Dárdai: A sorsom a Hertha kezében van

Szerző: shLétrehozva: 2010. május 4. 23:04
Dárdai Pál a másodosztályban sem hagyná cserben a Herthát, de amennyiben az amatőrcsapat edzőjeként számítanak rá, azt is elfogadja. A berliniek legendás középpályásának bokája is beleszólhat a döntésébe, de hogy marad a német fővárosban, az nem is lehet kérdés számára.


 



A Hertha hétvégi döntetlenjével már biztosan visszacsúszott a másodosztályba, de ha szükség van rá, és a jobb bokája sem rakoncátlankodik, oda is követné szeretett csapatát. Azt az együttest, ahová még 1997-ben szerződött, és amelynek történelmében ő játszotta a legtöbb tétmérkőzést.

„Természetesen mint mindenki a klubnál, én is le vagyok törve a kiesés miatt, de jóban-rosszban kitartok a csapat mellett, és ott segítem, ahol csak tudom. A fizikai felméréseken a legjobbak közt vagyok mind a mai napig, de a bokám nagyon vacak állapotban van. Ennek ellenére nem érzem magam öregnek” – nyilatkozta Dárdai Pál a Sporthíradónak.

A középpályás jelenlegi szerződése értelmében csak az amatőrcsapatban szerepelne az ősszel, emellett edzői tanulmányait folytatná, de amennyiben a Hertha módosítana a megállapodáson, áll elébe.

„A borzasztóan sikerült rajt után benne volt a levegőben, hogy kiesés lesz a vége, mégis nehéz tudomásul venni. A keret nagy része valószínűleg szétszéled, és mivel korábban sem úgy erősítettünk, ahogy kellett volna, nem túl rózsás a jövőkép. Nekem azonban itt a helyem, nem megyek innen sehová.”

A 34 éves középpályás a válogatottságról még nem mondott le, és ha Erwin Koeman behívót postáz neki, gondolkodás nélkül elfogadja azt. Ám mint klubcsapatában, a nemzeti együttesben is a szakvezetőre bízza a döntést, és akkor sem neheztelne a hollandra (vagy annak utódjára), ha többet már nem szerepelne címeres mezben.

Dárdai Pál szombaton – teltház előtt – búcsúzik el csapatával a német első osztálytól, mégis hatalmas ünneplés van készülőben az Olimpiai Stadonban: a Bayern München csapatkapitánya, Mark van Bommel a berlini szentélyben emeli magasba a bajnoki salátástálat.

Nekünk, magyarok mégis másról lesz emlékezetes a mérkőzés: egy fontos szakasz lezárul Dárdai Pál karrierjében. De a magyar labdarúgáséban is.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Dárdai klubrekorder lett Berlinben
Dárdai Pál a múlt héten beérte, szombaton pedig meg is előzte Michael Sziedatot a Hertha örökrangsorában 281. Bundesliga I-es mérkőzésével. Ezzel a magyar középpályás lett a berlini együttes új klubrekordere. ...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Dárdai Pál nagy beolvasása – exkluzív
INTERJÚ. Dárdai Pál sohasem a félrebeszélésről és a ködösítésről ismerszett meg, és jó szokását a SportHirado.hu-nak nyilatkozva is megtartotta. A Hertha BSC ikonja beszélt a bokájáról, a berlini jövőjéről és a magyar...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu