Falcao- és Diego-góllal Atlético-siker

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 15. 23:33
VIDEÓ! Radamel Falcao ott folytatta az Európa-ligában, ahol a tavaszi portói győzelem után abbahagyta, hiszen a gólkirály alig három perc után betalált az Atlético Madrid színeiben a csoportkör 1. fordulójában. Szabics Imre betalált, a Sturm Graz mégis kikapott, Juhász Roland Anderlechtje sima 4-1-es győzelemmel indított, az Udinese hátrányból fordított a Rennes ellen, a Schalke csak 0-0-ra volt csak képes Romániában.


 

Szerdán reggel még azt sem lehetett tudni, ki lesz az Atlético ellenfele a csoportkör első körében az I-jelű négyesben, végül hiába próbált meg mindent Vanczák Sionja, a Celtic futott ki a Vicente Calderon gyepére, ahol nem sok babér termett a vendégek számára.

A spanyolok három új szerzeményük vezérletével esélyt sem adtak a skótoknak, rögtön a harmadik percben a sorozat gólkirálya, a 17-ig jutó Falcao fejelt a hálóba, majd Arda Turan passzából Diego állította be a 2-0-s végeredményt. Az Atlético kitűnő játékkal győzött.

Kicsit nehezebb dolga volt a BL-selejtezőből érkezett Udinesének, hiszen a francia élvonal hatodikja, a Rennes gyorsan vezetést szerzett. Az olaszok aztán egy klasszikus Di Natale-lövéssel egyenlítettek, majd egy sakk-matt akció végén fordítottak.

Szabics Imre nagyszerű, 17 méteres találattal indított az Európa-ligában, miután a grazi stadionban a reflektorok hibája miatt 40 percet csúszott a kezdés. A problémákat végül megoldották és eleinte úgy tűnt, a Sturm Graz győzelemmel indíthat.

A magyar csatár szép gólja után rögtön emberét kétszer elfektetve ziccerben rontott, a félidőre pedig két nagy védelmi hiba nyomán már a Lokomotív Moszkva vonult előnnyel. A fordulás után Szabics 22 méteres lövését fogta a kapus, az eredmény végül maradt 2-2.

A vártnál könnyebben rendezte le az Anderlecht Németh Krisztián korábbi klubját, az AEK Athént. A Juhász Rolandot végig a soraiban tudó belgák Matias Suárez triplájával és a Liverpooltól elhozott Milan Jovanovics góljával nyertek 4-1-re a görögök ellen.

Nem kezdődött jól a sorozat a BL-elődöntős Schalkénak, amely hiába állt ki erős csapattal (Huntelaar és Raúl is kezdett) csak egy halvány 0-0-s döntetlenre volt képes a Steaua Bucuresti otthonában, amely UEFA-büntetés miatt ezúttal Kolozsvár volt.

Az angol másodosztályú Birmingham otthonából hozta el a három pontot a Braga, Bécsben nyert a Lokit tavaly Budapesten 5-0-ra elgázoló Metaliszt Harkiv, nem bírt egymással a holland második Twente és Gera Zoltán korábbi csapata, a Fulham.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
G CSOPORT:
AZ Alkmaar (holland)-Malmö (svéd) 4-1 (Altidore 21., Elm 33., ?ajer 39., Holman 49., ill. D. Larsson 72.)
Austria Wien (osztrák)-Metaliszt Harkiv (ukrán) 1-2
(Jun 7., ill. Gueye 56., Xavier 79.)

H CSOPORT:
FC Bruges (belga)-NK Maribor (szlovén) 2-0 (Ofoe 7., Dirar 24.)
Birmingham City (angol)-Braga (portugál) 1-3
(King 71., ill. Barbosa 7., 88., Dos Santos 59.)
I CSOPORT:
Udinese (olasz)-Rennes (francia) 2-1 (Di Natale 39., Armero 83., ill. Hadji 19.)
Atlético Madrid (spanyol)-Celtic (skót) 2-0
(Falcao 3., Diego 68.)
J CSOPORT:
Maccabi Haifa (izraeli)-AEK Larnaca (ciprusi) 1-0 (Ghadir 54.)
Steaua Bucuresti (román)-Schalke (német) 0-0

K CSOPORT:
Wisla Krakow (lengyel)-Odense (dán) 1-3 (Kirm 54., ill. Johansson 36., P. Utaka 81., Jensen 90.)
Fulham (angol)-Twente (holland) 1-1
(A. Johnson 19., ill. L. De Jong 41.)

L CSOPORT:
Sturm Graz (osztrák)-Lokomotiv Moszkva (orosz) 1-2 (Szabics 14., ill. Obinna 28., Szicsov 29.)
Anderlecht (belga)-AEK Athén (görög) 4-1
(M. Suárez 16., 40., 84., Jovanovics 33., ill. Pereira 36., Kiállítva: Manolas 77. - AEK)

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Szenvedő Tottenham a görög pokolban
A Tottenham Hotspur csak hatalmas szerencsével mentett meg egy pontot Szalonikiben az Európa-liga csoportkörének nyitó fordulójában. A hazaiak büntetőt hibáztak a londoni csikócsapat ellen. A Lazio otthon ikszelt a román...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu