Bajnokot avatna szombaton Szombathely

Szerző: shLétrehozva: 2008. május 15. 19:32
Négy évvel ezelőtt egy telephely-áthelyezés következtében nem csak a második vonalba zuhant a szombathelyi futball - hanem egy hajszálon múlott az, hogy teljesen megszűnik a labdarúgás a vasi megyeszékhelyen. A Szombathelyi Haladás - ezen a néven 2004 júliusa óta szerepelnek a másodosztályban a zöld-fehérek - azonban mára eljutott oda, hogy két pont választja el a bajnoki címtől. Azaz, ha nyernek szombaton, akkor visszajutnak az NB I-be!


A 2006/2007-es szezonban óriási meneteléssel indított a Haladás. Az első 9 mérkőzéséből nyolcat megnyert a csapat, egyszer játszottak döntetlent Balassáék. Ám a Soroksáron 3–0-ra megnyert találkozó után a sárga-feketék óvást nyújtottak be - az MLSZ a budapestieknek adott igazat, és a 3 pontot 3–0-s gólaránnyal nekik írták jóvá.


A szövetség hivatalból is indított eljárást, és Dallos Gábor jogosulatlan szereplése miatt még két győzelemért járó három pontot vett el a vasiaktól, ráadásul két büntetőponttal is sújtották a gárdát.


A Haladás vezetősége azért ment el a végsőkig (ez esetben ez a Sportdöntő Bíróságot jelentette), mert úgy érezték, hogy nem csak ők hibáztak, hanem az MLSZ is, hiszen ott is "elkeveredett" egy irat, ami miatt Dallos Gábor igazolásáról hiányzott egy pecsét.


Summa summarum: a Haladásnak újból meg kellett nyernie a bajnokságot, és - milyen a sors? - éppen a Soroksár ellen biztosíthatja be az elsőséget a Csertői-csapat. A vasiaknál Rajos Gábor bajlódik húzódásos sérüléssel, a fiatal Simon Attila már együtt edzett a csapattal - a támadó még a Pécsi MFC ellen maradt lent egy ütközést követően, és azóta nem állt a gárda rendelkezésére.


A vezetőedző a mérkőzésre térve elmondta: "a Soroksár már kiesett, így nincsen veszítenivalójuk, felszabadultan játszhatnak. Talán nem fognak beállni, így egy élvezetes meccset láthat a várhatóan nagy számban kilátogató szombathelyi nézősereg. Mi nagy lehetőség kapujában állunk - csak a győzelem az elfogadható eredmény számunkra! Eltiltás miatt nem állhat rendelkezésemre a középső védő Guzmics Richárd, és a balszélső Sipos Norbert."


A Haladásban az ősszel kitűnően szereplő Balassa Péter nem kapott még szerepet tavasszal hazai pályán. Most itt áll előtte a lehetőség, ugyanis Guzmics eltiltása miatt ő lesz Kuttor Attila párja a védelem tengelyében.

 

Még egy dologra kell figyelni Csertőinek a csapat összeállításánál: Guzmics Richárd megfelel az ún. 21-es szabálynak (az NB II versenykiírásában szerepel, hogy a csapatokban két, magyar állampolgárságú 21 éven aluli labdarúgónak végig a pályán kell lennie, kivéve, ha kiállítják), így helyette egy másik fiatal játékosnak kell lehetőséget adni. Ő Simon Attila vagy Pölöskei Péter lesz - ezt még nem döntötte el a vezetőedző.


A Soroksári SC (tavaly kerültek fel a másodosztályba az NB III Duna-csoportjából) a 26. fordulóban, Ajkán elszenvedett 2–0-s vereséget követően matematikailag kiesett az NB II-ből. Akkor 12 pont hátrányban voltak a még bennmaradó 13. helyhez képest, ám idén a győzelmek száma a meghatározó pontazonosság esetén - és ebben már nem érhették utol az éppen őket legyőző bányászvárosiakat.


Eltiltás miatt nem játszhat Csepregi Richárd és Hegedűs Csaba - mindketten a Barcs elleni legutóbbi, 2–2-vel zárult mérkőzésen kapták meg harmadik (egészen pontosan hatodik ill. kilencedik) sárga lapjukat. Elekes József tanítványainak nem maradt más hátra, mint a bajnokság tisztességes befejezése: ez a cél Szombathelyen is. "A Barcs ellen kétszer is vezetést tudtunk szerezni, de óriási egyéni hibák miatt nem tartottuk meg az előnyünket. Tavaly szoros meccset játszottunk a Haladással, talán így lesz ez most is!"


A két csapat az elmúlt szűk két évben háromszor találkozott egymással: Soroksáron - a pályán - 3–0-ra (Andorka, Hegyi és Nagy) és 2–0-ra (Balassa kétszer), Szombathelyen 3–2-re győzött a Haladás (Balassa, Andorka, Nagy illetve Dudás kétszer).

 

A mérkőzés szombaton 19 órakor kezdődik, a játékvezető Solymosi Péter lesz.


VÁRHATÓ ÖSSZEÁLLÍTÁSOK
Haladás: Rózsa - Csontos, Balassa, Kuttor, Tóth P. - Kaj, Vörös, Tóth N. - Simon/Pölöskei - Andorka, Nagy.
Soroksár: Komora - Hauser, Héray, Kőkuti, Mogyoróssy - Kis, Rebecsák, Tandari, Mundi, Janovics - Skita.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu