„Egy biztos, nem fogom ugyanazokat a hibákat elkövetni, amelyeket az athéni ezüstérmem megszerzése után. Rengeteget tanultam abból az időszakból, többek között azt, miként kell fogadni az ilyenkor jósolhatóan óriási médiaérdeklődést, továbbá hogyan kell viszonyulni a hirtelen megsokszorozódó „barátokhoz“, akik közül az első hullámvölgynél elég sokan eltűntek annak idején..." - mondta Gyurta Dani.
Dani az úszócimborákkal a Trevi-kútnál és a Spanyol lépcsőnél ünnepelt a diadal estéjén, de igen szolidan - ő egyébként sem az a duhajkodós típus.
„Jó volt egy kicsit kikapcsolni. Nagyon komolyan készültem arra, hogy itt valami nagyot érjek el, és a száz méter után már biztos lehettem abban, jó formában vagyok. Ez önbizalmat adott és meg is nyugtatott."
Fotó: Kovács Anikó |
Természetesen még ma is mindenki arról az utolsó öt méterről beszélt, elvégre teljességgel hihetetlennek tűnt, ahogy Dani megelőzte Eric Shanteau-t. Bent természetesen érzékelhetetlen, ki ér a falhoz előbb (egy századmásodperces különbséget pedig egyedül az időmérő berendezés képes jelezni), de ott, a végén ilyesmire már nem is ügyelnek.
„Az egész versenyt úgy úsztam végig, hogy az amerikai srácra figyeltem. Az utolsó tíz méteren még láttam, hogy picivel előrébb van, és hogy az olaszok mögöttem, de ezt követően már kizárólag arra koncentráltam, hogy az utolsó tempóba tényleg minden, de minden erőmet, energiámat beletegyem. Ez sikerült."
A győzelem másnapján Dani egyébként igen készséges volt, a MÚSZ sajtócsapatával a Colosseumhoz ment, ahol fényképek készültek róla és aranyérméről (melyen történetesen a Colosseum látható); egyszersmind felderítette a terepet, mert mint mondta, este a társakkal visszatér, hogy kivilágítva is megnézzék az ókor egyik legszebb építményét - melyet Dani egyébként most látott először élőben, s persze lenyűgözve fényképezte a saját kis gépével. Eközben újabb két üzenet futott be - azaz napnyugtakor már 170-nél tartott...