Ismét Kaló tartotta életben a reményt

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 2. 23:58
Csakúgy, mint Barcelonában, az Európai Pókersorozat (EPT) második állomásán, Londonban is Kaló Dénes élte túl az első fordulót, a 158 versenyben maradt játékos közül a 97. helyen áll, 24,500 zsetonnal. Az 5,200 fontos NL Hold'em főversenyen 596 nevezés mellett három magyar próbált szerencsét, azonban a nyáron WPT-karkötőt nyerő Markovits Ádám, a WSOPE-n szenzációs 31. helyen záró Turmezey Péter és Kovács András is korán búcsúzott. A pénteki napot a svéd Erik Sjödin zárta az első helyen, 139,100 zsetonnal.


A szerencsejátékok fővárosaként általában Las Vegast szokták emlegetni, ám az utóbbi napokban megkérdőjeleződött ez az állítás, hiszen Londonban egymást érik a világ legrangosabb tornái.

 

Véget sem ért a World Series of Poker Europe (WSOPE) főversenye, máris az Európai Pókersorozat költözött néhány napra a brit metropoliszba, az idei szezon második tornája keretében.

 

Néhány héttel ezelőtt rekordszámú, 617 nevezés érkezett az EPT barcelonai viadalára, így Londonban is szabályos dömpingre számítottak a szervezők, végül 596-an fizették be a borsos, 5,200 fontos nevezési díjat. A spanyol versenyen népes magyar küldöttség próbált szerencsét, nyolc honfitársunk vette fel a legjobbakkal a harcot.

 

A szigetországba négyen utaztak, az előző szezonban kétszer is második helyet szerző Kaló Dénes, a nyáron WPT-karkötővel gazdagodó Markovits Ádám, a napokkal ezelőtt a fizetős, 31. helyen záró Turmezey Péter és Kovács András.

 

Négyük közül egyedül az előző szezonban kis híján az év felfedezettjének választott Kaló maradt életben, aki a kezdő, tízezres zsetonmennyiségét 24,500-ra hízlalta a nap végére és az átlagos érték alatt némileg várhatja a pénteki folytatást.

 

Eredménye figyelemreméltó, hiszen a közel 600 fős mezőny három-negyede máris távozott, alig 158-an élték túl a nyitófordulót. Hasonló bravúr sem Markovitsnak, sem Kovácsnak nem sikerült, egyetlen magyarért szoríthatunk viadal hátralévő szakaszában.

 

Csütörtökön nyilvánosságra hozták a torna díjazását, kiderült az első 56 játékos részesül a nyereményalapból, az első helyezett kereken egymillió fontot (303 millió forintot) tehet zsebre. Viszonyításképpen, ez az összeg meghaladja az EPT Londonnal párhuzamosan zajló rangos WSOPE főversenyének fődíját is, láthatóan szárnyal az európai sorozat.

 

A verseny élén két svéd játékos, Erik Sjödin és Axel Albertsson áll, a sztárok közül a legelőkelőbb helyet, Gus Hansen foglalja el, aki a 17. 

 

EPT LONDON, FŐVERSENY, ZSETONÁLLÁS AZ 1. FORDULÓ UTÁN:
1. Erik Sjödin Svédország 139,100
2. Axel Albertsson Svédország 122,200
3. Huseyin Yilmaz Törökország 121,300
4. Philippe D'Auteuil Kanada 118,000
5. Mohammed Jaber Libanon 101,500
6. Max Pescatori Olaszország 99,300
7. Lija Geraszimova Oroszország 97,400
8. Sorel Mizzi Kanada 94,300
9. Makszim Katsz Oroszország 92,800
10. Joao Barbosa Portugália 90,500
...97. Kaló Dénes Magyarország 24,500
- Markovits Ádám Magyarország kiesett
- Kovács András Magyarország kiesett
-
Turmezey Péter
Magyarország
kiesett

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu