Juhásszal van tele a belga sajtó

Szerző: shLétrehozva: 2010. január 18. 15:11
Nem mindennapi mérkőzést hozott a vasárnapi Standard-Anderlecht (0-4) csúcsmeccs a belga bajnokságban. A főszereplő a magyar válogatott védő Juhász Roland volt, akiről kiállították a rettegett hírű Axel Witselt egy csúnya becsúszás után a 43. percben. A liege-iek színészkedéssel vádolták Juhászt, aki össze is szólalkozott Bölöni Lászlóval, a Standard vezetőedzőjével. A hátvéd kikéri magának a gyanúsítgatást.


Lecsirkefogózták Juhász Rolandot vasárnap este, aki csapatával négy góllal verte idegenben a címvédő Standardot a belga élvonalban. (A lilák hat ponttal vezetnek, húsz egység az előnyök a nyolcadik Liege-zsel szemben.)

A vita tárgya a meccs egyik kulcsmomentuma, amikor 0-1-es állásnál Axel Witsel beleszállt Juhász Rolandba. A hazaiak középpályása ugyan először a labdát találta el, de aztán a babát is, a magyar védő rögtön mutatta a játékvezetőnek Witsel lába nyomát a térde alatt. A Standard játékosa - aki tavaly Juhász csapattársát már elintézte, szilánkosra törte a lábát a lengyel válogatott Wasilevskinek - ezúttal sem kerülhette el a piros lapot.

A második félidőben már csak az Anderlecht volt a pályán, 4-0-val söpörte le az útból ellenfelét.

Valósággal megostromolták az újságírók a mérkőzés után Juhászt, aki felhúzta a nadrágját, és mutatta, nem tudja behajlítani a lábát, és egy duzzanat keletkezett a térde alatt.

"Na, most mondják, hogy el sem talált Witsel. Telibetrafálta a térdem. Először azt hittem, vége a meccsemnek. Amikor éreztem, hogy hajlik a térdem, már láttam, nem olyan nagy a baj. Ennek ellenére végig fájdalmaim voltak. Azt hiszem, másnap alig tudok majd járni."

A Standardnál csalónak, szimulánsnak nevezték a magyar védőt, Bölöni László még a pályára is befutott, hogy közölje véleményét a futballistával.

"Bölöni azt mondta nekem, hogy színész vagyok. Magyarul beszélt, tehát biztosan nem értettem félre semmit. Nem láttam még a felvételeket, de nem színészkedtem, nem játszottam rá az esetre. Witsel először talán a labdát találta el, de aztán nyújtott lábbal engem is. Nem sérültem meg súlyosan, ám ez nem jelenti azt, hogy nem volt jogos a piros lap. Kevesebbért is állítottak már ki játékost. Mindenkinek az lenne a legjobb, ha a Standard elismerné a játékos hibáját. És még én voltam a bűnbak, a közönség ellenem fordult, nem is tudtam minden idegszálammal a játékra koncentrálni."

A Belga Labdarúgó-szövetség döntése is Juhász igazát támasztja alá, két mérkőzésre eltiltja a játékost, a Standard azonban fellebbez.

Juhász egyébként a harmadik találatban is benne volt, Legear remekbe szabott beadása után az ő szorításában fejelt öngólt Traoré.

VIDEÓN A JELENET!

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu