Dögös pókercicától hangos Németország

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 14. 07:56
VIDEÓVAL. Valóságos pókerlázban ég Németország, hiszen az utóbbi idők egyik legjobb döntős mezőnye öntött formát a korábban Budapestet is megjárt, 667 versenyzőt vonzó EPT (Európai Pókersorozat) dortmundi 5,000 eurós nevezési díjú főversenyén. Ráadásul a címvédő Mike McDonald és az Év Játékosa Luca Pagano mellett másfél év után ismét női versenyző verekedte be magát EPT-döntőbe, Sandra Naujoks révén. A 27 éves korábbi modell és póker Európa-bajnok vasárnap akár 917 ezer euróval (275 millió forinttal) gazdagabban térhet haza, bár ehhez hét ellenfelének is lesz egy-két szava.


Szó mi szó, hosszú időt kellett várni arra, hogy ismét hölgyért szoríthasson a fináléban a pókervilág az öreg kontinens elszőszámú bajnokságában. Az alig 20 éves Annette Obrestad 2007-es dublini menetelése óta ugyanis csak férfiak harcoltak a döntő asztalokon, ennek azonban vége!

 

Ráadásul egy igazi bombázó bolondíthatja meg a sikerre éhes konkurenciát, hiszen a 27 éves Sandra Naujoks korábban modellként kereste kenyerét. Előtte fősikolai tanárként és grafikusként ténykedett, Kambodzsában és Namíbiában végzett humanitárius munkát de a pókerben sem kell szégyenkeznie. Tavaly Európa-bajnoki címet szerzett, most pedig élete legnagyobb sikere előtt áll.

 

 


 

 

A hatodik helyről kezdi a végső harcot, igen ám, de olyan ellenfelekkel kell farkasszemet néznie, akiknél jobbakat keresve sem találunk a kártya világában. Először is ott lesz a címvédő és ezzel esetleges győzelme esetén történelmet író 19 éves tinédzser, Mike McDonald, illetve a hosszú évek óta sikert sikerre halmozó svéd, William Thorson.

 

Ha mindez nem lenne elég, az EPT egyik legfélelmetesebb figurája, egyben az Év Játékosa is nagyot alakított, az olasz Luca Pagano a második helyről vág neki a kőkemény ütközetnek. Mi több a német hölgyre leselkedik a vérfagyasztó tekintetű török Cengizcan Ulusu és a versenyen vagy három verses kötetet kiolvasó irodalmár, Marc Gork is.

 

A sztárokkal tűzdelt névsorból egy név még nagyon hiányzik, a kevéssé ismert Jonah Storakers, aki előtt viszont a legnagyobb, csaknem 1,5 millió zsetonhegy tornyosul. Egy biztos, kívánni sem lehetett volna jobb „szereposztást", igaz, egy magyar vitéz mindenképpen felpeszdítette volna a dortmundi hangulatot, ám az Unibet Open ezüstérmese, Tóth Csaba és Polner Attila korábban búcsúzott.

 

Ennek ellenére nem kétséges, leginkább kiért szorít Németország, természetesen a szemrevaló Sandra Naujoks-szért. Hogy végre tudja-e hajtani azt a bravúrt, amire legutóbb a szőke brit műsorvezető, Vicky Coren képes volt, arra a vasárnap 14 órától kezdődő fináléban derül fény.

KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

POKERSTARS EPT DORTMUND, 5,000 EURÓS FŐVERSENY,
ZSETONÁLLÁS A DÖNTŐ ASZTAL ELŐTT, 667/8 INDULÓ:
1. Johan Storakers Svédország 1,615,000
2. Luca Pagano Olaszország 1,115,000
3. William Thorson Svédország 829,000
4. Mike McDonald Kanada 746,000
5. Holger Kranich Németország 661,000
6. Sandra Naujoks Németország 586,000
7. Marc Gork Németország 540,000
8. Cengizcan Ulusu Törökország 537,000

$$fhvideo:87394$$

AZ EPT DORTMUND 2008-AS DÖNTŐJÉNEK UTOLSÓ PILLANATAI: 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu