BL-tényözön: légy okosabb a haveroknál!

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 23. 15:58
Topcsapatok garmadája lép pályára kedden este a Bajnokok Ligájában, hiszen a Real Madrid, az Ajax, az AS Roma, a Bayern München, a Chelsea, a Milan és az Arsenal is érdekelt az ötödik forduló első felvonásában. Mielőtt az európai futball krémje kifutna a gyepre, a SportHirado.hu összegyűjtött egy sor érdekes, furcsa, vagy éppen meghökkentő adatot: légy okosabb a haveroknál, tudj meg mindent az esti nagy mérkőzésekről!


BAJNOKOK LIGÁJA, E-CSOPORT, 5. FORDULÓ:
AS ROMA-BAYERN MÜNCHEN 20.45
  • A Bayern már a legjobb 16 közé jutott és egy döntetlennel csoportja élén zár.
  • Ha a Roma győz, a másik mérkőzésen pedig döntetlen születik, a fővárosiak is továbblépnek, de akár a Basel, akár a Kolozsvár nyer, az utolsó körre marad a döntés.
  • A Bayernnek jól megy vendégként a BL-ben, veretlen utolsó három találkozóján (Lyon 3-0, Basel 2-1, Cluj 4-0).
  • Mario Gómez mindössze öt kísérletből négy találatnál jár az idei BL-ben, utolsó (a Bundesligát is beleszámítva) kilenc meccsén tizenkét gólt jegyzett, köztük két mesterhármast.
  • A Roma mindhárom eddigi nemzetközi összecsapását elbukta a Bayern ellen, a bajorok meccsenkét éppen két gólt rúgtak az együttesnek.
  • Az olaszok utolsó négy hazai összecsapásukból hármat megnyertek német csapatok ellen.
  • A Farkasok nyolc gólt kaptak négy meccs alatt, amely több mint amennyit utolsó BL-szereplésük idején (2008/09) nyolc találkozón (akkor hetet kaptak).
  • A Roma nem végzett döntetlenre utolsó 16 BL-meccsén.
  • Ha a fővárosiak győznek kedden, az lesz századik sikerük UEFA által szervezett tornákon.
1. Bayern München 4 4 0 0 11 3 +8 12
2. Roma 4 2 0 2 6 8 −2 6
3. CFR Kolozsvár 4 1 0 3 5 10 −5 3
4. Basel 4 1 0 3 7 8 −1 3
KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hat hiányzó a Bayern római túráján
Hétfőn elutazott a Bayern München Rómába, ahol kedden a Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában lép pályára. A négyeséből már továbbjutott német együttes hat hiányzóval és három kérdéses állapotú játékossal kénytelen...
Tovább a teljes cikkhez »
BAJNOKOK LIGÁJA, F-CSOPORT, 5. FORDULÓ:
CHELSEA-ZSOLNA 20.45
  • A Chelsea már továbbjutott, ha a Marseille nem nyer, akkor függetlenül attól, mi történik a Stamford Bridge-en, megvan a londoniaknak a csoportelsőség.
  • Nicolas Anelka utolsó tíz BL-mérkőzésén nyolc gólnál jár.
  • A Zilina kiesett a sorozatból és lényegében az Európa Ligába jutásához is csodára lenne szüksége.
  • A szlovákok mindössze hétszer lőttek eddig kapura a BL-ben, amely a legkevesebb a harminckét csapat között.
  • A Zilina harminckét lövést jegyzett az odavágón szemben az angolok tizenháromjával, az eredmény mégis 1-4 lett.
  • A zsolnaiak céloznak a legrosszabbul az egész sorozatban, lövéseik alig tizennyolc százaléka megy kapura.
  • A Zilina tizenöt gólt kapott négy meccs alatt, amely abszolút rekordnak számít négy forduló után a BL-ben.
1. Chelsea 4 4 0 0 12 2 +10 12
2. Szpartak Moszkva 4 2 0 2 5 6 −1 6
3. Marseille 4 2 0 2 8 3 +5 6
4. Zsolna 4 0 0 4 1 15 −14 0
BAJNOKOK LIGÁJA, G-CSOPORT, 5. FORDULÓ:
AUXERRE-AC MILAN 20.45
  • A Milan továbbjut, ha győz az Auxerre ellen, a Real Madrid pedig az Ajax ellen. Ha a franciák gyűjtik be a három pontot megelőzik ellenfelüket és biztosan az utolsó fordulóban dől el a továbbjutás sorsa, ha nem, akkor kiesnek.
  • A piros-feketék gyűjtötték a legtöbb sárga lapot a négy mérkőzés alatt, tizennégyet.
  • A milánóiak utolsó kilenc BL-meccsükből mindössze egyet nyertek meg, igaz azt az Auxerre ellen szeptemberben.
  • A Milan csak egyszer bukott el eddigi hat francia BL-túráján.
  • Ibrahimovicék utoljára hat mérkőzéssel ezelőtt úsztak meg kapott gól nélkül idegenbeli BL-mérkőzést.
  • Az Auxerre eddig hétszer győzött a BL-ben, mindig egyetlen góllal.
  • A franciák tizennyolc BL-mérkőzésükből csak egyszer játszottak döntetlent.
AJAX-REAL MADRID 20.45
  • A Real Madrid már továbbjutott csoportjából, egy döntetlennel vagy győzelemmel megnyerné négyesét.
  • Ha az Ajax kikap és a Milan győz az Auxerre ellen, a hollandok búcsúznak a sorozattól.
  • A spanyolok eddig harminchatszor lőttek kapura, amellyel holtversenyben (az Arsenallal) az élen állnak. 
  • A Real az Ajax elleni első mérkőzésen tizennégy találta el a ketrecet, amely idénycsúcs.
  • Xabi Alonso eddig tizennyolc gólhelyzetet alakított ki csapattársai számára - ezzel listavezető a BL-ben.
  • A királyiak csak egyszer úszták meg kapott gól nélkül az utolsó hét idegenbeli BL-mérkőzésüket.
  • Mourinho a Chelsea edzőjeként hét londoni derbit vívott az egykor a Tottenhamet irányító Martin Jol ellen 2004 és 2007 között, ebből ötször a Kékek nyertek két döntetlen mellett.
  • Az Ajax négy győzelemmel és két vereséggel áll eddig a blancók ellen, ám spanyol ellenféllel szemben utóbbi nyolc találkozójukon csak egyszer győztek.
1. Real Madrid 4 3 1 0 7 2 +5 10
2. Milan 4 1 2 1 5 5 0 5
3. Ajax 4 1 1 2 4 5 −2 4
4. Auxerre 4 1 0 3 3 6 −3 3
KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Mélyponton az Ajax, pedig a Real érkezik
Nulla győzelem, egy döntetlen és három vereség – eddig ez az Ajax mérlege négy novemberi tétmérkőzésén. Nem a legjobb előjel, amikor a bombaformában futballozó Real Madridot látja vendégül az együttes a Bajnokok Ligája...
Tovább a teljes cikkhez »
BAJNOKOK LIGÁJA, H-CSOPORT, 5. FORDULÓ:
BRAGA-ARSENAL 20.45
  • Az Arsenalnak egyetlen döntetlen elegendő a legjobb 16 közé kerüléshez.
  • Ha a Sahtar kikap a másik mérkőzésen, az Ágyúsok pedig győznek kedden, akkor egyből megnyerik négyesüket.
  • A londoniak a Reallal holtversenyben a legtöbbet lőttek kapura az idei sorozatban, harminchatot.
  • Wenger fiai a leghatékonyabbak a teljes BL-mezőnyben: lövéseik hetvenöt százaléka célt ér, míg harmincegy százalékukból gól születik.
  • A Braga elleni odavágón az angolok nyolc lövésből szerezték hat góljukat.
  • Maruan Samah utolsó kilenc BL-meccsén (a Bordeaux-t beleszámítva) nyolc találatot jegyzett és legutóbbi hat mérkőzésén egyaránt beköszönt.
  • Az Arsenal zsinórban tizennégy idegenbeli BL-mérkőzést volt képtelen megúszni kapott gól nélkül.
  • A szigetországiak rúgták eddig a legtöbb gólt az idei csoportkörben, tizenötöt, és nem járnak messze a Manchester United 1998/99-es húszgólos rekordjától.
  • Az Ágyúsok utolsó hét BL-meccsén hét büntetőt fújtak be a játékvezetők.
  • Az Arsenal soha nem győzött Portugáliában, öt meccsen három döntetlen és két vereség a mérleg.
  • A Braga passzol a legrosszabbul az egész sorozatban, mindössze hetvenkét százalékos pontossággal.
  • A portugálok már nyolc vereségnél járnak az idén a bajnokságban és a nemzetközi porondon, amely csak eggyel kevesebb mint ahányszor az egész tavalyi idényben kikaptak.
1. Arsenal 4 3 0 1 15 4 +11 9
2. Sahtar 4 3 0 1 7 6 +1 9
3. Braga 4 2 0 2 3 9 −6 6
4. Partizan 4 0 0 4 1 7 −6 0
KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Az Arsenal útelágazáshoz érkezett
Az Arsenal játékosainak a fejében most akkora a zűrzavar, hogy edző legyen a talpán, aki helyre tudja tenni őket. Szerencséjükre a BL-ből már csak csoda folytán eshetnének ki, jóllehet egy bragai pofon végképp a padlóra küldené...
Tovább a teljes cikkhez »
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu