Juve, City: ez itt a Bajnokok Ligája!

Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 27. 18:01
„Csoportunk ereje a Bajnokok Ligájával vetekszik" – nyilatkozta az Európa-liga sorsolását követően Huub Stevens, a Salzburg vezetőedzője, miután a Lech Poznan mellett a Juventus és a Manchester City kapott besorolást az A jelű négyesbe. Egymástól tart a B kvartett két nagyágyúja, a Bayer Leverkusen és a címvédő Atlético Madrid, míg Steven Gerrard, a Liverpool irányítója bízik benne, megtörik négyéves trófeamentes sorozatukat. Nyilatkozatok.


Jean-Claude Blanc (a Juventus ügyvezető igazgatója): „Olasz beütése lesz a Manchester City elleni párharcnak Mario Balotelli és Roberto Mancini személye miatt, két fantasztikus mérkőzés elébe tekintünk. Kemény csoportba kerültünk, talán a legnehezebb négyesbe, úgy hallottam a Lech Poznan jó csapat és a Salzburg tavaly megnyerte összes csoportmeccsét az Európa-ligában.

Brian Marwood (a Manchester City képviselője):
„Nagyszerű volt a sorsolás, mindenki erre a pillanatra várt. Juventus egy híres, különleges csapat, már most izgalommal tölt el minket, hogy velük találkozhatunk. Mint minden tornát, ezt is maximálisan tiszteljük és igyekszünk a lehető legjobban teljesíteni, jól kezdtük a szezont, de rengeteg mérkőzés van hátra, úgy érezzük elég jó a keretünk, hogy minden porondon helytálljunk."

Huub Stevens (a Salzburg vezetőedzője):
„Csoportunk ereje a Bajnokok Ligájával vetekszik, első osztályú csapatokkal találkozunk, óriási meccsekre és telt házas arénákra számítok."

„Enrico Cerezo (az Atlético Madrid elnöke):
„Kemény csoportba kerültünk, nehéz lesz továbbjutni. A csapat kész nemcsak az Európa-ligában, hanem mindhárom porondon sikerre törni." Jesus Garcia Pitarch (az Atlético Madrid sportigazgatója): „Mint minden négyesben itt is lesznek bonyodalmak, vannak viszont ennél nehezebb kvartettek. A német riválisunk (Bayer Leverkusen - a szerk.) nagyon erősnek tűnik, igaz, az utóbbi években nem sok sikert tud felmutatni."

Rudi Völler (a Leverkusen sportigazgatója):
„Számos erős csapat jutott idén az Európa-ligába, az Atlético legyőzése különösen nagy kihívásnak ígérkezik, de a Rosenborgot és az Ariszt sem szabad lebecsülnünk. Ennek ellenére bízunk a továbbjutásban."

Viktor Fajzulin (a Zenit középpályása):
Csoportellenfeleink úgy érezhetik, mi vagyunk az favoritok és természetesen jó esélyünk van a továbbjutásra, sőt képesek lehetünk a trófea megszerzésére. Ha nem hinnék ebben, mi értelme lenne szereplni a sorozatban?"

Steven Gerrard (a Liverpool középpályása):
„Már várom a csoportmeccseket, bízom benne, hogy képesek leszünk továbbmenni, de nem lesz könnyű dolgunk, nehéz ellenfeleket kaptunk. Az Európa-liga megnyerésére pályázunk, négy éve nem szereztünk egyetlen kupát sem, fontos, hogy jó játékkal rukkoljunk elő minden porondon és megjutalmazzuk szurkolóinkat egy trófeával."

EURÓPA-LIGA-SORSOLÁS, CSOPORTOK:
A-csoport: Juventus, Manchester City, Salzburg, Lech Poznan
B-csoport: Atlético Madrid, Leverkusen, Rosenborg, Arisz
C-csoport: Sporting Lisszabon, Lille, Levszki Szófia, Gent
D-csoport: Villarreal, FC Brugge, Dinamo Zagreb, PAOK
E-csoport: Alkmaar, Dinamo Kijev, BATE Boriszov, Sheriff
F-csoport: CSZKA Moszkva, Palermo, Sparta Praha, Lausanne
G-csoport: Zenit, Anderlecht, AEK Athén, Hajduk Split
H-csoport: VfB Stuttgart, Getafe, Odense, Young Boys
I-csoport: PSV Eindhoven, Sampdoria, Metaliszt Harkov, Debrecen
J-csoport: Sevilla, PSG, Dortmund, Karpati Lviv
K-csoport: Liverpool, Steaua Bucuresti, Napoli, Utrecht
L-csoport: Porto, Besiktas, CSZKA Szófia, Rapid Wien 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu