Botlott a listavezető a Genoa ellen

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 2. 16:49
A forduló előtti éllovas Udinese és a nemzetközi porondra vágyó Genoa nem bírt egymással az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) tizedik fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésén a Stadio Friuliban. Ezzel elképzelhető, hogy a Milan, vagy a Napoli malmára hajtották a vizet, hiszen, ha a zárómeccsen valamelyik együttes begyűjti a három pontot, a tabella éléra ugrik. A Lazio Pasquale Foggia kései góljával fektette két vállra a zuhanórepülésbe kezdő Cataniát, a Fiorentina toszkán derbit vesztett Sienában.


Igazi közönségszórakoztató mérkőzés kerekedett az Udinese-Genoa összecsapásból a Friuliban, amely a vártnál kiegyenlítettebb csatát hozott.

 

A Di Natale és Quagliarella nélkül kezdő udineiek valósággal lerohanták a liguriaiakat, és a rögtön a harmadik percben tizenegyeshez jutottak. Crisito húzta vissza Floro Florest. D'Agostino esélyt sem adott Rubinhónak. A folytatásban azonban hamar kiderült, nem teadélután vár a tabella (forduló előtti) éllovasára, és csupán Samir Handanovic mentette meg a kapott góltól a hazaiakat, aki kivédte a Genoa szemát.

 

A második felvonásban ha lehet, még fáradtabbanak tűntek a vendéglátók, és ezt kegyetlenül ki is használta a Genoa. Tagliavento Vanden Borre és és Lukovics ütközése után megint a mészpontra mutatott. Milito nem is mulasztotta el kihasználni az alkalmat, hogy megszerezze hatodik találatát az idényben, és kiegyenlítsen. Ennyivel nem úszták meg a Marino-fiúk, három percen belül Milito csúsztatását Sculli varrta be a bal alsó sarokba. A hazaiak becsületét a válogatott csatár Fabio Quagliarella mentette meg, aki közeli emelésből vette be Rubinho kapuját Pepe jobboldali beadása után.

 

Az egy ponttal egyik csapat sem lehetett elégedett, az Udinesének arra jó volt a döntetlen, hogy visszaelőzze az Intert, de a Milan és a Napoli előtt is szabad az út, egy esetleges sikerrel a tabella élére ugorhatnak.

 

A Lazio Pasquale Foggia kései góljával fektette két vállra a zuhanórepülésbe kezdő Cataniát, a Sampdoria nyerőembere a végjátékban Claudio Bellucci volt. A Fiorentina toszkán derbit vesztett Sienában, negyedórával a vége előtt a marokkói Husszin Hardzsa sújtott le a firenzeiekre.

OLASZ ELSŐ OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (SERIE A), 10. FORDULÓ, VASÁRNAPI JÁTÉKNAP
UDINESE - GENOA 2-2 (1-0)
Friuli, Udinese, vezette: Tagliavento
UDINESE: Handanovic - Ferronetti, Coda, Domizzi, Lukovic - Inler, D'Agostino, Isla - Pepe, Floro Flores (Quagliarella, 14.), Sanchez (Di Natale, 71.). Vezetőedző: Pasquale Marino
GENOA: Rubinho - Potenza, Ferrari, Criscito (Rossi, 16.), Bocchetti - Vanden Borre, Thiago, Juric - Jankovics (Sculli, 16.), Milito, Gasbarroni (Biavi, 71.). Vezetőedző: Gianpiero Gasperini
Gólszerző: D'Agostino (4., tizenegyesből), Quagliarella (78.) ill. Milito (19., tizenegyesből), Sculli (22.)
Sárga lap: Ferronetti (10.), D'Agostino, (20.) ill. Criscito (3.), Potenza (30.)


SIENA - FIORENTINA 1-0 (0-0)
Siena, Stadio Comunale Artemio Franchi, vezette: Farina
SIENA: Curci - Zuniga, Rossettini, Portanova (Moti, 85.), Del Grosso - Vergassola, Codrea, Galloppa - Hardzsa - Calaio (Frick, 46.), Maccarone (Ghezzal, 89.). Vezetőedző: Marco Giampaolo
FIORENTINA: Frey - Comotto (Zauri, 15.), Gamberini, Kroldrup, Pasqual - Donadel, Felipe Melo, Almirón (Kuzmanovic, 75.)- Santana, Pazzini, Mutu (Jovetic, 67.). Vezetőedző: Claudio Cesare Prandelli
Gólszerző: Hardzsa (76.)
Sárga lap: Calaio (43.) ill. Pazzini (91.)


LAZIO - CATANIA 1-0 (0-0)
Róma, Stadio Olimpico, vezette: Gava
LAZIO: Carrizo - Lichtsteiner, Siviglia, Rozenhal, Radu - Brocchi (Foggia, 24.), Ledesma, Mauri - Pandev (S. Inzaghi, 83.) - Rocchi (Meghni, 46.), Zarate. Vezetőedző: Delio Rossi
CATANIA: Bizzarri - Sardo, Silvestre, Stovini, Sabato - Ledesma, Cardoni, Biagianti (Baiocco, 84.) - Mascara - Izco, Plasmati (Morimoto, 24.). Vezetőedző: Walter Zenga
Gólszerző: Foggia (85.)
Sárga lap: Zarate (35.), Radu (55.), Pandev (71.) ill. Sabato (47.), Stovini (67.)


ATALANTA - LECCE 0-0
Bergamo, vezette: Marelli
ATALANTA: Coppola - Garics, Talamonti, Manfredini (Capelli, 65.), Bellini (Rivalta, 77.) - Ferreira Pinto, Guarente (Padoin, 63.), De Ascentis, Valdes - Doni - Floccari. Vezetőedző: Luigi del Neri
LECCE: Benussi - Polenghi, Stendardo (Fabiano, 46.), Diamountene, Antunes - Munari (Castillo, 85.), Ardito (Caserta, 65.), Ariatti - Zanchetta - Tiribocchi, Cacia. Vezetőedző: Mario Beretta
Sárga lap: Doni (78.) ill. Polenghi (66.), Cacia (71.)
Kiállítva: Valdes (67.)

CAGLIARI - BOLOGNA 5-1 (1-1)
Cagliari, Sant'Elia, vezette: Giannoccaro
CAGLIARI: Marchetti - Pisano (Matheu, 79.), Lopez, Bianco, Agostino - Biondini, Conti, Parola (Lazzari, 20.) - Cossu - Matri (Jeda, 63.), Acquafresca. Vezetőedző: Massimiliano Allegri
BOLOGNA: Antonioli - Moras, Terzi, Castellini (Britos, 46.), Lanna - Valiani (Coelho, 65.), Mudingayi, Carrus, Rodriguez - Di Vaio, Marazzini (Bernacci, 62.). Vezetőedző: daniele Arrigoni
Gólszerző: Acquafresca (44.. 51.), Conti (48.), Jeda (68., 84.) ill. Di Vaio (18.)
Sárga lap: Biondini (24.) ill. Barnacci (75.), Rodriguez (89.)

PALERMO - CHIEVO (3-0)
Palermo, Renzo Barbera Stadion, vezette: Mazzoleni
PALERMO: Fontana - Cassani, Kjaer, Carrozzieri (Dellafiore, 78.), Balzaretti - Migliaccio, Nocerini, Bresciano - Simplicio - Miccoli (Budan, 81.), Cavani. Vezetőedző: Davide Ballardini
CHIEVO: Sorrentini - Frey, Mandelli, Yepes, Scardina - Luciano (Esposito, 59.), Patrascu (Iunco, 55.) - Bentivoglio, Marcolini (Pinzi, 63.), Pellissier - Bogdani. Vezetőedző: Guiseppe Lachini
Gólszerző: Miccoli (23., tizenegyesből), Kjaer (37.), Cavani (46.)
Sárga lap: Bresciano (39.), Carrozzieri (70.) ill. Yepes (23.), Mandelli (59.)
Kiállítva: Bresciano (47.)

SAMPDORIA - TORINO 1-0 (0-0)
Genova, Stadio Luigi Ferraris, vezette: Ayroldi
SAMPDORIA: Castellazzi - Lucchini (Bottinelli 52.), Gastaldello, Accardi - Padalino, Delvecchio (Ziegler, 71.), Sammarco (Dessena, 48.), Francheschini, Pieri - Cassano, Bellucci. Vezetőedző: Walter Mazzari
TORINO: Calderoni - Colombo (Zanetti, 76.), Di Loreto, Natali (Ogbonna, 36.), Pisano - Diana, Dzemaili, Barone (Samuel, 84.), Rubin - Stellone, Amoruso. Vezetőedző: Giovanni de Blasi
Gólszerző: Bellucci (85.)
Sárga lap: Accardi (44.) ill. di Loreto (23.), Barone (41.), Rubin (55.)

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu