Hivatalos: Egervári váltja Koemant

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 23. 09:12
Pénteken reggel hivatalosan is bejelentették: a 2008. májusától tevékenykedő Erwin Koeman távozik a magyar labdarúgó-válogatott éléről, helyére a tavalyi U20-as világbajnokságon bronzérmes együttes szakmai főnöke, Egervári Sándor került. A tréner első hivatalos "fellépése" augusztus 11-én lesz, amikor a nemzeti tizenegy a dél-afrikai vb-n nyolcaddöntős Anglia vendége lesz a Wembleyben. Ezt az MLSZ rendkívüli sajtótájékoztatóján jelentették be.


 

A holland szakemberrel sikerült olyan, mindkét fél számára előnyös megállapodást kötni, ami azt jelenti, a sajtóban korábban megjelent összeghez képest az egyharmadába kerül a távozása. A hírek szerint havi 30 ezer euró volt a honoráriuma, ezt 2011. október 31-ig kellett volna fizetni. Eszerint 150 ezer lehet a fájdalomdíja.

A Sporthirado.hu kérdésére válaszolva Csányi Sándor elnök, konzultálva Vági Márton főtitkárral, azt mondta, hogy Egervári Sándor alkalmazása - Koeman lelépti díjával együtt - is kisebb anyagi terhet ró a szövetségre, mintha maradt volna a holland.

Koemannal húsz meccset játszottunk – 7 győzelem, 4 döntetlen, 9 vereség volt a mérleg. Az együttes negyedik helyen zárt a 2010-es világbajnokság selejtezőjében, a legesélyesebb csapatok ellen mindössze négy pontra futotta. A csoportelső dánokkal Budapesten 0-0-ra végzett a nemzeti tizenegy, majd a záró körben, immár tét nélkül 1-0-ra nyert Koppenhágában Buzsáky Ákos találatával.

Egervári Sándor szerződése határozatlan ideig szól, ez a jövőben másoknál is így lesz.

„Ez nem azt jelenti, hogy két év múlva fel szeretnénk őt állítani. Inkább abban reménykedünk, hogy tíz év múlva is ő lesz a kapitány – jelentette ki Csányi Sándor, az Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke. – Újra indul az óra, ami azt jelenti, hogy maximális a bizalom és a türelem. Természetesen az a cél, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra, de ehhez szerencsére is szükség lesz.”

Az új szövetségi kapitány kinevezése mellett azt is bejelentették, hogy Egervári Sándor helyett a jövőben a Haladástól érkező Róth Antal lesz az U21-es csapat vezetője. Nyilasi Tibor szakmai igazgatóként tevékenykedik majd és visszatér a szövetség kötelékébe Both József.

„Külön köszönet a Haladásnak, hogy másfél héttel a bajnoki rajt előtt elengedte edzőjét. Remélem, a jövőben is ilyen lesz a szövetség és a klubok kapcsolata” – jegyezte meg Csányi Sándor.

A szövetség elnöke azt is elárulta, régóta tervezte a most kinevezett szakvezető alkalmazását.

„Tíz éve határoztam el, ha lesz egyszer egy futballcsapatom, akkor Egervári Sándort kérem fel edzőnek. Az OTP Bank felső vezetése mintegy tíz évvel ezelőtt játszott mérkőzést a Dunaferr felső vezetésével, akkor ismertem meg Egervári Sándort, sokat beszéltünk a labdarúgásról” – árulta el Csányi Sándor.

EGERVÁRI SÁNDOR NÉVJEGYE:
Született: 1950. július 15., Pomáz
Pályafutása (játékosként):
1968–1970: Kossuth KFSE
1971–1972: Budapesti Spartacus SC
1972–1976: Budapest Honvéd
1976–1977: Szegedi EOL AK
1977–1981: MTK
Pályafutása (vezetőedzőként):
1993–1996: BVSC Budapest
1997: Érdi VSE
1997: Al-Ittihad
1998–1999: MTK
1999–2002: Dunaújváros
2002–2004: MTK
2004–2005: Vasas SC
2006–2007: Al-Szalmija
2007–2009: Győri ETO
2009– Magyarország (U20, majd U21):
2010. július 23. - : Magyarország „A”
Sikerei edzőként: háromszoros magyar bajnok (1998–1999, 1999–2000, 2002–2003), ezüstérmes (1995–1996, 2000–2001), bronzérmes (2007–2008), U20-as vb-bronzérmes (2009)

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Órákon belül kirúghatják Erwin Koemant
Már csak órái vannak hátra Erwin Koemannak a magyar labdarúgó-válogatott kispadján, miután sajtóértesülések szerint a szövetség vezetése hamarosan véglegesíti a holland szakember eltávolításáról szóló határozatot....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Ciki: Anglia nem kíváncsi focistáinkra!
Gareth Barry tudja, miért fogynak csigalassan a Magyarország elleni, augusztus 11-i barátságos mérkőzés jegyei. A Manchester City angol válogatott futballistája nem hibáztatja a szurkolókat, sőt. A szövetség 33 százalékkal...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Augusztus 11.: Anglia-Magyarország!
VIDEÓKKAL!!! Fantasztikus hírről számolt be csütörtökön délben az FA hivatalos honlapja: augusztus 11-én 21 órától a magyar labdarúgó-válogatott lesz Anglia ellenfele a Wembley-stadionban. Ez lesz a két együttes huszonkettedik...
Tovább a teljes cikkhez »


 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu