„Mentálisan egységes a válogatott!”

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 28. 17:03
A magyar labdarúgó-válogatott múlt pénteken beleszaladt a nagy késbe, hiszen idehaza szenvedett súlyos, 4-0-s vereséget Hollandiától Eb-selejtezőn. A sors kegyetlensége, hogy pár nappal később éppen ehhez a csapathoz utaznak legjobbjaink - a csapattal tartott e Ferencváros vezetőedzője, Prukner László is, aki nyugalomra intett.


Nincs irigylésre méltó helyzetben Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Fiainak ugyanazokba a szempárokba kell majd belenézniük az öltözőfolyosón, akik három nappal ezelőtti a földbe döngölték őket.

A csapattal van Prukner László, a Ferencváros vezetőedzője is, aki örömmel adott villáminterjút a SportHirado.hu-nak.

"Biztos vagyok abban, hogy nem fog megismétlődni a néhány nappal ezelőtti eredmény - kezdte a tréner. - Így még egyszer nem fogunk megzavarodni, mint a hollandok korai gólja után. Mentálisan egységesnek látom a csapatot, úgy vélem, Egervári Sándornak sikerült stabilizálnia a csapatot. Természetesen a hollandok az esélyesek, de az biztos, a srácoknak függetleníteniük kell magukat a vereségtől."

Prukner Lászlót megkértük, mondjon valamit a sérültnek vélt Juhász Roland és Dzsudzsák Balázs állapotáról, de a szakember nem tudott mit mondani ezzel kapcsolatban. A Magyar Labdarúgó-szövetség szerint azonban az Anderlecht védője és a PSV Eindhoven középpályása is pályára lép, mi több, kezd a 20.30-kor kezdődő selejtezőn. Legyen így.

A meccset természetesen a SportHirado.hu ÉLŐben közvetíti.    

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Felforgatott magyar csapat Hollandiában
Elek Ákos és Lipták Zoltán eltiltás miatt nem szerepelhet a Hollandia elleni „visszavágón”, de Egervári Sándor szövetségi kapitány további változtatásokat tervez, és várhatóan védekezőbb szellemű csapatot küld a pályára....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Dzsudzsák és Juhász nélkül Hollandiában?
Szegény embert az ág is húzza: a Magyar Labdarúgó-szövetség tájékoztatása szerint elképzelhető, hogy sem Dzsudzsák Balázs, sem Juhász Roland nem játszik a jövő keddi, hollandok elleni amszterdami Eb-selejtezőn. Hihetetlen. A...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
„Amszterdamban más meccs lesz”
Liechtenstein, Andorra és San Marino - Luxemburg nem - szokott ennyit kapni hazai pályán, a lefújás és a tusolás után így érthetően lehorgasztott fejű magyar futballistákat láthatott az újságíró. A családtagokkal és a barátokkal...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Kidurrant a magyar lufi – vélemény
Küzdeni mindig, feladni soha – noha ezek a szavak többnyire a nótás kedvű ferencvárosi szurkolók torkát hagyják el, a kérés, vagy inkább felszólítás, érvényes kellene hogy legyen valamennyi emberre, sportolóra, vagy ha még...
Tovább a teljes cikkhez »
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Dzsudzsák felejteni akar – videóinterjú
Dzsudzsák Balázs szerint a magyar válogatottnak mielőbb maga mögött kell hagynia a péntek esti 4-0-s vereséget, és egészen más felfogásban kell pályára lépnie a Hollandia elleni második Európa-bajnoki selejtezőn. A PSV Eindhoven...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Tönkrevertek minket a holland sztárok
VIDEÓK! Nehéz Európa-bajnoki selejtezőre készült, mégis a legkönnyebbet játszotta a vb-ezüstérmes Hollandia, amely minden porcikájában felülmúlta a magyart és nyert megérdemelten 4-0-ra a Puskás Ferenc Stadionban. Az E-csoport...
Tovább a teljes cikkhez »

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu