MICHEL VORM (Utrecht)
Az ajaxos Maarten Stekelenburg sérülésével jött el az ideje. Klubcsapatában hétről hétre kimagasló teljesítményt nyújt, még akkor is, ha az Utrecht átlaga egy egész fölött jár kapott gólok tekintetében. Vormnak is egyszerűbb dolga lenne, ha valamelyik élcsapat hálóját védené, bár 27 esztendősen a legjobb kapusévei még hátravannak. 2009 szeptemberében a Skócia elleni találkozón lopta be magát Bert van Marwijk szövetségi kapitány szívébe, de az Európa-ligában is remekelt. A liverpooli csatároknak száznyolcvan perc sem volt elegendő ahhoz, hogy bevegyék a kapuját. Rudolfnak, Priskinnek, netán Tökölinek remélhetőleg menni fog.
-------------------------
GREGORY VAN DER WIEL (Ajax)
Juhász Roland szerint az ő oldalán, azaz a jobbon sebezhető a holland védelem, Van der Wiel és Dzsudzsák Balázs párharcára tehát fokozottan kell majd figyelni. Az Ajaxba már korábban bejátszotta magát, de a világbajnokságon a válogatottban is komoly szerephez jutott. A 23 éves játékos képességei a Barcelona megfigyelőinek is szemet szúrtak, nem zárható ki, hogy rövidesen gránátvörös-kék mezben feszít majd. Amikor Lil’ Wayne-nel feszített 2009 októberében, abból viszont baja származott: sérültet jelentve ugyanis lemondta a válogatott szereplést az Ausztrália elleni idegenbeli meccsen, arra azonban volt energiája, hogy rapkoncerten tomboljon, és kiposztoljon róla egy képet Twitter-oldalára. Csak úgy záporoztak felé a mérgezett nyilak a holland labdarúgás nagyságaitól, de túlélte. Erősebb és jobb, mint valaha, de ha adunk Juhász véleményére...
JOHNNY HEITINGA (Everton)
A kőkemény rockzene szerelmese, az Everton öltözőjének első számú lemezlovasa – ez tükröződik játékstílusán is. Nem kér, de nem is ad könyörületet a Premier League egyik legkiválóbb középhátvédje. Néha viszont kicsit nehézkesen fordul, gyors támadóink, elsősorban Rudolf Gergely ezt használhatja ki. Az Ajax-akadémia neveltje, Atlético Madrid-os kitérő után horgonyzott le Liverpoolban. A világbajnoki döntőben két sárga lappal kiállították, noha a kispadról szállt be. Igaz, azon a találkozón egyik holland játékos sem fogta vissza magát egy-egy becsúszásnál, de Heitinga az élharcosok között volt.
JORIS MATHIJSEN (Hamburg)
A szakértők többsége a védelmet tartja a hollandok relatíve gyenge pontjának, amit Joris Mathijsen állandó csapattagsága is bizonyít. Persze, jó játékos, de egy vb-ezüstérmes csapatba nem biztos, hogy be kellene férnie. Heitingához hasonlóan finoman szólva sem futná le Usain Boltot, helyezkedéssel igyekszik pótolni hiányosságait. A Hamburg védelmét mostanában amúgy is könnyű átjátszani, a Bayernnek mindjárt hat gólt sikerült berámolnia. Mi ennél szerényebb terméssel is megelégednénk – talán éppen az ő hibáiból élve.
ERIK PIETERS (PSV Eindhoven)
Dzsudzsák Balázs csapattársa, és bár a magyar szélső remek srácnak tartja, úgy véli, van még mit fejlődnie. Ideje még van, hiszen csak 22 éves, de előtte nem ártana, ha megfizetné a tanulópénzt, mondjuk péntek este a Puskás-stadionban. A jobb lába nem az igazi, ha tehát Gera Zoltán befelé cselez, könnyen zavarba hozhatja. Az U21-es csapatnak meghatározó tagja volt, a felnőtteknél ötször szerepelt, azaz érvényes nála a fokozatosság elve. Mi mégis azt kívánjuk neki, hogy torpanjon meg – most!
-------------------------
NIGEL DE JONG (Manchester City)
Pályát tévesztett, inkább a hentespult mögött lenne a helye. Mark van Bommellel a földkerekség legnagyobb favágói közé tartozik, még szerencse, hogy a Milan középpályásának sérülése miatt nem tudnak összeállni ellenünk. A Man. City szűrője hű társa nélkül is vélhetően feltalálja magát, az öltözőben is a legnagyobb hangúak közé tartozik. Klubjánál ezért fontolgatták is, hogy megkapja a karszalagot, de végül maradt Carlos Tévezen. Vb-döntős ámokfutása legendás, az ősszel a newcastle-ös Hatem Ben Arfa lábát törte ketté. Utóbbi miatt átmenetileg a holland keretből is kikerült, de most ismét ott van – nagy bánatunkra.
RAFAEL VAN DER VAART (Tottenham)
A Real Madridnál levegőnek nézték, a Tottenhamnél viszont újjászületett. Gareth Bale-lel első számú kulcsemberei a Spursnek, amely első BL-idényében mindjárt a negyeddöntőig verekedte magát. Kreativitása párját ritkítja, noha Van Bommel kiválása miatt a szokásosnál több védekező feladat juthat rá. Legnagyobb ellenségei a sérülések, de ezúttal semmi sem szól közbe, hogy szolgálja az Oranjét. A narancsszínű mezt eddig 88-szor húzta magára, a gólokat tekintve azonban még csak 16-nál jár. Kívánjuk, hogy szerdáig csak előbbi szám növekedjen.
-------------------------
DIRK KUYT (Liverpool)
Kinek kellene bemutatni egy olyan labdarúgót, aki a közelmúltban mesterhármast szerzett a Manchester United ellen a Liverpool színeiben? A szorgalom mintaképe, végtelenül szimpatikus fickó, kedvenc az öltözőben mind klubcsapatában, mind a válogatottban. Gulácsi Péterrel kiváló kapcsolatot ápol, de korábban Németh Krisztián is csak dicsérni tudta. Nem túl magas, mégis remekül fejel, azt pedig kár is hosszasan taglalni, a lábai milyen veszélyt rejtenek. Nemcsak a Pool színeiben járt már Magyarországon a DVSC elleni BL-meccsen, feyenoordos időszakában a Ferencváros is megtapasztalhatta klasszisát a Puskás-stadionban. Ha őt ki tudjuk kikapcsolni, fél siker. Robben távollétében talán tőle kell tartanunk a leginkább.
WESLEY SNEIJDER (Inter)
Az előző idényben a vállán vitte az Intert, azóta viszont a fáradtság jelei mind gyakrabban ütköznek ki rajta. Voltak jó meccsei, de kiegyensúlyozottan kimagasló teljesítményre nem képes. Ebben bízhatunk mi, magyarok is, de néhány dologra nem árt odafigyelni vele kapcsolatban. Itt elsősorban a pontrúgásaira kell gondolni, akár kapura suhint, akár bead. Mindkettő életveszélyes. Király Gábornak mindannyiszor nagyon észnél kell lennie, ha Sneijder lendíti a lábát, de ezzel válogatott kapusunk is tisztában van.
IBRAHIM AFELLAY (Barcelona)
E cikk írójának személyes véleménye szerint élete hibáját követte el azzal, hogy a Barcelonához szerződött. Szinte az összes többi csapatnál stabil kezdő lenne, a katalánoknál viszont kevés sót eszik meg. De mennyit tudna, miközben az Iniesta, Busquets, Xavi alkotta középpályán igyekszik helyet követelni magának. Persze, tudjuk, egy Barcának nem lehet nemet mondani, de ebben az esetben ildomos lett volna mérlegelni. Hogy mennyire van mégis játékban Dzsudzsák korábbi csapattársa, arról pénteken meggyőződhetünk.
-------------------------
ROBIN VAN PERSIE (Arsenal)
Kis túlzással többet sérült, mint egészséges, de most éppen csatártársa, Klaas-Jan Huntelaar dőlt ki, így aligha lehet kérdés: az Arsenal támadója kezd a Puskásban. A vb-n is Bert van Marwijk egyik kedvencének számított, így hiába szerzett egyetlen gólt (Kamerun ellen), kirobbanthatatlan volt a kezdőcsapatból. Londonban viszont megtalálta góllövő cipőjét, és noha valamennyi sorozatban eredményes volt, immár csak a bajnokságért vannak harcban az Ágyúsok. Egy gólérzékeny Van Persie nélkül az a hajó is elúszna, de most összpontosítsunk csak rá mi. Mert ha az a balos elsül…
Tököli Attila nem követelőzik: ha csak perceket kapna a hollandok ellen, már azt is nagyon megbecsülné. A magyar válogatott támadója szerint rendelkezünk olyan játékosokkal, akik megtalálhatják az Oranje gyenge pontjait. A...
Tovább a teljes cikkhez »
A holland védelem zavarba hozható, főként a jobb oldalon, ami Dzsudzsák Balázsnak nagyon feküdhet – vélekedik Juhász Roland. A magyar válogatott csapatkapitány-helyettese a gólszerzésről sem mondott le, de a legfontosabbnak azt...
Tovább a teljes cikkhez »
Gera Zoltán megtalálta a hollandok sebezhető pontját: a védelmet. Az Eb-selejtezőkre készülő magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya abban bízik, hogy kontrákkal meg tudjuk lepni az Oranjét, főként a budapesti első meccsen....
Tovább a teljes cikkhez »
