A szeptemberi december alaposan megviselhette mindkét együttes játékosainak lelkiállapotát, hiszen gyakorlatilag eseménynélküli első félidőt produkáltak a pályán lévők.
Nem állítjuk, hogy a futballisták nem csipkedték volna magukat, erre engedett következtetni Kiss Tamás ordibálása Heffler Tiborral, de mivel ezt is álmélkodva nézhettük végig jelzi, hogy ezen az estén az ígértes probálkozásokat majdhogynem aranyárban mérték.
Amit fentebb írtuk, azzal alighanem a paksi támadó is tisztában lehetett, s talán irigykedve tekintett a hazaiak csatárára, Roguy Meyére, aki viszont két kiugrást is bőkezűen eltékozolt.
Ők tehát az első játékrészben nem vizsgáztak jól, nem úgy a ZTE Aréna újonnan beüzemelt beléptetőrendszere, mely az első negyvenöt perc végére jelezte is: pontosan 1652-en nyertek bebocsátást a találkozóra.
A szünet után kiderült, naivságra vallott jobbat remélni a második félidőtől, tehát ott folytatták a küzdő felek, ahol tizenöt perccel korábban abbahagyták.
Illetve dehogyis pontosan ott, hiszen Tököli Attila jó szokásához híven, szinte a semmiből villant Buzás Attila továbbítása után a 61.percben, s máris a paksiak előnyét mutatta az eredményjelző.
Hogy mi következett ezután? Nos, a hazai oldalon láthatóan tanácstalanul elkezdték játszani az ívelgetős futballt, Kovács Attila a vendégek kapujában pedig izgulhatott, melyik próbálkozás süvít el közelebb a kereszetléchez.
Jól jelzi a vendéglátók szombat estéjét, hogy egyenlítő góljukat is paksi, nevezetesen Kriston Attila jegyezte egy szerencsétlen mentési kisérlet után, Marián Sluka és Hajdú Norbert összjátékát követően.
A találat mintha meghozta volna a ZTE kedvét, egycsapásra veszélyesebb támadásokat vezettek a győzelem megszerzése érdekében.
Ez nem sikerült, így a zalai drukkerek bosszúsan hagyhatták el a stadiont, bár azt ők is elismerték, nem érdemelt kedvenc csapatuk győzelmet a szeptemberi decemberben