A Bristol City lesz ott a Wembleyben

Szerző: shLétrehozva: 2008. május 13. 23:15
A Bristol City mérkőzhet meg a Premier League-be jutásért a Wembleyben május végén, miután továbbjutott az angol másodosztályú bajnokság feljutásért rendezett rájátszásának elődöntőjéből kedd este. A dél-nyugat angliaiak nagy csatában, hosszabbítás után verték 2-1-re a Crystal Palace-t a bristoli visszavágón, ezzel összesítésben 4-2-re bizonyultak jobbnak ellenfelüknél. Vaskó Tamást nem nevezte a mérkőzésre Gary Johnson, a hazaiak vezetőedzője.


A 24. percben Ben Watson szerzett vezetést a Crystal Palace-nak 15 méteres fejesből, Adriano Basso kapus lepkézését megbüntetve.

 

A londoniak a 71. percben aztán büntetőhöz jutottak, gyakorlatilag az ítéletvégrehajtó Watson lábában volt tehát a vendégek továbbjutása. Ott is maradt azonban, a bristoli hálóőr ugyanis nagy bravúrral kifogta a jobb alsó sarokba tartó tizenegyesrúgást.

 

Mivel az első párharc is egygólos vendégsikerrel zárult (a BC 2-1-re nyert a fővárosban), és az idegenben rúgott több gól ebben a sorozatban nem számít, következhetett a 2 x 30 perc ráadás.

 

A hosszabbításban a kikötővárosiak minden erejüket összeszedve, Lee Trundle és Michael McIndoe egy-egy távoli lövésből szerzett góljával meg tudták fordítani a mecccset, és 4-2-es összesítéssel a döntőbe masíroztak.

 

A bristoli együttes a Hull City-Watford párosítás győztesével csatázhat majd a május 24-i mindent eldöntő fináléban a Wembley-stadionban. A West Brom és a Stoke City a Championship első illetve második helyezettjeként már feljutott a Premiershipbe.

 

ANGOL MÁSODOSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG, RÁJÁTSZÁS A FELJUTÁSÉRT
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Bristol City–Crystal Palace 2-1 (0-1, 0-1, 2-1) hosszabbítás után
Gólszerzők: Trundle 103., McIndoe 109., ill. Watson 24.
Tj.: a Bristol 4-2-vel
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu