Dragóner: Majd elkérem Ferenczi maszkját

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 29. 17:38
A ferencvárosi Dragóner Attila az április 18-i, Vác elleni mérkőzésen szenvedett arccsonttörést és agyrázkódást. Az NB II Keleti csoportjának listavezetője azóta nélkülözi a futballistát, aki köszöni, már sokkal jobban van. Azonban Ferenczi Istvánhoz hasonlóan neki is maszkot kell majd viselnie, amelyet még ebben a szezonban szeretne is felavatni. A zrika persze nem maradhatott el.


Kedden varratszedésen volt Dragóner Attila, aki az esetet követően már sokkal vidámabb és kedélyesebb. A SportHirado.hu kérdésére azt is elárulta, hogy a pályán szeretné elbúcsúztatni az NB II-t.

 

„Úgy vélem, ha az arcomon lévő vérömleny lemegy, tudok még idén játszani - kezdte a védő. - Már sokkal jobban vagyok, tegnap visszamentem kontrollra, ahol a varratokat is kiszedték. E pillanatban egyelőre csak bicikliznem szabad, két-három hét múlva pedig újabb vizsgálaton kell megjelennem.”

 

Ferenczi István március végén, a BKV Előre elleni összecsapáson szenvedett kettős arccsonttörést, így ő már pontosan tudja, mivel is jár ez a mizéria. Dragóner pedig pontosan tudta, nem marad majd el a viccelődés.

 

„Nekem is lesz álarcom, nemsokára meg is kell rendelnem - folytatta a pórul járt hátvéd. - Természetesen Pista nem hagyta szó nélkül az esetet és már a kórházban mondta, hogy tud segíteni és bármikor kölcsönadja majd az övét. Azt hiszem, ha így folytatjuk, hamarosan kedvezményes áron juthatunk hozzá a segédeszközhöz.”

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu