A Vidi edzője büszke játékosaira

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 21. 09:56
A Videoton 3-2-re legyőzte a Sturm Graz együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörében, ám összesítésben 4-3-mal alulmaradt és kiesett. Idejekorán ért véget a magyar bajnok BL-kalandja, Paulo Sousa vezetőedző azonban büszke játékosaira. Az ellenfél trénere pedig elégedetlen. Színház az egész világ...


"Minden játékosomra nagyon büszke vagyok - kezdte Paulo Sousa, a fehérváriak mestere a Vidi.hu-n. - Úgy érzem a pályán sikerült kiharcolnunk ellenfelünk tiszteletét. Számomra a legfontosabb cél, egy olyan csapat kialakítása, amelyik csak a győzelemben tud gondolkodni. Ma egy ilyen Videotont láthattak a szurkolók a pályán."

A portugál hozzátette, az első mérkőzésen csak a mutatott játékkal volt elégedett, most azonban az eredménnyel is az. Kár, hogy a kiesés óriási csalódás is az egész csapat számára.

"Úgy érzem, ebből a párharcból most nem a jobb csapat jutott tovább. Öt hete dolgozom együtt a játékosokkal, és a most megkezdett úton kell tovább haladnunk. Gratulálok a Sturm Graznak, és kívánom nekik, hogy minél tovább jussanak a Bajnokok Ligájában."

A graziak hadvezére, Franco Foda örült a továbbjutásnak, de semmi másnak.

"Egyáltalán nem vagyok boldog - kezdte. - Természetesen örülök a továbbjutásnak, de értetlenül állok a mai teljesítményünk előtt. Holnap a játékosaimnak majd elmondom miért vagyok elégedetlen, ezt most nem részletezném. 2-0-ás győzelmünk után, a visszavágón 45 perc alatt lőttünk idegenben is két gólt. Elégedettnek kéne lennem, mégsem lehetek az. Szinte semmit nem kaptam vissza abból, amit a játékosaimtól kértem a meccs előtt."

Foda kiemelte, több labdarúgója teljesítménye is alulmúlta az elvártat. A csapat bal oldalának jót tett, hogy a szünetben Popkhadze beállt, a tréner szerint a hazai csapat nem bírta azt a tempót, amit az első félidőben diktált.

"A Videoton játéka nem lepett meg, hiszen tisztában voltam azzal, hogy egy nagyon jó csapat a magyar bajnok. Sajnos Ausztriában az első meccs után sokan elkönyvelték, hogy megvan a továbbjutás, a mai meccs azonban bebizonyította, hogy a futball egy nagyon veszélyes játék, hiszen pillanatok alatt lehet gólt, gólokat lőni, vagy éppen kapni."

A Sturm a következő körben a grúz Zestfonival találkozik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Máris vége a Vidi BL-kalandjának!
Két mérkőzésig tartott a Videoton első BL-szezonja! A győzelem sikerült, a továbbjutás már nem a Sturm Graz ellen, a Bajnokok Ligája selejtezőkörének második fordulójában, a szerda esti visszavágón. Gólzáporos, 3-2-es első...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu