JÁTÉKOS

0_8

Phil Hellmuth

Sportág:póker
Poszt:null
Súly:0 kg
Magasság:0 cm
Születési idő:1964. július 16.
Születési hely:Madison, Egyesült Államok
Eddigi csapatai:
PROFIL
A PÓKERKÖLYÖK

 

Phil Hellmuth 24 évesen hagyta el a wisconsini egyetemet, hogy helyi szinten elért pókersikereit a legjobbak között is kamatoztathassa. A történet 1988-ban kezdődött, ötödik helyen végzett a WSOP Hétlapos Stud tornáján, ám az igazi áttörést a következő esztendő hozta meg számára. A póker történetének legfiatalabb játékosaként megnyerte a WSOP Főversenyét, de egy ötödik helyet is begyűjtött ugyanebben az évben.

 

Az ő nevéhez fűződik az a lehetetlen csúcs is, amelyet 1993. április 26-28. között állított fel, három nap alatt három aranykarkötőt nyert a világbajnokságon. Az elmúlt húsz év legsikeresebb játékosa, 11 alkalommal győzött WSOP versenyen, 68 esetben végzett fizetős helyen. Ellentmondásos személyisége mindig üde színfoltot vitt a póker világába, hirtelen felindulásai, ideges reakciói Phil Hellmuth védjegyévé váltak az évek folyamán. Karrierje során több mint 10 millió dollárt gyűjtött össze élő versenyeken, ezzel a negyedik helyet foglalja el az örökrangsorban.

 

A 2008-as WSOP-n az amerikai egy harmadik helyet gyűjtött az 1,500 dolláros H.O.R.S.E. tornán, ugyanakkor jól szerepelt a Főversenyen is, ahol az előkelő 45. pozícióban végzett a 6488 indulóból. Phil Hellmuth megszámlálhatatlan sikere ellenére soha nem nyert WPT és EPT tornát, bár ismerve személyét és képességeit csak saját magán múlik mikor szakad meg ez a sorozata.

 

 

WSOP KARKÖTŐK SZÁMA: 11
Év Verseny Nyeremény
2007. 1,500 dolláros NL Hold'em 637,254 dollár
2006. 1,000 dolláros NL Hold'em Rebuy 631,863 dollár
2003. 2,500 dolláros Limit Hold'em 171,400 dollár
2003. 3,000 dolláros NL Hold'em 410,860 dollár
2001. 2,000 dolláros NL Hold'em 316,000 dollár
1997. 3,000 dolláros Pot Limit Hold'em 204,000 dollár
1993. 1,500 dolláros Limit Hold'em 138,000 dollár
1993. 2,500 dolláros NL Hold'em 161,400 dollár
1993. 5,000 dolláros NL Hold'em 173,000 dollár
1992. 5,000 dolláros Limit Hold'em 188,000 dollár
1989. Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em világbajnokság 755,000 dollár

 

 

EGYÉB JELENTŐS EREDMÉNYEI:
Év Helyezés Verseny Nyeremény
2008. 3. hely WSOP, 1,500 dolláros H.O.R.S.E. 93,168 dollár
2008. 4. hely WSOP, Ante Up for Africa, 5,000 dolláros NL Hold'em 38,491 dollár
2008. 6. hely WPT, L.A. Poker Classic, No Limit Hold'em bajnokság 229,820 dollár
2008. 45. hely WSOP, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 154,400 dollár
2007. 6. hely WSOP, 3,000 dolláros NL Hold'em 76,454 dollár
2007. 18. hely WPT, WPT világbajnokság, 25,000 dolláros NL Hold'em bajnokság 123,760 dollár
2006. 2. hely WSOP, 5,000 dolláros NL Hold'em 423,893 dollár
2006. 3. hely WSOP, 1,500 dolláros NL Hold'em 53,945 dollár
2006. 6. hely WSOP, 3,000 dolláros Omaha Magas/Alacsony 48,576 dollár
2006. 6. hely 7. Diamond Jim Brady, 500 dolláros Shootout 22,836 dollár
2006. 16. hely WPT, Rendezvous a Paris, 10,000 eurós NL Hold'em bajnokság 23,591 dollár
2006. 50. hely WPT, Five-Star World Poker Classic, 25,000 dolláros NL Hold'em 58,585 dollár
2005. 1. hely Nemzeti Heads Up bajnokság 500,000 dollár
2005. 3. hely Tournament of Champions, döntő, NL Hold'em 250,000 dollár
2005. 24. hely WSOP, 1,500 dolláros NL Hold'em 15,905 dollár
2005. 41. hely WPT, Five-Star W. P. Classic II, Főverseny, 15,000 dolláros NL Hold'em 15,905 dollár
2004. 6. hely WSOP, 2,000 dolláros Pot Limit Omaha 29,800 dollár
2004. 7. hely WSOP, WPT Főverseny, 15,000 dolláros NL Hold'em 87,125 dollár
2003. 1. hely WPT, L.A. Poker Classic, 1,000 dolláros Limit Omaha Magas/Alacsony 55,485 dollár
2003. 3. hely WPT, döntő, 10,000 dolláros NL Hold'em 281,700 dollár
2003. 3. hely Egyesült Államok Pókerbajnoksága, 10,000 dolláros NL Hold'em 116,424 dollár
2003. 3. hely WSOP, 1,500 dolláros Limit Omaha 15,800 dollár
2003. 6. hely WSOP, 3,000 dolláros Limit Hold'em 15,040 dollár
2003. 20. hely WPT, Five-Star W. P. Classic, Főverseny, 20,000 dolláros NL Hold'em 15,999 dollár
2003. 27. hely WSOP, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em világbajnokság 45,000 dollár
2002. 2. hely Bellagio World Poker Classic, 1,500 dolláros Pot Limit Omaha 29,449 dollár
2002. 2. hely WSOP, 2,500 dolláros Heads Up NL Hold'em 17,000 dollár
2002. 2. hely L.A. Poker Classic, 1,060 dolláros Limit SHOE 25,600 dollár
2002. 2. hely Jack Binion World Open,330 dolláros Limit Hold'em 28,087 dollár
2002. 3. hely Bellagio World Poker Classic, 1,000 dolláros Pot Limit Hold'em 13,386 dollár
2002. 3. hely Grand Slam of Poker torna, 3,000 dolláros NL Hold'em 33,840 dollár
2002. 3. hely Party Poker Million, 8,000 dolláros Limit Hold'em 62,400 dollár
2002. 4. hely WPT, Főverseny, 3,000 dolláros NL Hold'em 34,000 dollár
2002. 8. hely WPT, Legends of Poker, 5,000 dolláros NL Hold'em 12,900 dollár
2001. 1. hely Heads Up világbajnokság, 10,000 osztrák schillinges NL Hold'em 28,180 dollár
2001. 2. hely Legends of Poker, 1,000 dolláros Limit Hétlapos Stud 12,650 dollár
2001. 2. hely WSOP, 5,000 dolláros Limit Omaha Magas/Alacsony 103,785 dollár
2001. 5. hely WSOP, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 303,705 dollár
2001. 6. hely WSOP, 3,000 dolláros Limit Hold'em 19,555 dollár
2000. 1. hely Poker EM 2000, 4000 osztrák schillinges Limit Hétlapos Stud 161,920 dollár
2000. 1. hely Jack Binion World Open, 1,000 dolláros NL Hold'em 53,932 dollár
2000. 3. hely Jack Binion World Poker Open 13,968 dollár
2000. 3. hely Carnival of Poker, 5000 dolláros NL Hold'em 100,700 dollár
2000. 4. hely WSOP, 2,500 dolláros Pot Limit Omaha 29,250 dollár
2000. 6. hely WSOP, 2,000 dolláros Pot Limit Hold'em 16,450 dollár
2000. 6. hely Carnival of Pokerm 1,500 dolláros NL Hold'em 10,657 dollár
1999. 5. hely WSOP, 2,500 dolláros Limit Omaha Magas/Alacsony 20,925 dollár
1998. 1. hely L.A. Poker Classic, 1,000 dolláros NL Hold'em 50,400 dollár
1996. 6. hely WSOP, 3,000 dolláros Pot Limit Hold'em 34,880 dollár
1996. 10. hely WPT, Jack Binion World Open, 10,000 dolláros NL Hold'em 18,324 dollár
1994. 2. hely WSOP, 1,500 dolláros NL Hold'em 93,900 dollár
1993. 2. hely WSOP, 5,000 dolláros NL Deuce to Seven Lowball 72,500 dollár
1992. 2. hely WSOP, 2,500 dolláros Limit Hold'em 84,000 dollár
1992. 4. hely WSOP, 5,000 dolláros NL Deuce to Seven Lowball 26,500 dollár
1990. 5. hely Hall of Fame Poker Classic, 2,500 dolláros Limit Omaha 12,750 dollár
1990. 5. hely WSOP, 2,500 dolláros NL Hold'em 32,500 dollár
1989. 3. hely 5. Diamond Jim Brady, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 78,000 dollár
1989. 5. hely 5. Diamond Jim Brady, 1,500 dolláros 1/2 Lowball, 1/2 Hold'em 10,980 dollár
1989. 5. hely WSOP, 2,500 dolláros Pot Limit Omaha 25,300 dollár
1988. 5. hely WSOP, 1,500 dolláros Limit Hétlapos Stud Magas/Alacsony 15,450 dollár
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu