Csank felállt a ZTE kispadjáról

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 27. 12:51
A Győri ETO FC elleni pénteki 5-1-es vereség volt az utolsó csepp a pohárban: Csank János vezetőedző elköszönt az NB I-ben sereghajtó ZTE FC-től. Az együttes eddigi hét mérkőzésén mindössze 1 pontot gyűjtött.


 

A zalaegerszegiek honlapja szerint a klubvezetés szombaton délelőtt értékelte a kialakult helyzetet és úgy ítélte meg, hogy az eddigi negatív széria mind a szakmai stábban, mind pedig a keretben változásokat tesz szükségessé.

A klub vezetése és a szakmai stáb között lefolytatott megbeszélés és egyeztetés után a vezetőség megköszönte Csank János vezetőedző közel hároméves munkáját, többek között az Európa Liga szereplést, és Magyar Kupa döntőjébe kerülést.


A szakmai stábbal kapcsolatosan további döntés még nem született, erre valószínűleg hétfőn kerül sor.

A ZTE szerint a kialakult helyzethez néhány játékos eddigi nem megfelelő teljesítménye is hozzájárult, az ő felelősségüket is vizsgálni fogja a klub vezetése. Ezzel kapcsolatban is további lépések várhatók.

Az új vezetőedző személyéről szóló végleges döntés a hét első felében várható.

AZ EDDIGI EDZŐCSERÉK A 2011-2012-ES SZEZONBAN:
Augusztus 10.: Újpest, Mészöly Géza helyett Zoran Szpisljak
Augusztus 15.: Vasas, Komjáti András helyett Marijan Vlak
Augusztus 16.: FTC, Prukner László helyett Nagy Tamás (megbízottként)
Augusztus 27.: ZTE, Csank János helyett ?

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu