UEFA-vizsgálat egy Loki-csata kapcsán

Szerző: shLétrehozva: 2010. május 5. 09:27
A Videoton elleni pénteki bajnoki rangadóra hivatkozva a DVSC-TEVA nem kívánja kommentálni a Nemzeti Sport értesülését, amely szerint az Európai Labdarúgó-szövetség vizsgálódik a hajdúsági együttes két évvel ezelőtti UEFA-kupa párharca kapcsán.


A nemzetközi fogadási botránnyal összefüggésben került az UEFA látókörébe a magyar és a svájci együttes párharca.

A Nemzeti Sport úgy tudja, a szövetség illetékesei Bécsben már meg is hallgattak néhány Loki-játékost.

A Young Boys hazai pályán 4-1-re győzött, majd a visszavágón 3-2-re múlta felül debreceni ellenfelét.  A lap megkereste az UEFA-vizsgálat miatt Bartha Csaba debreceni sportigazgatót, aki nem cáfolta, de nem is erősítette meg a híreket. Annyit mondott, hogy a pénteki bajnoki mérkőzés miatt nem kommentál.

Az UEFA hivatalosan eddig egyetlen magyar együttes találkozója, a Fenerbahce–Budapest Honvéd (5–1) Európa-liga-selejtező kapcsán folytat vizsgálatot a fogadási botránnyal összefüggésben.

Magyarországon a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálódik.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu