David Daneshgar: jobb később, mint soha

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 3. 14:27
Vert helyzetből indulva diadalmaskodott a 27 éves David Daneshgar, a szerdai 1500 dolláros NL Hold'em tornán a Las Vegas-i Rio Hotel és Kaszinóban. A negyedik helyen kezdte a döntő asztalt, nem sokkal később már a kiesés szélére sodródott, mégis a nap végére az amerikai csuklójára került az aranykarkötő, zsebébe pedig nem kevesebb mint 625 ezer dolláros nyeremény is. A magyar színeket képviselő Traply Péter már az első napon kiesett, néhány parti erejéig ugyan szárnyalt, viszont igazán sok zsetonra képtelen volt szert tenni, végül a hatodik vakszinten ért véget számára a torna.


Továbbra is elkerüli a szerencse a magyar versenyzőket a 39. WSOP-n. Az 1500 dolláros NL Hold'em tornán induló Traply Péter ugyanis már az első napon búcsúzott.

 

A kezdeti benyomások hiába tűntek biztatónak, hiszen a játékos saját véleménye szerint egy könnyű asztalhoz került, mégis képtelen volt élni a lehetőséggel.

 

A torna első szakaszában a gyenge lapjárás passzív játékra kényszerítette Traplyt, viszont egy szerencsés leosztással sikerült megdupláznia zsetonjait:

 

KK lappal a kezében emelt, amelyet egy játékos adott meg, így ketten nézhették meg a floppot. A kőr T, kőr 9, káró 2 leosztás előnyösnek tűnt, viszont ekkor ellenfele TT lapjával már drillel rendelkezett, végül a kilátástalan helyzetből egy Q és egy J segítségével mégis győztesen került ki, sorra erősödött lapja.

 

Ezt követően hullámzó teljesítményt nyújtott a "Bélabácsi" becenévre hallgató Traply, a verseny egyes szakaszaiban már 11 ezer zseton fölé is került, végül az egyik partiban AT lapja egy AK ellen találta magát és T híján búcsúzni kényszerült.

 

A torna azonban a magyar kiesése után is további izgalmakat tartogatott. A döntő asztalra bekerült többek között a néhány hete a 10. versenyszámot megnyerő Farzad Rouhani, ugyanakkor a mezőnyben a negyedik helyen megbújva, David Daneshgar is.

 

Az idei WSOP megszámlálhatatlan tornáján szerencsét próbáló brentwoodi fiatalember helyzete ekkor még jó esélyekkel kecsegtetett a végső sikerre. Miután azonban KK lapjára a későbbi harmadik helyezett David Heimiller AA mutatott, már nehéz helyzetbe került.

 

Nem sokkal később viszont egy fontos leosztásban AJ lapjával emelt, amelyre az addig versenyben vezető Corwin Cole all-int mondott, vesztére: blöffkísérletét a 27 éves ellenfele megadta és megduplázta zsetonjait.

 

A láthatóan felszabadult versenyző innentől megállíthatatlannak bizonyult, a heads up folyamán az első 15 partiból 12-t megnyert, végül TT lapjával hódította el az értékes ékszert, továbbá a hozzá tartozó 625 ezer dolláros csekket is.

 

 

WSOP, 52. VERSENYSZÁM, 1500 DOLLÁROS NL HOLD'EM, 2693 INDULÓ
VÉGEREDMÉNY:
1. David Daneshgar - 625 443 dollár
2. Scott Sitron - 385 974 dollár
3. Dan Heimiller - 275 695 dollár
4. Farzad Rouhani - 231 584 dollár
5. Corwin Cole - 189 311 dollár
6. Matt Matros - 148 875 dollár
7. Andrej Zajcsenko - 112 116 dollár
8. Jeff Courtney - 84 546 dollár
9. Voitto Rintala - 57 712 dollár

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu