KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "UEFA-KUPA"
UEFA-vizsgálat egy Loki-csata kapcsán 2010. május 5. 09:27 A Videoton elleni pénteki bajnoki rangadóra hivatkozva a DVSC-TEVA nem kívánja kommentálni a Nemzeti Sport értesülését, amely szerint az Európai Labdarúgó-szövetség vizsgálódik a hajdúsági együttes két évvel ezelőtti UEFA-kupa párharca kapcsán.
 
Platini pályázatokra bíztatja az MLSZ-t 2010. január 30. 16:03 Az Európai Labdarúgó-szövetség gratulál a Budapesten és Debrecenben rendezett futsal EB sikerességéhez és Michel Platini elnök arra bíztatja az MLSZ-t, pályázzon a 2012-es U17-es vagy U19-es kontinenstorna lebonyolítására. A francia sportdiplomata magyarországi látogatásának második napjáról a honi szövetség honlapja, az mlsz.hu számolt be.
 
Bundabotrány: az MLSZ megkapta a kódokat 2009. november 27. 14:16 Eltökélt szándéka az MLSZ-nek, hogy megtisztítsa a labdarúgást a fogadási csalásoktól, és ha az esetleges gyanúk beigazolódnak, vasököllel sújtson le a vétkesekre. Az UEFA 29000 mérkőzésből szűrte ki azt a 65-öt, amelyek esetében indokolt volt átadni az információkat a német nyomozóhatóságoknak, ezek 17 országhoz kapcsolhatóak. A Honvéd érintettségét jelezték a magyar szövetségnek, de konkrét bizonyíték ebben az ügyben sincs. Megkapták a kódokat az UEFA-tól a fogadások számítógépes megfigyelő rendszeréhez.
 
Gigantikus bundabotrány közeleg 2009. október 13. 13:10 Minden bizonnyal a futball történetének egyik legsúlyosabb bundabotrányát leplezheti le az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága. A szervezet által megalapított korrupció-ellenes csoport vezetője, Karl Dhont a holland Dagbladnak úgy nyilatkozott, hogy perdöntő bizonyítékaik vannak az ügyben. Közel negyven bajnoki és Bajnokok Ligája mérkőzést vizsgáltak az illetékesek.
 
4510 eurót adtak a papírgalacsinért 2009. május 21. 12:16 4510 euróért kelt el egy árverésen az a papírgalacsin, amelynek döntő szerepe volt abban, hogy a Werder Bremen május elején az Uefa-kupa döntőjébe jutott.
 
Az utolsó UEFA-kupa döntő videón! 2009. május 20. 23:50 VIDEÓ! Története első és utolsó UEFA-kupa győzelmét aratta a Sahtar Donyeck együttese, miután hosszabbítást követően 2-1-re megverte a Werder Brement. Luiz Adriano góljára Naldo tíz perc elteltével felelt az első félidőben, végül hosszabbítás, azaz egészen pontosan Jadson furcsán pörgő-forgó lövése döntött. A 120. percben a németek még betaláltak, de a spanyol Cantalejo játékvezető nem adta meg a gólt. Nézze meg az összefoglalót videón!
 
Bankot robbantott az UEFA-győztes Sahtar 2009. május 20. 23:14 Története első és utolsó UEFA-kupa győzelmét aratta a Sahtar Donyeck együttese, miután hosszabbítást követően 2-1-re megverte a Werder Brement. Az ukrán játékosok ezzel bankot robbantottak, hiszen fejenként négyszázezer eurót tehettek zsebre, hála a nagylelkű és dúsgazdag tulajdonosnak. A 120. percben a németek még betaláltak, de a spanyol Cantalejo játékvezető nem adta meg a találatot.
 
Döntőt nyert, Diegót vesztett a Werder 2009. május 7. 22:40 A Werder lesz a Sahtar ellenfele az utolsó UEFA-kupa kiírásának isztambuli fináléjában. Előbbiek hazai vereségük után idegenbeli győzelmükkel búcsúztatták honi riválisukat, a magát nyeregben érző Hamburg együttesét. A Sahtar szintén honi ellenlábást búcsúztatott, az idegenbeli döntetlen után hazai egygólos sikerrel ejtette ki a Dinamo Kijevet.
 
A büntetőkre (is) készül a Hamburg 2009. május 7. 10:51 Az már eldőlt, hogy német-ukrán párharc lesz az UEFA-kupa döntőjében, az azonban még kérdéses, hogy melyik két csapat részvételével. A Hamburg a Werder Brement fogadja, és Piotr Trochowski első meccsen szerzett góljának köszönhetően 1-0-s előnnyel várhatja a brémaiakat. Donyeckben is a hazai csapat van kedvezőbb helyzetben, a Sahtar ugyanis 1-1-es döntetlent ért el Kijevben, a Dinamo ellen.
 
Kijelölték az UEFA-kupa-elődöntők bíróit 2009. május 5. 11:29 Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kijelölte a csütörtöki UEFA-kupa-elődöntők játékvezetőit.
 
Következő »
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu