Vannak sztárok és van David Benyamine

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 22. 15:45
David Benyamine vasárnap megszerezte azt az ékszert, amelyet sokak szerint már régóta megérdemelt, a WSOP (World Series of Poker) aranykarkötőjét. A világ egyik legtehetségesebb játékosának tartott francia zseni, a 10,000 dolláros Omaha Magas/Alacsony Split, nyolcas határral világbajnokságon győzedelmeskedett a Las Vegas-i Rio Kaszinóban. A korábban teniszben, majd billiárdban is sikert sikerre halmozó versenyző, az évek során több tízmillió dollárt kaszírozott a póker online és élő változatában is, elsősorban készpénzes játékban. Sikerével egyben csattanós választ adott azoknak a kritikusoknak, akik képtelennek tartották jelentős tornák megnyerésére.


A 35 éves David Benyamine személyében egy valódi zsenit tisztelhetünk. A 20 éves koráig a francia tenisz egyik legnagyobb tehetségének tartották, azonban hátsérülése megpecsételte jövőjét.

 

A kudarc nem vetette vissza a franciát, billiárdban ért el országos és nemzetközi sikereket, ekkor azonban már javában virágzott pókerkarrierje is.

 

Manapság a népszerű kártyajáték legjobb játékosai között tartják számon. A francia versenyző gyakran megfordul hatalmas összegeket felvonultató, elsősorban készpénzes Omaha asztalokon mind az Interneten, mind a kaszinókban.

 

Másfél éve folyamatosan vezeti az egyik online terem Omaha toplistáját és több felhasználóneve közül csak az egyikkel egyedül 5,37 millió dollár ütötte markát.

 

Amikor arról kérdezték ilyen képességek mellett miért nem szerepel jelentős tornákon, csak annyit válaszolt: "– egy éjszaka alatt megkeresem azt az összeget egy cash game (készpénzes játék) asztalon, amelyet három nap kemény versenyzéssel is képtelen lennék összegyűjteni."

 

A változást Benyamine életében a média hozta meg, amely egyre gyakrabban cikkezett arról, hogy képtelen a versenyeken helytállni.

 

A francia válaszolva a kritikákra a tavalyi illetve az idei WSOP több versenyére is benevezett, a 10,000 dolláros Omaha Magas/Alacsony Split, nyolcas határral világbajnokságon pedig nem akármilyen döntőasztalon diadalmaskodott.

 

Az utolsó kilenc talpon maradt játékos mindegyike profi volt, ráadásul 11 karkötőn osztoztak eddig pályafutásuk során. Többek között finalista volt Mike Matusow, Toto Leonidas és Ram Vaswani is.

 

Benyamine az első helyen kezdte a döntőt és a legnagyobb nevek korai búcsújával egyértelműen a 35 éves versenyző kezébe került az irányítás. A heads up küzdelmeit hatalmas előnnyel kezdte az amerikai Greg Jamison ellen, az utolsó leosztásokban meglepetés nem történt, az aranyékszer a francia tulajdonába került.

 

"Amikor szorult helyzetben voltam, segített a kitűnő lapjárás" – kezdte Benyamine, majd így folytatta – "a mai napon esélyük sem volt ellenem."

 

Saját becslései szerint a rutinos játékos kevesebb mint 100 tornán vett részt életében, amely tovább növeli sikerének értékét és jelzi kiemelkedő tehetségét. Ellenfelei számára rossz előjel, hogy az 50 000 dolláros HORSE, illetve a Pot Limt Omaha világbajnokság még el sem kezdődött.

 

WSOP, 37. VERSENYSZÁM, 10,000 DOLLÁROS OMAHA MAGAS/ALACSONY SPLIT, NYOLCAS HATÁRRAL VILÁGBAJNOKSÁG, 235 INDULÓ
1. David Benyamine - 535 687 dollár
2. Greg Jamison - 331 350 dollár
3. Jason Gray - 209 855 dollár
4. Toto Leonidas - 171 197 dollár
5. Mike Matusow - 138 062 dollár
6. Eugene Katcsalov - 110 450 dollár
7. Ram Vaswani - 88 360 dollár
8. David Chiu - 71 792 dollár
9. Hieu Ma - 55 225 dollár

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu