Guardiola: Még nem vagyunk bajnokok!

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 14. 10:57
VIDEÓ! Pep Guardiola, a Barcelona labdarúgócsapatának edzője nem szeretné, ha játékosai fejébe szállna a győzelem, hiszen azzal, hogy csapata a spanyol pontvadászat 15. fordulójában megverte a Real Madridot, még nem lett bajnok. A másik oldalon Juande Ramos a mérkőzés után elmondta, hogy szerinte együttese nagyon közel volt ahhoz, hogy egy jó eredménnyel távozzon a Nou Campból.


 

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Barcelona trénere Pep Guardiola. A fiatal tréner megnyerte edzői pályafutásának első El Clásicóját. Ennek ellenére a mester úgy gondolja, hogy korai lenne még a bajnoki címről beszélni. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón az újságírók első kérdése az volt, hogy könnyű meccsnek látta-e az összecsapást, hiszen a Barca hatalmas fölényben játszott.


„Nem, nem és nem! A Real Madrid, a Real Madrid. Sok jó játékosuk van, és ezt tiszteljük még akkor is, ha jelenleg a csapat nincs csúcsformában – nyilatkozta Guardiola. - Megérdemelten győztünk, hiszen jól játszottunk a szünet után és az ellentámadásaikat is hatástalanítottuk."


„Nagyon elégedett vagyok a csapat mutatott teljesítményével, hiszen alig vesztettük el a labdát. Megszereztük a három pontot, és tudjuk milyen fontos a Real elleni mérkőzés, de a nap végéhez érve csak egy dolog számít, hogy újabb három pontot gyűjtöttünk be.”


„Két lábbal kell a földön állnunk. Jelenleg kilenc ponttal vezetünk a Villarreal előtt, de könnyen előfordulhat, hogy ez vasárnap hatra csökken. Még csak tizenöt meccset játszottunk, és a hátralévő összes találkozónak kulcsszerepe van, hiszen például az Osasuna vagy a Racing ellen is szükségünk van a három pontra. Az, hogy jelenleg tizenkét ponttal vezetünk a Real előtt, az egy egy jel, hogy a bajnokság eddigi szakaszában jól ment a csapatomnak.”


A másik oldalon az új edzőnek, a Bernd Schustert váltó Juande Ramosnak nem volt hálás a feladata, hiszen a bajnokságban először ült a címvédő kispadján, és máris egy csúcsrangadóval kezdett.


„ A Barcelona ismét bizonyította, hogy remek formában van. De ezzel még nincs vége, várjuk csak ki, hogy mi történik tavasszal, amikor a Bajnokok Ligájában is játszik majd mindkét együttes” – mondta Ramos a meccs után.


„Elégedett vagyok azzal, ahogy a csapatom játszott ezen az estén, megtettek minden tőlük telhetőt. Közel voltunk ahhoz, hogy elérjünk egy jó eredményt, de a végén a Barca kihasználta a lehetőségeit, és be is gyűjtötte a három pontot.”


„Igaz, hogy ellenfelünk irányította a mérkőzést, de nekünk is voltak óriási helyzeteink, viszont nyilvánvalóan máshogy alakult volna, ha mi szerezzük az első gólt.”


„Nem! Messi az átlagnál jóval többet cselez, így nem meglepő, hagy a védők többször szabálytalankodnak vele szemben – reagált Ramos arra a provokatív kérdésre, hogy megkérte-e játékosait, hogy próbálják meg ily módon harcképtelenné tenni a fiatal argentint.

 

Nézőcsúcsot hozott az El Clásico
A szezon eddigi legmagasabbb nézőszámát rögzíthették a Camp Nou Stadionban a spanyol futballélvonal szombat éjszakába nyúló örökrangadóján, az El Clásicón: az FC Barcelona-Real Madrid összecsapásra - amelyen a listavezető hazaiak 2-0-ra legyőzték a fővárosiakat - 96.059-en voltak kíváncsiak a helyszínen.
A Primera División 15. fordulójának szupermeccsétől még a kíméletlenül és folyamatosan zuhogó eső sem tudta elriasztani a Barca híveit, akik már órákkal a találkozó előtt gyakorlatilag megtöltötték a katalán élcsapat labdarúgószentélyét, ahol boldogan áztak, énekléssel és rigmusok kántálásával szórakoztatva magukat.
A szombati csata előtt a Valencia látogatása vonzotta a legtöbb nézőt a Camp Nouba: arra a bajnokira 82.889 fizető néző látogatott ki, a bronzérem pedig a Barca-Atlético Madrid mérkőzésé, amelyet 75.232-en tekintettek meg. MTI/EFE

 

 

SAMUEL ETO'O VEZETŐ GÓLJA (1-0)

 



 

LIONEL MESSI ELDÖNTÖTTE (2-0)

 

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu