„A helyzeteket ki kell használni!”

Szerző: shLétrehozva: 2011. február 28. 10:49
A Vasas elleni tavaszi nyitányon Elek Ákos bizonyult a mezőny egyik legjobbjának, a Videoton azonban képtelen volt győzni Angyalföldön. A bajnoki aranyéremre legesélyesebbnek vélt fehérvári különítmény a félórányi emberelőnyt sem tudta kamatoztatni a 0-0-ra végződött vasárnapi összecsapáson – a magyar labdarúgó-válogatott védője és a fővárosiak edzője értékelte az összecsapást.


Elek szerint küzdelmes mérkőzésen van túl a Videoton, de nagyjából erre is számítottak a székesfehérváriak.

"Az őszinél masszívabb Vasas volt az ellenfelünk – nyilatkozta a 8-szoros válogatott védő a Vidi.hu-nak. – A kiállítás után nyugodtabban kellett volna játszanunk és addig járatni körbe a labdát, amíg tiszta ziccerbe nem kerülünk."

Goran Arnautot a 61. percben szórta ki a játékvezető, Elek szerint az angyalföldiek elég esetlegesen játszottak, nem volt konkrét elképzelésük, minden úgy esett, ahogy puffant.

"Olyanok voltak, mint a szombati Real Madrid elleni összecsapáson a Deportivo – folytatta Elek. – Megjegyzem, Mourinho együttese sem tudott mit kezdeni a helyzettel, s az a meccs is 0-0-ra végződött, hozzáteszem, messze vagyunk a királyi gárdától. A tegnapi bajnoki egyik tanulsága, hogy ha egy-két helyzet akad a mérkőzésen, nincs mese, értékesíteni kell! Sok lehetőségünk ugyan nem volt, de ami adódott, azokat sem tudtuk kihasználni. A csapat sincs persze még csúcsformában, de azért a vészharangot nem kell kongatni. Az MTK elleni, következő bajnokit hozni kell, s akkor nincs semmi gond."

"Azt viszont el kell fogadnunk nekünk is és a szurkolóknak is, hogy mindenki úgy fut majd ki ellenünk, hogy meg akarja mutatni, senki nem teszi fel a kezét és adja meg magát pusztán azért, mert a bajnokesélyesnek kikiáltott Videoton ellen játszik. Ne felejtsük el azt sem, hogy jobb csapat ellen játszani mindig könnyebb, mert jobban „fel tudja szívni” magát az ember."

Komjáti András örül annak, hogy az első mérkőzésen egy nagyon komoly csapat ellen egy pontot tudott szerezni csapatával. A Vasas edzője szerint ez mindenképpen lökést adhat a piros-kékeknek.

"Ez az eredmény hozzásegíthet minket ahhoz, hogy elmozduljunk a mélypontról, ahová tavaly ősszel kerültünk – tekintett a jövőbe a tréner. – Remélem, hogy hitet és önbizalmat ad ez az egy pont és elindulunk előre! Küzdelmes mérkőzést vívtunk, mind a két együttes jó iramban játszott, úgy érzem, igazságos volt a pontosztozkodás.”

NB I, 17. forduló:
Vasas-Videoton 0-0, FTC-Kecskemét 2-1, Siófok-Győr 0-1, MTK-Bp. Honvéd 3-1, ZTE-Haladás 1-1, Újpest-Kaposvár 3-2, Debrecen-Paks elmaradt, Szolnok-Pápa elmaradt.
A bajnokság állása:
1. Videoton 17 11 4 2 33:16 +17 37
2. Ferencváros 17 10 1 6 31:24 +7 31
3. Zalaegerszeg 17 9 3 5 31:24 +7 30
4. Kaposvár 17 9 2 6 28:23 +5 29
5. Debrecen 16 8 4 4 30:22 +8 28
6. Paks 16 8 4 4 28:22 +6 28
7. Győr 17 6 5 6 20:20 0 23
8. Pápa 16 7 2 7 26:28 -2 23
9. Újpest 17 6 4 7 29:24 +5 22
10. Bp. Honvéd 17 6 4 7 20:21 -1 22
11. MTK 17 6 4 7 22:26 -4 22
12. Kecskemét 17 7 0 10 31:37 -6 21
13. Vasas 17 5 3 9 23:32 -9 18
14. Haladás 17 4 5 8 23:25 -2 17
15. Siófok 17 4 5 8 14:22 -8 17
16. Szolnok 16 2 2 12 11:34 -23 8

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Amikor megdobban a Fradi-szív
A Ferencváros hősies küzdelemben 2-1-re legyőzte a Kecskemétet a labdarúgó NB I első tavaszi fordulójában. A vendégek vezettek is, de egy ön- és egy tizenegyesgóllal a jobb csapat nyert. Kubatov Gábor győzelemmel kezdte...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Fradi hőse tud felhőtlenül örülni
Rósa Dénes öröme maradéktalan a Kecskemét felett aratott győzelem után, és a ferencvárosi klubházat belengő bizonytalanságtól függetleníteni tudja magát. A péntek esti mérkőzés hőse elismeri, a játék messze volt a tökéletestől,...
Tovább a teljes cikkhez »

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu