KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "TÖKÖLI ATTILA"
Az MTK elrontotta Tököli jubileumát 2013. május 10. 19:12 Az MTK Budapest egy a hajrában szerzett góllal 1-0-ra legyőzte az utolsó negyedórában emberhátrányban futballozó vendég Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A harmadik helyezett kék-fehérek sikerükkel pontszámban utolérték a második Videotont.
 
Tököli Attila elhagyta Zalaegerszeget 2012. január 16. 23:47 A Zalaegerszeg hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klub hétfő délután közös megegyezéssel szerződést bontottu Tököli Attilával, aki így visszatért Kecskemétre.
 
A sereghajtónál folytatja Tököli Attila 2011. augusztus 18. 16:00 A labdarúgó NB I-ben öt forduló után pont nélkül az utolsó helyen álló Zalaegerszeg hivatalos oldalán hozta nyilvánosságra, hogy egy évre kölcsönben megszerezte Tököli Attilát, aki a Kecskemétet hagyta el a héten.
 
Tököli: Már az is öröm, hogy itt lehetek 2011. március 23. 16:48 Tököli Attila nem követelőzik: ha csak perceket kapna a hollandok ellen, már azt is nagyon megbecsülné. A magyar válogatott támadója szerint rendelkezünk olyan játékosokkal, akik megtalálhatják az Oranje gyenge pontjait. A hangsúlyt az első, budapesti mérkőzésre fekteti – idehaza kell minél jobb eredményt elérni.
 
Tököli Attilával Hollandia ellen 2011. március 8. 12:14 A várakozásoknak megfelelően behívta Tököli Attilát Egervári Sándor a Hollandia elleni Európa-bajnoki selejtezőkre. A súlyosan megsérült Vermes Krisztián helyén Pintér Ádámnak szavazott bizalmat a szövetségi kapitány.
 
Csank: Tököli gólt rúg az azeriek ellen 2011. február 8. 18:45 Csank János nem aggódik amiatt, hogy Szalai Ádám kiválásával gól nélkül marad a magyar válogatott, és a SportHirado.hu-nak azt jósolta, az ifjú támadó helyére behívott Tököli Attila betalál Azerbajdzsán ellen. A korábbi szövetségi kapitány szerint egyetlen célt szolgál a szerdai mérkőzés: futballozni egy jót a hollandok elleni Európa-bajnoki selejtezők előtt.
 
Tököli pótolja Szalait a válogatottban! 2011. január 31. 13:48 Szalai Ádám hétvégi súlyos sérülése miatt Egervári Sándor szövetségi kapitány kénytelen volt változtatni a válogatott keretén, a Mainz légiósa helyett Tököli Attilát, a Kecskemét támadóját hívta be a keretbe - közölte az Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján. A veterán futballista hét év után térhet vissza a nemzeti csapatba a február 9-ei Dubajban rendezendő Azerbajdzsán elleni barátságos mérkőzésen.
 
Tököli Attila újabb két évre aláírt 2009. június 8. 15:09 Tököli Attila két évvel meghosszabbította szezon végén lejáró szerződését a Paks labdarúgócsapatánál.
 
Zöld-fehér gólokkal döntetlen Egerszegen 2008. szeptember 20. 20:48 Tököli Attila szinte a semmiből előbújva, addigi teljesítményét feledtetve szerzett vezetést a paksiaknak, majd Kriston Attila feledve, hogy már nem a Zetében futballozik, jegyzett öngólt, amivel ki is alakult a végeredmény a második félidő derekára: Zalaegerszeg - Paks 1 - 1.
 
Nem sikerült a kecskeméti premier 2008. július 28. 21:56 Nem tört meg az átok, Tomiszlav Szivics vezetőedző ismét nem tudta győzelemmel kezdeni a szezont a kecskeméti kispadon: bár délelőtt és kora délután úgy tűnt, a labdarúgókat "legyőzi" a gyomorrontás, ezúttal kézzelfoghatóbb ellenfél - a Paks aratott győzelmet a hírös városiak felett.
 
Következő »
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu