NB II, Keleti csoport: a jászberényiek fellebbeztek a bőcsi óvás

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 5. 11:24
Az MLSZ Versenybizottsága hétfői ülésen helyt adott a Bőcs óvásának és megsemmisítette az NB II Keleti csoportjában az első fordulóban lejátszott Jászberény - Bőcs bajnoki eredményét (1-1). A mérkőzés három pontját 3-0-ás gólkülönbséggel a Bőcs javára írta. A döntés ellen fellebbeztek a jászberényiek.


A félreértés abból adódott, állítják a jászberényiek, hogy a megyei labdarúgó-szövetségben formai hibát vétettek, amikor egyik játékosuk, név szerint Murinai Barnabás igazolásában nem a NB II-es osztályra kapott versenyzési engedélyt, hanem a megyei másodosztályra.

 

Ezért az apró elírásért – a jászberényiek pechjére a nemcsak az abc-ben, hanem a klaviatúrán is egymás mellett szerepel a két betű – a figyelmetlen csapat nagy árat fizethet. A figyelmetlenség abból adódik, hogy nem vették észre időben az elírást.

 

Amennyiben jogerőre emelkedik a versenybizottsági döntés, az módosíthatja a csoport tabelláját is. A Bőcs ugyan 13 pontjával jelenleg is az élen áll, de a zöld asztalnál kapott három ponttal már három pont lehetne az előnye a Ferencváros előtt.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu