KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "LUIS_ARAGONES"
Visszavonul a spanyol Eb-győztes tréner 2013. december 5. 14:11 Hivatalosan is bejelentette visszavonulását a 75 éves Luis Aragonés, aki 2008-ban Európa-bajnoki címet nyert a spanyol válogatottal. A szakember hosszú edzői pályafutása alatt többek között a Barcelona és az Atlético Madrid vezetőedzője is volt, utóbbival 1977-ben első helyen végzett a spanyol bajnokságban, de mindkét csapattal megszerezte a Király Kupát. Utoljára a török Fenerbahce gárdáját vezette 2009-ben.
 
Máris megvan az új portugál kapitány? 2010. július 1. 14:40 Carlos Queiroz Portugáliája csak pótselejtező segítségével jutott el a dél-afrikai világbajnokságig, ahol aztán a nyolcaddöntőben Spanyolországtól kapott ki 1-0-ra, így búcsúzni kényszerült. A spanyol Marca máris tudni véli, hogy ki lesz az új luzitán szövetségi kapitány: Luis Aragonés, egykori spanyol hadvezér.
 
Edzőlegenda kosarazta ki a Sevillát 2010. március 25. 17:21 Manolo Jiméneztől kedden este köszöntek el Sevillában, miután a csapat odahaza játszott 1-1-es döntetlent az első számú kiesőjelölt, Xerezzel. Az utódlásról persze mihamarabb gondoskodni kell, elsőként pedig Luis Aragonés, a spanyol nemzeti csapatot 44 év után Európa-bajnoki címhez segítő edzőlegenda volt. A mester azonban kikosarazta az andalúziaiakat.
 
A Nagypapa az év szövetségi kapitánya 2009. január 13. 20:01 A spanyolok ünnepelt torreádora leszúrt mindenkit. Persze csak átvitt értelemben, hiszen Luis Aragonés lett a mögöttünk hagyott esztendő magasan legjobb szövetségi kapitánya – legalábbis a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó IFFHS szerint. A csapatával Európa-bajnokká előlépett hispán szakember mögé az oroszokat gardírozó Guus Hiddink és a törökökkel csodákat tévő Fatih Terim futott be.
 
Fenerbahce: Luis Aragonés mellett kiálltak a török klubvezetők 2008. október 24. 11:57 Nincsenek jó napjai, sőt kifejezetten nehéz időszakot élt át a török Fenerbahce labdarúgócsapatára, különösen annak vezetőedzője, Luis Aragonés.
 
Aragones: Győzni kell a legjobb ellen 2008. október 21. 15:15 Sorsdöntőnek ígérkező mérkőzés vár a tavasszal negyeddöntős Fenerbahcéra, mindenképpen győznie kell az Arsenal ellen, ha meg akarja őrizni továbbjutási esélyét a labdarúgó Bajnokok Ligája B csoportjában. Luis Aragones vezetőedző szerint az isztambuli csapatnak hatalmas sikervággyal kell pályára lépnie, lévén a kvartett legjobb együttesével találkozik.
 
Törökország: Luis Aragonés nem hajlandó távozni a Fenerbahcétől 2008. október 6. 15:01 Luis Aragonés a népharag dacára sem mond le vezetőedzői tisztéről a Fenerbahcénál. A török elitalakulat spanyol mestere azután került össztűz alá a szurkolók részről, hogy csapata a török futballbajnokságban változatlanul bukdácsol, s vasárnap éppenséggel saját pályáján kapott ki 4-1-re a Kayserisportól.
 
Komolyan veszi a visszavágót a Fener 2008. augusztus 5. 21:19 Megtartotta a szerda esti MTK–Fenerbahce Bajnokok Ligája második selejtezőkörének visszavágója előtti sajtótájékoztatóját a török sztárcsapat. A Szusza Ferenc Stadion sajtótermében tartott hivatalos összejövetelen a klubot a spanyol vezetőedző, Luis Aragonés és a brazil világbajnok védő, Roberto Carlos képviselte.
 
Garami: Szerencsétlen gólokat kaptunk 2008. július 30. 23:04 Kétgólos vereséget szenvedett a Fenerbahce otthonában az MTK labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában. Garami József, a magyar csapat edzője elismerte a hazaiak győzelmének jogosságát, de úgy véli, együttese két elkerülhető gólt kapott a meccsen.
 
Labdarúgás: Luis Aragonés intenzív török nyelvtanfolyamon 2008. július 16. 13:56 Hamarosan intenzív török nyelvtanfolyamba kezd a 69 éves Luis Aragonés, a spanyol válogatottól a közelmúltban a török Fenerbahcéhoz szerződött labdarúgóedző.
 
Következő »
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu