Hazudott a világelső, sokat izzad Nadal

Szerző: shLétrehozva: 2011. január 23. 12:39
Tombol a nyár Melbourne-ben. Az Australian Open előtti esőzéseknek (az év első két hetében háromszor annyi csapadék esett, mint tavaly egész januárban) köszönhetően a város zöldebb, mint az elmúlt tíz évben bármikor. A Yara folyó partján sétálgatva (a piacról jöttem vissza, végre mangóval) azon gondolkodtam, hogy tudnék ma is valami ”melles” történettel szolgálni.


 

Kissé szomorúan tapasztaltam, hogy a „Mitől nőttek meg Kim Clijsters mellei?” című írásom közel négyszer annyi olvasó érdeklődését váltotta ki, mint a többi. Próbálkozhatnék Marija Sarapova (14.) levetkőztetésével, de a királynő anélkül is meztelen mostanában (vasárnap este 79 perc alatt kapott ki a német Andrea Petkovictól). Amúgy meg szánalmas lenne, ha a huszadik Australian Openemen stílust váltanék, és lemenve kutyába hajtanék, vadásznék az olvasókra. Maradjunk a tenisznél, de persze, ha bármi érdekeset megtudok, azt nem hallgatom el.

Vasárnap már a negyeddöntőbe jutás volt a tét a szezon első Grand Slamén, de érdemes visszatérni a szombat estéhez. A meglepetés ugyan elmaradt, Rafael Nadal játszmavesztés nélkül győzte le Bernard Tomicot, de a világelső egyáltalán nem volt meggyőző. A fiatal ausztrál időnként lejátszotta őt a pályáról és a második szettben 4:0-ra vezetett. Többeknek feltűnt, hogy bár este már nem sütött a nap, nem volt kánikula: a mallorcairól ömlött a víz. „Úgy látszik, a szervezetem még nem tökéletes a dohai láz után. A szokásosnál többet izzadok, játék közben fáradtabb vagyok, mint általában. Ez az igazság, de nem tudom, mi az oka ennek. Ha nem vagyok száz százalékos, az nem az én hibám, mindent megteszek, hogy jobban legyek”- magyarázta Rafael Nadal, aki kritikusan nyilatkozott a teljesítményéről: „Nem játszottam jól. Röviden teniszeztem. A mozgásom, a helyezkedésem a pályán szintén nem volt a legjobb. A hozzáállásom viszont végig pozitív volt”. Kérdés, ez mire lesz elég hétfőn Marin Cilic ellen. A tavaly ugyanitt elődöntős horvát szintén sokat verejtékezett szombaton: a tűző napon párbajozott 4 óra 33 percen át az amerikai John Isnerrel (9:7 lett a döntő szettben).

Be sem fejeződött az Australian Open első hete és kis túlzással, ott tartunk, mint a franciák, vagy az ausztrálok. Ahogy nekünk sincs már versenyben egyetlen játékosunk az egyéniben úgy a két, teniszes nagyhatalom legjobbjai is elhullottak a negyedik forduló előtt. Szinte minden Grand Slamen leírom, hogy óriási a szakadék egy magyar és mondjuk egy ausztrál fiatal, tehetség lehetőségei között. Kész csoda, hogy van Szávay Ágink, Babos Tímeánk, Fucsovics Mártonunk. Ausztráliában évente 29 millió dollárt (majd hatmilliárd forint) költenek az utánpótlásprogramra. Nálunk ez az összeg nem éri el a százmillió forintot. Ehhez képest az ausztráloknak, hasonló gondjaik vannak, mint nekünk: kevés a versenyképes teniszezőjük. A pénz tehát nem minden! Eleinte felvetődött, hogy külföldről igazolnak, honosítanak tehetségeket, de végül a hosszabb, drágább utat választották: 2005-ben kezdtek el egy tíz évre szóló fejlesztési programot, hét nemzeti akadémiát működtetnek a legnagyobb városokban, és megnyerték a közelmúlt összes kiemelkedő játékosát, hogy edzőként segítse a munkát.  Az eredmények egyelőre nem látványosak, de mindenki bízik abban, hogy a létesítmény, a Melbourne Park fejlesztése, bővítése (362 millió dolláros projekt) nem lesz hiábavaló.

Reuters
Hogyan is volt ez, Wozniacki kisasszony? Fotó: Reuters

A mérkőzése utáni nyilatkozatával több gondot okozott magának Caroline Wozniacki, mint eddig bármelyik ellenfele neki a pályán. A lett Anasztaszja Sevastovát könnyedén elintézte a center első felvonásában (6:3, 6:4), majd az interjúszobában arról kezdett mesélni, hogy néhány napja a városon kívül járt a barátaival egy parkban és meglátott egy fekvő kengurut. Segíteni szeretett volna rajta, de amikor közelebb ért hozzá a kenguru agresszív lett és megmarta. A bébi kenguru annyira megkarmolta, hogy az orvosok össze akarták varrni a sebet, de ő nem engedte. „Amikor felém kapott, elszaladtam és megtanultam a leckét”- mondta a dán, aki még arra is emlékezett, hogy nagyon aranyos volt a kenguru. Az ausztrálok már azt látványos tapssal jutalmazzák, ha egy játékos odébb tesz egy bogarat a pályán, így elképzelhető, mekkora tisztelet kezdte övezni Wozniackit, hogy segíteni próbált egy elesett kengurun. Az ünneplés nem tartott sokáig.

A világelső délután visszatért az interjúszobába és elnézést kért, mert nem mondott igazat. „Tisztázni akartam a történteket és elnézést kérni, hogy megnehezítettem a munkájukat. A kenguru storyt én találtam ki, mert jobban hangzott, mint az igazság. Annyi történt, hogy nekimentem a futógépnek, így sértettem fel a lábam. Sajnálom, ha kellemetlenséget okoztam, nem akartam. Nem gondoltam volna, hogy elhiszik ezt az egészet, mert a dán újságíróknak már korábban elmondtam. Ígérem, ha legközelebb viccelődni fogok az interjúszobában az egyértelmű lesz. Úgy látszik, jó színésznő vagyok, kérhetnék valami szerepet egy filmben”- magyarázkodott, tréfálkozott az első kiemelt, akinek a megítélése nem egyértelműen pozitív a történtek után.

Reuters
Djokovics vitázott egyet a játékvezetővel, majd gyorsan a nyolc közé lépett Fotó: Reuters

Novak Djokovics (3.) jutott elsőként a legjobb nyolc közé a férfiaknál. A belgrádinak nem okozott gondot Nicolas Almagro (14.). Fejfájást csak egy játékvezetői figyelmeztetés okozott neki. A második játszma elején coaching miatt kapott intőt. Szerinte ártatlanul, mert nem kapott semmi tanácsot az edzőjétől, csak kinézett rá egy elrontott tenyeres után. Ráadásul nem volt semmi előzménye az ügynek, még soha nem kapott hasonló ok miatt figyelmeztetést. Néhány ütőt már átalakított dühében, de az más… Djokovicsnak gyorsan nő a haja, már nem bőrfejű. A decemberi DK-diadalt követően lett kopasz. A világ harmadik belgrádi versenytulajdonos lett, övé az áprilisi Serbia Open ATP Grand Prix. Azt is lehet tudni, hogy étterme is van, de arról nem akart nyilatkozni, hogy milyen egyéb befektetéseket tett az utóbbi időben.

Alakulóban egy újabb elődöntő Roger Federer ellen. Tavaly szeptemberben nagy meccset játszottak a US Openen, és a szerb legyőzte a svájcit. Érdekes, hogy Federer és Djokovics is spanyol akadályt vett vasárnap, és némi meglepetésre a bázelinek kellett jobban megdolgoznia a sikerért. Tommy Robredo ellen az első játszmában ugyan egyetlen pontot sem vesztett adogatóként, de a második szettben váratlanul négy ki nem kényszerített hibával ajándékozta meg riválisát. A címvédő híveinek azért nem kellett aggódniuk, inkább örülhettek, hogy a tervezettnél tovább láthatták kedvencüket (6:3, 3:6, 6:3, 6:1 lett a vége).

Reuters
Federer játszmát bukott Robredo ellen, de győzelme nem forgott veszélyben Fotó: Reuters

Nem a spanyolok napja volt a hetedik: a tizenhat közé öten is bejutottak, de a negyeddöntőbe már csak maximum ketten érhetnek oda. Tommy Robredo és Nicolas Almagro mellett Fernando Verdasco (9.) is simán kikapott. A negyedik forduló rangadójának ígérkezett a két éve parádézott Verdasco és a tavalyi wimbledoni döntős Tomas Berdyh (6.) találkozója, de a 27 éves madridi könnyen megadta magát (6:4, 6:2, 6:3). Sikerével a cseh először lett negyeddöntős Melbourne-ben. 

Ideje megemelnem a kalapom a nők előtt. Az utóbbi időben gyakran ütöttem meg kritikus hangot a női tenisz színvonala, a mérkőzések egyhangúsága, a verseny, a küzdelem hiánya miatt. Ehhez képest sorozatban a második nap a mai, amikor a lányok többet tettek azért, hogy emlékezetes maradjon az előadás. Szvetlana Kuznyecova és Francesca Schiavone csatája nem csak azért felejthetetlen, mert 4 óra 44 percig tartott és az olasz hat meccslabdát hárítva győzte le az oroszt 6:4, 1:6, 16:14-re. Heroikus küzdelem, látványos labdamenetek, drámai fordulatok jellemezték a férfias ütközetet. A maratoni találkozó igazi haszonélvezője Caroline Wozniacki lehet, mert kedden vele  mérkőzik a Roland Garros bajnok Schiavone.  

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (25 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ:
Tomas Berdych (cseh, 6.)- Fernando Verdasco (spanyol, 9.) 6:4, 6:2, 6:3
Novak Djokovics (szerb, 3.)- Nicolas almagro (spanyol, 14.) 6:3, 6:4, 6:0
Andy Roddick (amerikai, 8.)- Stanislas Wawrinka (svájci, 19.) később
Roger Federer (svájci, 2.)- Tommy Robredo (spanyol) 6:3, 3:6, 6:3, 6:2
NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ:
Caroline Wozniacki (dán, 1.)- Anasztaszja Sevastova (lett) 6:3, 6:4
Francesca Schiavone (olasz, 6.)- Szvetlana Kuznyecova (orosz, 23.)- 6:4, 1:6, 16:14
Andrea Petkovic (német, 30.)- Marija Sarapova (orosz, 14.) 6:2, 6:3
Li Na (kínai, 9.)- Victoria Azarenka (fehérorosz, 8.) 6:3, 6:3

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Megfuttatta a hazai tini Rafael Nadalt
Rafael Nadal (1.) jutott utolsóként a legjobb 16 közé az Australian Openen. A világelső a vártnál sokkal nehezebben állította meg az utolsó hazai reménységet, Bernand Tomicot csak 6:2, 7:5, 6:3-ra tudta legyőzni. Kiesett a...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Fogadási csalás a teniszben is?
Nem sok hiányzott ahhoz, hogy dulakodássá fajuljon a szópárbajnak indult konfliktus a kettes pályán, egy második fordulós férfi páros meccsen. A spanyol Feliciano Lopeznél szakadt el a húr 6:7, 4:5-nél, amikor épp leülni...
Tovább a teljes cikkhez »

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu