Úszó- és vízilabda-vb: közvetítés percről percre!

Szerző: shLétrehozva: 2009. július 13. 10:59
Elkezdődött Rómában az úszók és a vízilabdázók újabb nagy megmérettetése, amely július 17. és augusztus 2. között ismét emberek ezreit vonzzák majd az olasz fővárosba. Cseh Laciék és női illetve férfi vízilabdázóink az Örök Város sportkomplexumában, a Foro Italicóban rendezett világbajnokságon mutathatják meg klasszisukat. Összesen 16 úszónk és 13-13 pólósunk kezdi majd meg reményteljes szereplését a hétvégén. Kövesse végig az eseményeket a SportHirado.hu-val élőben!


Formula-1-es szabályok az úszóknál? 2009. augusztus 5. 08:59
Ha valakinek érdemes meghallgatni a véleményét Hosszú Katinka római szerepléséről, az Kovács Ágnes. Ő volt ugyanis ezidáig az utolsó női világbajnokunk, 2001-ben Fukuokában szerzett aranyat. Sydney olimpiai bajnok mellúszója szerint sokat számít az amerikai mentalitás, amely Katkára is átragadt a közelmúltban, és aminek köszönhetően a világ élvonalába került. A még most is ideális versenyzőkorban lévő Kovács a SportHirado.hu-nak azt is elmondta, miért kezd az úszás a Formula-1-hez hasonlítani. Korábbi klasszisunkkal egyébként tavalyi visszavonulása után mostanában a Testnevelési Egyetemen találkozhatunk, ahol kommunikációs referensként dolgozik. ...
Véget ért a római vizes világbajnoksággal kapcsolatos képgyűjtő játékunk, amelyben ismét több ezren játszottak velünk. Olvasóinknak ezúttal a háromszoros olimpiai bajnok férfi vízilabda-válogatott tagjainak és Kemény Dénes szövetségi kapitány képeit kellett összegyűjteniük. Azok között a játékosaink között sorsoltunk ki SportHirado ajándékcsomagot, akik mind a tizennégy fotót összeszedték....
Kemény szerint nem történt tragédia 2009. augusztus 3. 23:28
Van hová fejlődnie a magyar vízilabda-válogatottnak - legalábbis Kemény Dénes szövetségi kapitány szerint. Márpedig ki látna rá nála jobban a problémákra? A szakember a nemzeti csapat hivatalos oldalának adott interjújában elmondta, nem történt tragédia a római világbajnokságon, folytatni kell a munkát. A mieink közül egyébként senki sem került be a torna All Star-csapatába, legeredményesebb góllövőnk pedig a tizenegyszer betaláló Hosnyánszky Norbert volt. ...
Hosszú: A világ egyik legjobbja vagyok 2009. augusztus 3. 21:33
Úszóink ugyan elégedetlenek önmagukkal, ám mi cseppet sem bánkódhatunk, hiszen két arany-, egy ezüst- és három bronzérmet szereztek a római vízes világbajnokságon. Talán a legnagyobb meglepetés Hosszú Katinka szereplése volt, aki 400 vegyesen nyert, míg 200 vegyesen és 200 pillangón harmadik lett. Az Egyesült Államokban tanuló lány a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, kezd beérni gyermekkori vágya. A világ egyik legjobb úszója lett a magyar tehetségből. ...
Minden ok nélkül, szombat este összeverték az osztrákok világbajnok úszóját, Markus Rogant egy római szórakozóhelyen. A 27 éves bécsi versenyző az olasz fővárosban rendezett vizes vb-n három számban is indult....
Hosszú Katinka Európa-csúcsot úszva nyerte meg a hölgyek 400 vegyest 4:30.31 perccel! A római világbajnokság utolsó egyéni döntője tehát nem is sikerülhetett volna ennél jobban magyar szempontból. Hosszú mellett nem szabad elfeledkeznünk a másik indulónkról, Jakabos Zsuzsannáról, aki 4:37.85-tel a hetedik lett. A két esélyes, Kirsty Coventry és Stephanie Rice a második, illetve a harmadik helyen végeztek. ...
Itt a második: Cseh Laci bronzérmes! 2009. augusztus 2. 18:19
Cseh László 4:07.37 perces idejével bronzérmet szerzett a férfiak 400 méteres vegyesúszásának döntőjében a római világbajnokságon. Olimpiai bajnok klasszisunk bár jól hajrázott, ám a világrekordot elszalasztó (4:07.01) Ryan Lochte-t nem lehetett befogni. Kis Gergő az ötödik helyen végzett egyéni csúcsot jelentő 4:10.40-nel. Lacinak ez volt a harmadik világbajnoki bronzérme....
Egy brit srác háton igázta le a világot 2009. augusztus 2. 18:04
A brit Liam Tancock nyerte a férfiak 50 méteres hátúszását, méghozzá nem is akárhogyan: világcsúccsal (24.08). A szigetországi versenyző a saját rekordját döntötte meg.
Meghalt a FINA egyik vezére 2009. augusztus 2. 17:58
Nyolcvanegy éves korában elhunyt a japán Furuhasi Hironasin, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) egyik alelnöke, egyben hazája úszósportjának vezetője. A sportvezetőt a római világbajnokság alatt érte a halál, álmában....
Gyurta örömünnepe a Trevi-kútnál 2009. augusztus 2. 16:06
Szombat délutánig 168 sms-üzenetet számolt meg a telefonján az újdonsült világbajnok, Gyurta Dániel - számolt be friss élményeiről klasszisunk a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) honlapján . A 200 méteres mellúszás győztesének készülékét természetesen „elöntötték“ a gratulációk - míg családtagjaival természetesen telefonon beszélt, azt például már szombat délután tudni lehetett, hogy elindult a sütés-főzés, így a vasárnapi hazaérkezés után Dani egyik fő kedvence, a krumplifőzelék kerül az asztalra. Dani öccse, Gergő - nincs három hete, hogy 1500 méteres gyorsúszásban megnyerte az ifjúsági Európa-bajnokságot Prágában - már azt is indítványozta, hogy a következő hetet, heteket Balatonon töltsék, Dani azonban még nem döntötte el, hol akarja kipihenni magát. Persze, egyelőre a siker emésztgetése van soron....
Hosszú és Jakabos is a 400 vegyes döntőjében 2009. augusztus 2. 10:23

Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna is bejutott a 400 méteres női vegyesúszás döntőjébe a római világbajnokság utolsó napján.

Katka a harmadik legjobb időt úszva (4:35.15) került be a fináléba, míg Jakabos 4:37.47-tel nyolcadikként.

NŐI 400 M VEGYES, ELŐDÖNTŐ:
1. Stephanie Rice ausztrál 4:34.62
2. Elizabeth Beisel amerikai 4:34.80
3. Hosszú Katinka magyar 4:35.15
4. Tanya Hunks kanadai 4:35.84
4. Julia Smit amerikai 4:35.84
6. Hannah Miley brit 4:36.27
7. Kirsty Coventry zimbabwei 4:36.42
8. Jakabos Zsuzsanna magyar 4:37.47

 

Kemény Dénes szerint benne volt csapatában az éremszerzés. A magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya csalódott együttese szereplése miatt, ám nem tartja kudarcnak az ötödik helyet, amelyet szombat délelőtt harcoltak ki játékosai a németek ellen. A szakember a mérkőzést követően hosszabban értékelte a római világbajnokságon mutatott teljesítményt az öltözőfolyosón. ...
Fantasztikus izgalmak közepette söpörte be a világbajnoki címet a szerb férfi vízilabda-válogatott a római vízes világbajnokságon. A negyeddöntőben a magyar csapatot megverő délszláv együttes büntetőkkel győzte le Spanyolországot. Dejan Udovicsics gárdája ezzel visszavágott a csoportmeccsek során elszenvedett vereségért....
Phelps víz alá nyomta Csavicsot! 2009. augusztus 1. 19:02
Történelmi világcsúccsal nyerte meg a 100 méteres férfi pillangóúszás döntőjét az amerikai extraklasszis Michael Phelps a római világbajnokságon szombat este. Tizenkilenc századdal döntötte meg nagy riválisa, a szerb Milorad Csavics elődöntőben úszott rekordját, időeredménye: 49,82! Ő az első, aki áttörte az 50 másodperces álomhatárt....
Zimbabwei világcsúcs Rómában 2009. augusztus 1. 18:26
A zimbabwei Kirsty Coventry világrekordotnyerte meg a 200 méteres női hátúszást az Európa-csúcsot elérő orosz Anasztaszija Zujeva előtt. Az afrikai hölgy 2:04.81 perccel ért be elsőként a célba, míg a kelet-európai versenyző 2:04.94-et úszott. Főként utóbbi eredmény a lényeges, hiszen Zujeva Egerszegi Krisztina rekordját (2:06.62) adta át a múltnak.
Birosék német-veréssel zártak 2009. augusztus 1. 11:25
Ötödik helyen végzett a magyar férfi vízilabda-válogatott a római világbajnokságon, miután a helyosztón 9-6-ra verte a csoportkörben a mieinket meglepő Németországot. Biros Péterék már 8-2-re is vezettek a találkozó folyamán, ám a végén kiengedtek, így az ellenfél felzárkózott. Ennek ellenére nemzeti csapatunk győzelméhez kétség sem férhetett....
Hetedik lett csapatával a magyar edző 2009. augusztus 1. 10:58
A korábbi Újpest- és Honvéd-edző Kovács István által dirigált román válogatott lett a hetedik a férfi pólósok tornáján Rómában. A magyar szakember együttese 9-6-ra verte a helyosztón Kanada legjobbjait.
Nem jutott döntőbe a női váltónk 2009. augusztus 1. 10:35

Tizennegyedik helyen végzett, így nem jutott be a döntőbe 4x100-as női vegyesváltónk a római vízes vb-n. A Pecz Réka, Verrasztó Evelyn, Hosszú Katinka, Dara Eszter összetételű négyes 4:03.63 percet úszott, ami új országos csúcsnak felel meg.

A legjobb időt a kínaiakérték el: 3:56.14 perc alatt teljesítették az elvártat.

NŐI 4X100-AS GYORSVÁLTÓ, ELŐDÖNTŐ:
1. Kína 3:56.14
2. Japán 3:57.44
3. Németország 3:57.75
4. Hollandia 3:58.05
5. Nagy Britannia 3:58.18
6. Kanada 3:58.23
7. Ausztráia 3:58.36
8. Brazília 3:58.49
...
14. Magyarország 4:03.63  
Az Egyesült Államok válogatottja nyerte meg a női vízilabda-tornát a római vízes világbajnokságon. Az amerikaiak a döntőben a negyeddöntőben a magyarokat kiütő Kanada ellen diadalmaskodtak 7-6-ra. ...
Takács: egy nap alatt három országos csúcs 2009. július 31. 20:30
Akárcsak a pekingi olimpián, Takács Krisztián ezúttal is szétúszás után végzett a kilencedik helyen az 50 méteres férfi gyorsúszásban. Az elődöntőben a trinidadi George Bovellel ezredmásodpercre azonos időt úszott a nyolcadik helyen, így újfent össze kellett mérniük erejüket a fináléban.. A magyar versenyző bár egy nap alatt már a harmadik országos csúcsot úszta (21.42) - amivel egyébként simán bekerült volna a fináléba - mégsem sikerült legyőznie a karibi versenyzőt. Bovell új világrekordot ért el 21.20-szal, így szerepelhet majd a döntőben.
Gyurta Európa-csúccsal világbajnok! 2009. július 31. 19:36
Új Európa-rekorddal nyerte meg a 200 méteres férfi mellúszás döntőjét Gyurta Dániel a római világbajnokságon. A magyar versenyző 2:07.64 perccel diadalmaskodott kedvenc számában és szerezte meg a magyar válogatott első aranyérmét a tornán. Gyurta mindössze egy ezredmásodperccel előzte meg az amerikai Eric Shanteau-t...
Elfáradt a magyar származású olimpiai bajnok 2009. július 31. 19:19

Rebecca Soni a pekingi olimpia után a római világbajnokságon már nem tudta megnyerni kedvenc számát, a 200 mellet. Az amerikai lány valószínűleg eltaktikázta magát, hiszen végig vezett, a végére mégis elfáradt és csak a negyedik helyen ért be.

Az aranyérmet a szerb Nadja Higl nyakába akasztották, aki 2:21.62 perccel nyerte meg a versenyt.

NŐI 200 M MELL, DÖNTŐ:
1. Nadja Higl szerb 2:21.62
2. Annamay Pierse kanadai 2:21.84
3. Mirna Jukic osztrák 2:21.97
4. Rebecca Soni amerikai 2:22.15
5. Kaneto Rie japán 2:23.03
6. Tamura Nanaka japán 2:23.12
7. Martha McCabe kanadai 2:23.36
8. Joline Hostman svéd 2:23.62

 

A szerbek nemcsak a vízilabdában nyújtanak kiemelkedőt. Úszójuk, Milorad Csavics világcsúcsot úszott a 100 méteres pillangó elődöntőjében (50.01). A délszláv versenyző ezzel megelőzte az amerikaiak tizennégyszeres olimpiai bajnok klasszisát, Michael Phelpset, aki 50.48-cal ért célba. ...
Szétúszás! Takács a döntőért küzdhet 2009. július 31. 18:59

Takács Krisztián a Trinidad és Tobago-i George Bovellel holtversenyben (21.65) végzett az 50 méteres férfi gyorsúszás elődöntőjében, így a szétúszás dönt majd közöttük.

Nem meglepő egyébként, újabb világcsúcs született. Az első helyen befutott francia Frédérick Bousquet 21.21 másodperccel állította fel az új rekordot.

FÉRFI 50 M GYORS, ELŐDÖNTŐ:
1. Frédérick Bousquet francia 21.21
2. Duje Draganja horvát 21.29
3. Amaury Leveaux francia 21.32
4. Cesar Cielo Filho brazil 21.35
5. Cullen Jones amerikai 21.40
6. Stefan Nystrand svéd 21.45
7. Nathan Adrian amerikai 21.46
8. Takács Krisztián magyar 21.65
8. George Bovell Trinidad és Tobagó-i 21.65

 

A vizes vb szépséges hableányai 2009. július 31. 18:48
Ha valakik, hát az úszónők különösen sokat törődnek a külsejükkel, ami szerencsére a medencében mindenki számára láthatóvá válik. Ilyenkor lekerülnek a felesleges ruhadarabok, és csupán néhány milliméter vastagságú, igencsak sokat sejtető úszódressz takarja el a „lényeget". Így, a vizes világbajnokság alkalmával mi is csemegézünk egy kicsit: Stephanie Rice megkerülhetetlen ebben a témakörben, de azért higgyék el, a többieknek sem kell szégyenkezniük! ...
Verrasztó nyolcadik lett 100 gyorson 2009. július 31. 18:18
Nyolcadik helyen végzett a római világbajnokság 100 méteres gyorsúszásának döntőjében Verrasztó Evelyn. A magyar versenyző 53.92 másodperces időt úszott, míg az első helyen célbaért német Britta Steffen világcsúcsot elérve 52.07-et....
A magyarverő hollandok az ötödikek 2009. július 31. 13:43
A magyar válogatott 10-9-re legyőző Hollandia lett az ötödik a római világbajnokság női vízilabdatornáján. A németalföldi együttes 12-11-re verte Ausztrália legjobbjait.
A csúcs ellenére kiestek Cseh Laciék 2009. július 31. 11:21
Országos csúcsot úszott férfi 4x200-as gyorsváltónk, ennek ellenére nem tudott bekerülni a döntőbe. A Cseh László, Bernek Péter, Kis Gergő, Povázsai Zoltán összetételű négyes 7:08.24 perces eredményével alig maradt el a nyolcadik - és már döntős - olaszok mögött....
Jakabos nem ment tovább 2009. július 31. 11:06

Nem sikerült bejutnia a középdöntőbe Jakabos Zsuzsanna a 200 méteres női hátúszásban. A magyar lány a 17. lett 2:11.75 perces idejével.

Első helyen a zimbabwei Kirsty Coventry ment tovább 2:06.72-vel.

Ötven pillangón nem ment a lányoknak 2009. július 31. 10:07

Sem Dara Eszter, sem Bordás Beatrix nem jutott be a középdöntőbe a római világbajnokság 50 méteres pillangóúszásában. Előbbi 25. lett 26.68 másodperccel, míg utóbbi 27.13-mal a 35. helyen zárt. Utóbbi egyébként az országos csúcs tartója.

A legjobb időt a svéd Therese Alshammar ért el (25.44).

Következő »
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu