Kemény szerint nem történt tragédia

Szerző: shLétrehozva: 2009. augusztus 3. 23:28
Van hová fejlődnie a magyar vízilabda-válogatottnak - legalábbis Kemény Dénes szövetségi kapitány szerint. Márpedig ki látna rá nála jobban a problémákra? A szakember a nemzeti csapat hivatalos oldalának adott interjújában elmondta, nem történt tragédia a római világbajnokságon, folytatni kell a munkát. A mieink közül egyébként senki sem került be a torna All Star-csapatába, legeredményesebb góllövőnk pedig a tizenegyszer betaláló Hosnyánszky Norbert volt.


A rossz előjelek ellenére a szakma, a szurkolók és titkon maguk a játékosok is érmet vártak az olasz fővárosban rendezett világbajnokságon. Végül egy hosszabbításban elbukott, egyébként megnyerhető találkozón múlt, hogy ez a vágyunk nem jött össze. Maradt az ötödik hely, amely azonban előremutató lehet az olimpiai ciklus elején.

Szóval azok az előjelek. Kezdődött azzal, hogy nem tudott sokat együtt készülni a csapat. Aztán jött az Unicum-kupán a szerbek elleni vereség. Majd a margitszigeti viadal végén Szécsi Zoltán kimaradása a keretből hosszú-hosszú évek után. Kizárólag fizikai problémái miatt. No igen, nála idejében kiderült. Hárai Balázsnál azonban nem.

A Pufi becenévre hallgató játékos volt Kis Gábor cseréje a vb-alatt. Pontosabb lett volna, hiszen mint kiderült, nincs minden rendben a vállával, így közel sem tud annyi időt a vízben tölteni, mint amennyire szükség lenne. Kicsi Hárai nélkül is megoldotta a feladatát, ötösöket harcolt ki, csatázott a védőkkel szinte vérremenően és persze, gólokat dobott. 

A kapusainkra sem lehetett panasz, mint ahogy a többi játékosra sem. Ám valami hiányzott. Talán a nagyobb felelősségvállalás a fiatalabbak részéről. Főként az egyszer olimpiai bajnokokat értve ezalatt. A csapat házi gólkirályává váló (11) Hosnyánszky Norbertet leszámítva a többiek a vártnál kevesebb terhet vettek a vállukra. A két rutinos harcos, Kiss Gergő és Biros Péter pedig küzdött, gólokat lőtt és védekezett körömszakadtáig. Azonban - még - ketten sem csinálnak nyarat, ha nincsenek mellettük a társak. 

Kemény Dénes a válogatott hivatalos honlapjának elmondta, nincsen tragédia, menni kell tovább a kijelölt úton. A szakember nem mehetett el szó nélkül a bírók ténykedése mellett sem. Elárulta, voltak az övénél nagyobb szabálytalanságok is, ám a szerb-magyar olasz bírája azokat nem akarta annyira megtorolni.

A szövetségi kapitány hozzátette, hogy már szeptemberben elkezdik a felkészülést a következő évi világversenyekre. A megfiatalított gárdára mindenesetre ráfér az eddiginél több közös gyakorlás. Ám így sem panaszkodhatunk. Ahogy Kemény Dénes mondta, a négy elődöntős színvonalán játszottak a srácok és a világbajnokkal partiban lenni egy teljes meccsen sem kis dolog. 

A mieink közül végül senki sem került be a torna All Star-csapatába. A világbajnokság legértékesebb játékosa (MVP-je) pedig a szerbek klasszisa, Vanja Udovicsics lett.

AZ 5. HELYEN VÉGZETT MAGYAR VÁLOGATOTT:
Kapusok: Gergely István, Nagy Viktor
Mezőnyjátékosok: Biros Péter, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Gór-Nagy Miklós, Kis Gábor, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Varga II. Zsolt
A TORNA ALL STAR-CSAPATA: 
Stefano Tempesti (olasz) - Jeff Powers (USA), Vanja Udovicsics (szerb), Filip Filopovics (szerb), Javier Garcia (spanyol), Miho Boskovics (horvát), Nikola Janovics (montenegrói)
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu