KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "KORCSMAR_ZSOLT"
Korcsmár Németországban folytatja 2013. május 14. 09:59 Már biztos, hogy Korcsmár Zsolt, a magyar válogatott 24 éves középhátvédje elhagyja a norvég Brann Bergent és a Bundesligából kiesett Greuther Fürthben folytatja. A német sajtó péntek óta kész tényként kezeli a hírt, ezt most a futballista menedzsere is megerősítette. A debreceni kölcsönjátékos Varga József szerződése lejárt, de továbbra is két magyar légiós erősíti tehát a Fürthöt, amelyben Stieber Zoltán alapembernek számít.
 
Korcsmár gólja is kevés volt 2012. szeptember 27. 21:43 Habár Korcsmár Zsolt csütörtökön gólt szerzett a Brann Bergen színeiben a labdarúgó Norvég Kupa elődöntőjében, csapata végül 3-1-es vereséget szenvedett és kiesett.
 
Németh és Korcsmár nélkül folytatjuk 2011. november 12. 13:37 „Kimenőt” kaptak a Liechtenstein elleni, 5-0-ás győzelem után a magyar futballválogatott tagjai szombatra, elhagyhatták a telki edzőközpontot. Négyen vissza sem térnek, név szzerint a harmadik számú kapus Csernyánszki Norbert, az apró sérüléssel bajlódó Németh Krisztián és Korcsmár Zsolt, illetve az U21-esekhez csatlakozó Kádár Tamás - tájékoztatott a szövetség hivatalos honlapja.
 
„Alakulóban vagyunk, meglehet Brazília" 2011. november 12. 12:50 VIDEÓ! Nem egy világverő csapat érkezett Puskásba, de Korcsmár Zsolt hangsúlyozta a SportHirado.hu-nak, nehéz mérkőzésre számítottak és ebben a szomorú apropó, Albert Flórián halála is közrejátszott. A Brann hátvédje fél szemmel már a vb-selejtezőkre is előretekintett, tetszik neki a csoport és bizakodik. Az Egervári Sándor által is dicsért Tőzsér Dániel szerint reális eredmény született és a visszatérése utáni beilleszkedéssel sem volt gond.
 
Magyar gól és bánat a kupadöntőben 2011. november 7. 17:25 Magyar játékosnak ritkán van alkalma külhonban kupadöntőt játszani - pláne, azon gólt szerezni. Korcsmár Zsoltnak, a Brann Bergen védőjének mind a kettő megadatott a hétvégén, ugyanakkor üröm a dupla örömben, hogy a gólja összeségében nem sokat ért, mondhatni, semmit, miután a nem igazán jó ismerősünk, az Aalesund 2-1-es győzelmével története során másodszor hódította el a Norvég Kupát.
 
Három magyar gól Európában 2011. október 3. 17:42 A külföldön szereplő magyar labdarúgók közül Feczesin Róbert (Brescia), Szabics Imre (Sturm Graz) és Korcsmár Zsolt (Brann) is betalált a hétvégén. Tőzsér Dániel meglepő módon a védelemben tüsténkedett a belga rangadón, bár közmegelégedésre tette a dolgát, Köteles Lászlóval egyetemben csalódottan hagyta el a pályát, lévén a Genk 1-0-ra kikapott a Juhász Rolanddal felállt vendég Anderlechttől.
 
Szívrohamot kapott Korcsmár csapattársa 2011. szeptember 26. 14:08 Szívrohamot kapott egy norvég bajnokin Carl-Erik Torp, az élvonalbeli SK Brann labdarúgója. A 27 éves középpályás - a magyar válogatott Korcsmár Zsolt csapattársa - vasárnap, a Sogndal elleni mérkőzés hajrájában esett össze úgy, hogy csak a 78. percben állt be csereként. A beszaladó orvosok újraélesztették, és eszméleténél volt, amikor helikopterrel kórházba szállították. A Haukeland egyetemi klinika hétfői tájékoztatása szerint a játékos állapota stabil.
 
Korcsmár az El meglepetéscsapatánál? 2010. december 15. 16:27 Varsói lapértesülés szerint januárban klubot cserélhet a tavalyi U20-as világbajnokságon bronzérmes magyar válogatott védője, Korcsmár Zsolt. Az ősszel a norvég Brann Bergenben szereplő, amúgy újpesti futballistát az Európa-liga meglepetéscsapata, a Lech Poznan szerződtetné a következő átigazolási időszakban, kész 300 ezer eurós "lelépési díjat" fizetni.
 
Az El meglepetéscsapata vinné Korcsmárt 2010. november 27. 10:24 Varsói lapértesülés szerint januárban klubot cserélhet a tavalyi U20-as világbajnokságon bronzérmes magyar válogatott védője, Korcsmár Zsolt. A jelenleg a norvég Brann Bergenben szereplő, amúgy újpesti futballistát az Európa-liga meglepetéscsapata szerződtetné a következő átigazolási időszakban.
 
Veretlenül norvég bajnok a Rosenborg 2010. november 7. 21:28 Az Aalesund elleni 2-2 azt jelentette, hogy a Rosenborg veretlenül nyerte meg a norvég labdarúgó bajnokságot. A záró fordulóban Korcsmár Zsolt végig a pályán volt az Odd Grenland ellen odahaza 1-1-re végzett a végül 13. helyen befutó Brann együttesében. A Kongsvinger és a Sandefjord kiesett, a Hönefoss osztályozót játszik.
 
Következő »
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu