Déjá vu: Londonban jutna tovább az Inter

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 2. 00:25
Közel nyolc hónap után tér vissza a Inter Londonba, ahol tavaly emlékezetes győzelmet aratott a Chelsea felett és biztosította helyét a legjobb nyolc között a BL-ben. Ezúttal is a továbbjutásért harcolnak a címvédő fekete-kékek, tehát azért, hogy az utolsó két csoportmeccsen már tét nélkül léphessenek pályára. Az Internek a középpályája, a Spursnek a védelme lesz tartalékos, mindkét oldalon a második számú portás kerül rivaldafénybe.


Négy forduló után továbbléphet az Inter az egyenes kieséses szakaszba és koncentrálhat a klubvilágbajnokságra, ha nyerni tud a White Hart Lane-en, amely egyébként nem számít a spanyol tréner egyik kedvenc stadionjának, a legutóbbi három alkalommal veszített itt a Liverpoollal. 

Minden jel arra mutat, hogy a legnehezebb csoportmeccs vár az Interre, amely messze nem a legerősebb összeállításában futhat majd ki a pályára. Júlio César távollétében a 35 éves Castellazzi őrzi majd a hálót, s bár a védők közül Lúcio és Maicon sem százszázalékos (edzést is kihagytak), de a gond nem itt, hanem a középpályával van. Sztankovics, Cambiasso, Motta és Mariga: na ők mind kihagyják a találkozót, így Zanetti és Muntari, feladata lesz, hogy megszűrje a támadásokat, de nem kizárt, hogy Sneijdernek is az átlagosnál több teendő jut a védekezésben. A csatársorban is megkeverheti a kártyákat Benítez, ember nincs, aki tudja, pályára lép-e Milito és Pandev. Valószínű, hogy utóbbi kezd Coutinho helyén, míg előbbi csak a második félidőben jut szóhoz. Annyi szent, Eto'o csatasorba áll majd, a BL-góllövőlistájának vezetője 17 meccsen 19 gólt szerzett eddig a szezonban.

"Minden csapatban vannak sérültek, ez természetes. Hasonlítsák csak össze az elmúlt két szezont. Az Inter dolgát tavaly és tavalyelőtt is nehezezítették a hiányzások, nem ezen múlt a csapat teljesítménye a BL-ben. Kemény munkát végeznek a játékosok, de nem ez okozza a bajt, hanem a sorozatterhelés. A sérülések negyven százalékát a válogatottban szedik össze , és nyolcvanöt százalékban korábbi sérülés kiújulásáról van szó" - nyilatkozta Rafa Benítez.

Harry Redknapp is ráncolhatja a homlokát, King, Dawson és Defoe mellett Gomes kapusról is le kellett mondania (az olasz Cudicini véd), és a Spurs egyik leghatásosabb fegyvere, Van der Vaart is meghúzódott az MU ellen szombaton. Kulcskérdés lehet, sikerül-e felépülnie a találkozó kezdetéig.

Az Inter 16. alkalommal vendégeskedik Angliában, eddig négyszer nyert, egyszer döntetlenezett, tízszer veszített. Ugyanakkor az elmúlt tizenegy meccséből kilencet megnyert az olasz csapat a BL-ben, egyetlen vereségét a Barca elleni idegenbeli elődöntőben szenvedte el (0-1).

Magyar játékvezető dirigál a keddi játéknap rangadóján, Kassai Viktor még soha nem vezetett mérkőzést sem az Internek, sem a Tottenhamnek. Az angol csapatok rendre nyertek, ha ő fújta a sípot (szám szerint ötször), az olaszoknak négy alkalomból csak kétszer hozott szerencsét.

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
TOTTENHAM-INTER 20:45
White Hart Lane, vezeti: Kassai Viktor.
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
TOTTENHAM (4-4-1-1): Cudicini - Hutton, Kabul, Gallas, Assou-Ekotto - Lennon, Modric, Huddlestone, Bale - Van Der Vaart - Crouch. Menedzser: Harry Redknapp.

INTER (4-2-3-1): Castellazzi - Maicon, Lúcio, Samuel, Chivu - Zanetti, Muntari - Biabiany, Sneijder, Pandev - Eto'o. Vezetőedző: Rafa Benítez.
A KEDDI BL-JÁTÉKNAP PÁROSÍTÁSA:
A-csoport:
Tottenham-Inter
Werder-Twente
B-csoport:
Benfica-Lyon
Hapoel Tel-Aviv - Schalke 04
C-csoport:
Bursaspor-Manchester United
Valencia-Rangers
D-csoport:
Rubin Kazany-Panathinaikosz, 18:30
Köbenhavn-Barcelona

A Rubin Kazany-Panathinaikosz meccs kivételével valamennyi találkozó 20:45-kor kezdődik.
KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
„Ellopta” a Braga repülőjét a Barcelona!
Aki látta felszállni a Barcelona koppenhágai gépét, az első blikkre aligha hitt a szemének: a repülő oldalán a Sporting Clube de Braga felirat díszelgett. A katalánok elnöke menten a szívéhez kapott, de abban bízhat, hogy ezzel...
Tovább a teljes cikkhez »

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA:
1. Internazionale 3 2 1 0 10 5 5 7
2. Tottenham Hotspur 3 1 1 1 9 7 2 4
3. Werder Bremen 3 0 2 1 3 7 −4 2
4. Twente 3 0 2 1 4 7 −3 2
A B-CSOPORT ÁLLÁSA:
1. Lyon 3 3 0 0 6 1 5 9
2. Schalke 04 3 2 0 1 5 2 3 6
3. Benfica 3 1 0 2 2 4 −2 3
4. Hapoel Tel-Aviv 3 0 0 3 2 8 −6 0
A C-CSOPORT ÁLLÁSA:
1. Manchester United 3 2 1 0 2 0 2 7
2. Rangers 3 1 2 0 2 1 1 5
3. Valencia 3 1 1 1 5 2 3 4
4. Bursaspor 3 0 0 3 0 6 −6 0
A D-CSOPORT ÁLLÁSA:
1. Barcelona 3 2 1 0 8 2 6 7
2. Köbenhavn 3 2 0 1 3 2 1 6
3. Rubin Kazany 3 0 2 1 1 2 −1 2
4. Panathinaikosz 3 0 1 2 1 7 −6 1

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Így lett megasztár a Spurs szélsője!
VIDEÓK! Tekintsük át röviden, hogyan lett egy "szerencsétlen flótásból" Európa ünnepelt sztárja a Tottenham walesi válogatott szélsőjéből, Gareth Bale-ből, akinek Inter elleni fantasztikus szerdai mesterhármasa a futball...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Eto'o elképesztő: már hatgólos a BL-ben!
VIDEÓK! Miután tavaly mindössze két találatig jutott a győztes Inter színeiben Samuel Eto'o a Bajnokok Ligájában, az idei szezonban három forduló után máris hat gólnál jár és vezeti a sorozat góllövőlistáját (a selejtezőket nem...
Tovább a teljes cikkhez »
 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A United idegenben érzi otthon magát
Bár hazai pályán csak szerény 1-0-s győzelemre volt képes a Bursaspor ellen a Manchester United a Bajnokok Ligájában, a szurkolóknak, úgy tűnik, felesleges aggódniuk, az együttes ugyanis lényegesen jobban teljesít az Old...
Tovább a teljes cikkhez »
  

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
„Ellopta” a Braga repülőjét a Barcelona!
Aki látta felszállni a Barcelona koppenhágai gépét, az első blikkre aligha hitt a szemének: a repülő oldalán a Sporting Clube de Braga felirat díszelgett. A katalánok elnöke menten a szívéhez kapott, de abban bízhat, hogy ezzel...
Tovább a teljes cikkhez »
  

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu