Jörgensen révén kétszeres a dán öröm

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 27. 17:47
Theo Jörgensen nyerte a World Series of Poker Europe (WSOPE) harmadik versenyszámát szombaton, az 5,000 fontos Pot Limit Omaha viadalt. Néhány nap alatt ezzel a második dán siker született Londonban, a 36 esztendős versenyző kitűnő lapjárást kihasználva, hét óra alatt diadalmaskodott a döntő asztalon.


Irigylésre méltó helyzetben van az utóbbi napokban Dánia, amely sikert sikerre halmoz a brit fővárosban. Hétfőn Jesper Hougaard a mezőny végéről talpra állva meg sem állt a győzelemig, a hétvégén pedig honfitársa Theo Jörgensen hajtott végre hasonló bravúrt, igaz némileg könnyebb helyzetben az első helyről indulva szerezte meg a karkötőt.

 

Pot Limit Omahában a játékosok négy lapot kapnak kézhez, majd csakúgy, mint a Hold'em során az osztó által asztalra helyezett öt kártya és a kezükben tartott lapok közül a lehető legjobb ötös kombinációt alakítják ki.

 

A döntő asztalt közel egymilliós zsetonmennyiséggel kezdte és vezető helyét csak rövid időre volt hajlandó kiengedni kezei közül a finálé során. Mondhatjuk, könnyű akkor jól játszani, amikor érkeznek a lapok, márpedig Jörgensen ezen a napon nem nagyon panaszkodhatott.

 

A dán meglehetősen korán, nem akármilyen módon búcsúztatta az előnyös pozícióban asztalhoz ülő Jason Merciert. AA55-tel a kezében a flopra már szettel rendelkezett, 10,J,A révén, majd a riveren jött még egy ász, pókerrel múlta felül riválisát.

 

A ritkán látott kombináció percekkel később megismétlődött, hatos pókert mutatott, amelyet a Jesus becenévre hallgató Chris Ferguson bánt, egy újabb amerikai vérzett el a 36 éves játékos kezei között.

 

Jörgensen tovább szedte áldozatait, ám a 78 (!) éves Eric Dalby menetelését eleinte képtelen volt átvenni. A legendás Johnny Mosst leszámítva, minden idők legidősebb karkötőse címre hajtó amerikai, a kiesés széléről felkapaszkodva rövid időre átvette a vezetést, végül a fantasztikus harmadik helyen zárt.

 

A párbajt Jörgensen háromszor annyi zsetonnal kezdte meg, mint egyetlen állva maradt ellenfele, Sorel Mizzi. A hullámvasútra ülő dán hamar elvesztette a vezetést, ugyanakkor rövidesen visszaszerezte és egy király drill révén begyűjtötte a karkötőt.

 

WORLD SERIES OF POKER EUROPE (WSOPE), 3. VERSENYSZÁM, 5,000 FONTOS POT LIMIT OMAHA:
1. Theo Jörgensen 218,626 font
2. Sorel Mizzi 132,000 font
3. Eric Dalby 84,562 font
4. Erik Friberg 66,000 font
5. Max Pescatori 51,562 font
6. David Penly 41,250 font
7. Chris Ferguson 33,000 font
8. Jason Mercier 26,812 font
9. Tomy Nyback 22,688 font
10. Ilkka Koskinen 18,562 font

 

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu