a ZTE FC jelenlegi vezetőedzője az NB I őszi idényének lezárultával a SportHirado.hu-nak úgy értékelt, a csapat jól hajrázott az ő irányítása alatt, és a hatodik hellyel a szezon alakulását ismerve mindenki elégedett lehet Zalaegerszegen. A kétszeres magyar bajnok mesteredző hozzátette, benne van a pakliban, hogy két kapós gólgyárosuk, Waltner Róbert és Roguly Meyé is távozik a télen, de a helyükre minőségi igazolásoknak kell érkezniük.


– Hogyan értékelné az egerszegi kispadon eltöltött bő egy hónapot? Az eredmények magukért beszélnek (öt meccs, három győzelem, két döntetlen, 6. hely a tabellán). Több játékosa is kijelentette, az ön személye nagy lökést adott a csapatnak...

– Elégedett lehetek, hiszen jól sikerült hosszú hajrá van mögöttünk az őszi idényben. A hatodik helyen állunk, és éppen ez a vezetőség minimális célkitűzése ebben a kiírásban. A futballisták többségét ismertem, nem volt nehéz megtalálni velük a közös hangot. Fontosnak tartottam, hogy a labdarúgók felejtsék el egyéni sérelmeiket. Azt hiszem mindenki megtanulta, hol a helye, és ezt nem csak a pályára értem. Akikkel még nem dolgoztam együtt, azok persze tiszta lappal indultak, és őket meg ezért fűtötte a bizonyítási vágy. A drukkerek is újra lelkesek, dehát a szurkolótáborral soha, sehol nem volt problémám.

 

Mi az, ami már jól működik, és mi az, amiben még fejlődniük kell?

– A támadóink megtalálták góllövő cipőjüket, a kétcsatáros felállásban jól ment nekik a játék. Ehhez viszont a védekezésünket is át kellett szervezni, ami már korántsem ment úgy, mint a karikacsapás. Erőnlétben legalább 3-4 játékosom lemaradásban van a többiekhez képest, hiszen ők nem voltak ennyire a sorozatterheléshez szokva a szezon elején. Bevallom, rendre emiatt kellett cserélnem a meccseken, nem taktikai okokból. Azt hiszem, tavaszra ez megoldódhat, de végtére magukért edzenek, nem pedig értem. Ha nem lesznek tökéletes kondícióban, nem jelölöm őket majd a kezdőbe.

 

Várható-e komolyabb játékosmozgás a téli szünetben a ZTE-nél?

– A két gólerős csatárunknak (Waltner és Meyé, a szerk.) több komoly kérője is akadt, elképzelhető, hogy klubot váltanak. Én mindig úgy vagyok vele, ha a vezetőségnek megéri, akkor engedje el a játékosokat. Persze garanciát kaptam arra, hogy nem gyengül a télen a játékoskeret. Még valami, a gazdasági válság azért Zala vidékét sem kerüli el. Kicsit bő is a keretünk, van sansz arra, hogy a kiegészítő emberek közül túladunk néhányon.

 

Hogyan készülnek a tavaszi idényre?

– A Ligakupában még van három mérkőzésünk idén, szombaton utazunk Dunaújvárosba. Ezt követően 3-4 hét pihenő következik, január 5-én kezdjük az alapozást. Az idénynyitón a listavezető Debrecent fogadjuk február 21-én.

Mely együttesek okoztak önnek meglepetést, illetve csalódást ősszel az NB I-ben?

– A Kecskemét vitézkedésére persze álmomban sem gondoltam volna. A Debrecen a végére lépéselőnybe került, és nekem erősebbeknek is tűnnek a többieknél. A dobogóra jópár csapat hajt, a középmezőny ritkán szokott ilyen sűrű lenni. A Diósgyőr meglepetéssikereinek a Siófok és a REAC itta meg a levét, utóbbi két csapat már most a szakadék szélére került.

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu