KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "BAJNOKOK LIGÁJA"
PSG-Chelsea, City-Barca a negyeddöntőért 2014. december 15. 12:21 Kialakultak a BL-nyolcaddöntős párosítások az UEFA nyoni székházában, 12 órától rendezett sorsoláson: PSG és a Chelsea ismét egymásra talált a tavaszi negyeddöntő után, a Manchester City pedig újra kifogta a Barcelonát a legjobb 16 között. A Real és a Bayern elégedett lehet, az angol sztárcsapatok közül egyedül az Arsenal számít egyértelmű esélyesnek a negyeddöntőbe jutásra. A sorozat ezen szakaszának meccseit nyolc játéknapon bonyolítják le február második felében, illetve március közepe táján.
 
Bayern-City, Liverpool-Real, PSG-Barca! 2014. augusztus 28. 19:02 Csütörtök kora este Monte Carlóban elkészítették a Bajnokok Ligája 2014-es főtáblájának sorsolását, amelyen a Bayern München, a Manchester City és a Roma is halálcsoportba került, ugyanis egy kvartettbe osztották be a német bajnokot, az angol aranyérmest, és a Serie A második helyezettjét. Az Arsenal sem lehet túlságosan elégedett. Cristiano Ronaldo lett az UEFA Év játékosa.
 
Real-Dortmund, MU-Bayern a nyolc között! 2014. március 21. 12:17 Elkerülte egymást a három legesélyesebb együttes, a Real Madrid, a Barcelona és a Bayern München a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének pénteki sorsolásán, amelyet az UEFA székházában rendeztek meg. Lesz azonban spanyol párharc, hiszen a katalánok kifogták az Atléticót. A Real tavalyi hóhérával, a Dortmunddal randevúzik. A PSG és a Chelsea talán örül is egymásnak, de csak egyikük juthat tovább. Az MU csak nagy nehezen verekedte el magát idáig, és most megkapta a címvédő Bayernt...
 
Megvan a 2016-os BL-döntő helyszíne 2013. november 15. 14:03 Kilencedik alkalommal rendeznek labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőt Olaszországban a 2016-os évben, miután hivatalossá vált, hogy Milánó adhat otthont a jeles eseménynek - ezt Giancarlo Abete, az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján.
 
Harmadszorra átugorja-e a lécet a City? 2013. augusztus 30. 17:54 A PSG és a Chelsea lehet a csütörtöki Bajnokok Ligája-sorsolás két nagy nyertese, miközben az Arsenal, a Dortmund és a Napoli rögtön egymásra talált, és megkapta negyedik ellenfélnek a francia ezüstérmes Marseille-t. Nagy figyelem kísérheti majd az új, a Pellegrini-féle City teljesítményét. A chilei mester a Villarreallal már elődöntőig jutott 2006-ban. A City egymás után kétszer is a csoportkörben vérzett el, de most úgy vannak vele az Eastlandsen, hogy minden adott egy jó BL-szezonhoz. Sorsolás utáni reakcók, csoportról csoportra.
 
Az Arsenal otthonában ütötte ki a Fenert 2013. augusztus 21. 22:37 Amilyen rosszul kezdte az Arsenal az angol bajnokságot, olyan jól indult a Bajnokok Ligája Arsene Wenger csapata számára. Bár Laurent Koscielny fejsérülése miatt újabb áldozattal járt a meccs, a második félidőben esélyt sem kapott a Fenerbahce, hiába volt a találkozó Isztambulban. A párbaj ezzel a 3-0-lal már-már eldőlt, Arsene Wenger pedig nagyon közel került ahhoz, hogy sorozatban 16-odszorra is ott legyen csapatával a Bajnokok Ligája főtábláján.
 
Tombolt a papírforma a BL-ben 2013. július 30. 23:17 Tombolt a papírforma a BL-selejtezők harmadik fordulójának keddi játéknapján (1. mérkőzések). A svájci bajnok Baselre nehéz visszavágó vár jövő héten Izraelben, a korábban a Győrt búcsúztató Maccabi Tel-Aviv otthonában. A Lyon és a Dinamo Zagreb sem dőlhet hátra. A Plzen, a Sahtyor, a Metaliszt és a Steaua viszont innen már aligha bukja el a párharcot.
 
„Ha valaki verheti a Bayernt, az a BVB” 2013. május 24. 22:30 ELŐZETES. A Bayern München az európai foci harmadik legsikeresebb klubcsapataként emlegetheti magát, ha nem bukja el a harmadik BL-döntőjét négy év alatt, vagyis ha ötödször is a kontinens trónjára ül szombat este, a Wembley-ben. A Dortmund viszont megmutathatja a világnak, hogy nagybevásárlás nélkül is ki lehet emelkedni a középszerűségből néhány év szisztematikus csapatépítéssel. A Bundesligában 25 ponttal jobbak voltak a bajorok, de most minden 90 perc alatt dől el. A sorozat két legjobbja jutott döntőbe (nincs mindig ez így), Európának német királya lesz a foci őshazájában, Angliában, a Wembleyben.
 
Hivatalos: az El-győztes a BL-ben! 2013. május 24. 14:04 2015-től automatikusan a Bajnokok Ligájában indul a sorozat győztese, továbbá az Európa-liga aranyérmese is - az UEFA végrehajtó bizottságának döntését a szövetség pénteki, londoni kongresszusán jelentették be.
 
Teljesült a Dortmund álma: Real! 2013. április 12. 15:48 Az előzetes várakozásokhoz képest csak a Dortmund kapta azt a csapatot a pénteki Bajnokok Ligája-elődöntő-sorsoláson, amelyet szeretett volna, két gigász, a Bayern és a Barca viszont egymásra talált. A Bayern nem kéri ki Pep Guardiola tanácsát. A Barca és a Real részéről is visszafogottak a nyilatkozatok a sorsolás után. Spanyolország egy újabb Clásicót szeretne.
 
Következő »
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu