Davison: Fiatalítás kell a Fradinál

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 2. 13:51
Bobby Davison, az FTC angol vezetőedzője megkezdte a zöld-fehérek keretének átalakítását a következő szezonra. Első lépésben több rutinos játékosnak, köztük Lisztes Krisztiánnak, Mátyus Jánosnak, és Vincze Ottónak köszönte meg a munkáját, velük nem fog szerződést hosszabbítani a Ferencváros labdarúgóklub - ezt az egylet hivatalos honlapján adott nyilatkozatában közölte a szakember.


„A keret kialakításánál fontos szempont, hogy már a jövő csapatát építjük, az elmúlt mérkőzések is ezt a célt szolgálták. Lisztes Krisztiánnak, Mátyus Jánosnak, Vasas Zoltánnak, Bojan Lazicsnak és Vincze Ottónak megköszöntük eddigi játékukat, velük nem hosszabbítunk szerződést” - nyilatkozta Davison a 100% Fradi című újság munkatársának.

 

„Ők jól dolgoztak az elmúlt hónapokban, ám a jövő csapatát már nem velük képzeljük el. Szeretnénk egy olyan együttest kialakítani, amelynek hosszú távú céljaik vannak, és ennek létrehozásánál elsősorban már a fiatalabb labdarúgókra építünk„ - folytatta a vezetőedző.

 

A tréner azt is elárulta, a klub két utánpótlás-tehetsége, Tóth Bence és Kiss Krisztián június 30-án a felnőttkerettel kezdi meg a felkészülést.

 

Davison döntésének értelmében Józsa Miklós kapusedző is elhagyja a Ferencvárost, utódjáról később születik döntés. Csató Sándor viszont továbbra is Davisont segíti majd pályaedzőként.

 

Az angol szakvezető arról még nem tudott érdemben nyilatkozni, hogy kik lehetnek a Fradi első szerzeményei a június 20-án kezdődő átigazolási időszakban.

 

Bobby Davison április 16-án vette át Csank János helyét a kispadon, és nem is okozott csalódást. Hat győzelem, egy döntetlen és egy vereség volt a mérlege, ennek ellenére nem sikerült csapatával kiharcolnia a feljutást labdarúgó NB II Keleti csoportjából a 2007-2008-as szezonban.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu