Dzsudzsák Balázs szerint a holland válogatott nagy mellénnyel áll majd a meccshez, amit akár ki is lehet használni. A PSV szélsője testközelből ismeri a holland viszonyokat, szerinte az ottani futballközeg és a közvélemény is nagy mellénnyel várja a budapesti csoportrangadót.
"Három éve élek Hollandiában, és tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy ellenfelünk talán egy kicsit lekezelően bánik velünk, a játékosok nem fogják halálosan komolyan venni a mérkőzést - mondta Dzsudzsák Balázs. - Véleményem szerint ezt kihasználhatjuk, és meglephetjük őket a találkozón. Mindenki rendkívül motivált, úgy érzem, jó esélyünk van arra, hogy megszorítsuk a vb-ezüstérmest. "
A klasszis egyébként már nem panaszkodik bordafájdalmakra, csütörtökön teljes értékű edzésmunkát végzett. Szükség is lesz Dzsudzsi és társai remeklésére pénteken, hiszen ne feledjük, a világbajnoki döntős lesz az ellenfelünk.
"Minden okuk megvan arra, hogy magabiztosak legyenek, mi viszont hiszünk magunkban és bízunk abban, hogy meglepjük az ellenfelet - mondta Telkiben Egervári mester. - Kilencvenkilenc százalékban megvan a felállás, és az, mit kellene tennünk a hollandok ellen."
A szövetségi kapitány hozzátette, semmivel sem lett gyengébb a narancsmezes alakulat, hiszen a stabil kezdők közül csak Arjen Robben, Klaas-Jan Huntelaar és Mark van Bommel hiányzik majd. Helyetteseik pedig semmivel sem rosszabbak.
Az első Európa-bajnoki selejtezőre pénteken 20.30-tól kerül sor a Puskás Ferenc Stadionban, telt ház előtt, ami ebben az esetben kicsivel több, mint 25 ezer szurkolót jelent. Az összecsapást természetesen a SportHírado.hu a helyszínről ÉLŐben közvetíti.
A hatalmas érdeklődéssel várt találkozó előtt egyébként hivatalos elbúcsúztatják Dárdai Pált, aki tizenkét éven át volt tagja a válogatottnak és 61 alkalommal ölthette magára a címeres mezt.
Tököli Attila nem követelőzik: ha csak perceket kapna a hollandok ellen, már azt is nagyon megbecsülné. A magyar válogatott támadója szerint rendelkezünk olyan játékosokkal, akik megtalálhatják az Oranje gyenge pontjait. A...
Tovább a teljes cikkhez »
Bár Hollandia ne is olyan régen világbajnoki ezüstérmet szerzett, a szövetségi kapitány veszélyről beszél. A mi önbizalmunkat mindez növeli, hiszen Bert van Marwijk a magyar nemzeti együttesről jelentette ki: nem árt odafigyelni...
Tovább a teljes cikkhez »
